A nádor, akinek minden emberét levágták Munkácsnál

Pálffy Lajos - 2019. november 27. 12:58

Hogy aztán az Árpád-házi királyok idejéből valahogy nem sok magyar hős neve maradt fenn, az biztos. Királyain erényeit megismerhette a Kedves Olvasó már a Közkincstár sorozatban, most ama kevesek következnek, akik 1000 és 1301 között vívtak ki hírnevet maguknak Magyarországon.

Búvár Kund hősi tettét már egy korábbi írásból ismerhetjük, és akkor most ugorjunk egy nagyot az időben, egészen a tatárjárásig. Amikor aztán tényleg nagy szükség volt hősökre, és ahogyan az szokott lenni, születtek is szép számmal. Gonduljunk csak azokra a vitézekre, akik életük feláldozásával segítették a király menekülését. Vagy a királyi sereg két végsőkig küzdő vezérére, Ugrin kalocsai érsekre és Kálmán királyi hercegre. És akkor már emlékezzünk meg Tomaj Dénes nádorról is, aki a Kárpátok hágóinál állította volna meg a tatár hadakat, csakhogy Batu alvezére előbb a környék lakosságát összeszedve, ráhajtotta a szerencsétleneket a fából készült torlaszokra. Ők pedig, miközben a korbács csattogott a hátukon, kard villogott a fejük felett, a puszta életüket menteni akarván, szétdobálták a farakásokat.

Emlékezzünk meg Tomaj Dénesről, a király utáni második emberről, aki a krónikák szerint véres fejjel, sebektől borítottan, egyedül tért vissza Budára a Kárpátokból, pontosabban Munkács alól. És aki ott is maradt Muhinál, az 1241. április 11-én vívott véres csatában. A besenyő Tomaj nemzetségből származó Dénes fia Dénes még II. András alatt kezdte meg a szolgálatot, de leginkább a trónörökös, Béla herceg mellett tartózkodott, ő vigyázott rá, mikor András királyunk éppen a Szentföldet igyekezett visszahódítani a kereszténység számára. Mindezek mellett 1222 és 1224 között királyi főlovászmester is volt, majd hat esztendeig a tárnokmesteri tisztséget töltötte be. 1228 és 1230 között a szolnoki ispáni cím birtokosa is volt, ezután kerül szorosabban Béla herceg mellé. Hogy aztán 1333-tól erdélyi vajda is legyen, majd pedig talán még II. András életében 1235-től nádor, a király első embere.

A hat esztendős nádori működéséről peres ügyek kapcsán maradtak fenn források, és azt is tudjuk, hogy kortársai, a királyi apparátus „nagyorrúnak” nevezte. A tatárok közeledtének a hírére őt küldi hát Béla a Kárpátok hágóinak a megerősítésére és védelmére. Seregét néhány ezer főre tehetjük, mert a Vereckei-hágót áttörő tatárok is csak tízezren voltak. A negyvenezer baltás szláv/orosz Sapalatói Tamás tatárjárásról szóló krónikájában jelenik meg, Tamás klerikus a bolognai egyetemre járt ugyan, de ez utóbbi számot biztos, hogy eltúlozta. Minden esetre Sejbán tümenje (10 ezer ember, a tatár seregek legismertebb egysége) Munkács környékén 1241. március 12-én kardélre hányta Dénes csapatát. A súlyosan sebesült nádor három nap alatt ért lóháton Budára, ahol sebei ellenére csatlakozott a királyi sereghez.

És ott is veszett Muhinál, a Lossonczy és a Bánffy családok tekintik később az ősüknek.

Borító: A tatárok elől menekülő Béla, Tomaj Dénes nem lehetett vele (Wikipédia)