A nagy Caruso Budapesten megbukott

Pálffy Lajos - 2021. augusztus 2. 8:00

Éppen száz esztendeje annak, hogy örökre lehunyta szemét a világtörténet talán legismertebb tenorja, Enrico Caruso, aki Nápoly utcáiról került a világ tetejére, majd pedig Nápolyba is tért vissza meghalni. Nálunk egyszer járt, de 1907-ben csúfosan megbukott a Magyar Királyi Operaházban.

Caruso esetében nem nagyon lőtt mellé Puccini, mikor a meghallgatására kérték, és a nagy zeneszerző csak annyit mondott: Már megint egy utcagyerek Nápolyból. Mert Caruso inkább járta Nápoly utcáit, vagy úszott a tengerben, taníttatására részeges apja miatt amúgy sem lett volna pénz. Viszont templomba járó anyjának hála, felvették a Szent Anna templom kórusába, így indult hát az a páratlan karrier, aminek aztán 58 éves korában vetett véget a kegyetlen halál. A templomi kórusból kicsengett gyönyörű szopránja, így nemsokára temetéseken, esküvőkön is énekelhetett. De mégis inkább műszerész inasnak állt, ja, rajzolni is elég jól tudott. De igazi nápolyiként, az éneklést sem hagyta abba, igaz el is verte mindjárt a fellépésekkel szerzett pénzt. Csak majd szeretett anyja halála téríti észre, visszavesz a lumpolásból.

19 évesen aztán mutál, hangja inkább a baritont közelíti, ráadásul erősen dohányzik is. És mindig énekel, amit katonai szolgálata alatt a tisztek is díjaznak. Leszerelése után Salerno városában indul el a pályán, aztán Palermo, majd Nápoly következik. Ekkoriban van az a már említett találkozása Puccinivel. És első nagy szerelmével, a nálánál 10 esztendővel idősebb énekesnővel, Ada Giachettivel. Együtt is lépnek fel Milánóban, majd egy évadot Fiumében, 1898-ban fiuk is születik. Aztán 1900-ban a Scala színpadán már Toscanini vezényli, nem szeretik igazán egymást, de a siker óriási. Caruso elindul a világhír felé, amit a londoni, később pedig az amerikai lemezfelvételek tesznek aztán majd lehetővé. Gyönyörű hangját (leginkább olasz operákban) megismeri így az egész világ, énekelhet az orosz cár előtt, de Buenos Airesben is. A siker elképesztő, szinte minden hegyszínen, minden felvonás után ovációt kap.

Csak Pesten nem, ahol a korabeli megfogalmazás szerint „nem tette egy mindenkit mást felülmúló művész benyomását”. 1907. október 2-án az Operaházban Verdi Aidáját játszották, és bizony a nagy Caruso megbukott. Nem is jött aztán többé Budapestre, az újságok pedig arról írtak, hogy nem ő volt csapnivalóan rossz, hanem a közönsége. Csak a halála után egy esztendővel, 1922. március 18-án jelent meg a Budapesti Hírlapban Ledner Emil, a korábbi impresszárió magyarázata, miszerint Caruso a fellépés előtt néhány hónappal torokműtéten esett át, ami miatt indiszponált és lámpalázas volt. Így az első felvonás nagyáriája bizony gyatrán sikerült, és Pesten el is maradt a már szokásos ováció. Ami csak tovább rontotta a helyzetet. Így aztán a siker elmaradt, viszont az impresszárió bevallotta azt is, hogy a hírnevének megmentése érdekében azt kellett terjeszteniük, hogy a többi szereplő és a közönség volt a kudarc okozója.

Borító: A művész portréja (cultura.hu)