A pogány vallást kutató tudós főpap: Ipolyi Arnold emlékezete

Holecz Tibor - 2023. február 24. 10:21

1823-ban, a felvidéki Hont vármegyében Stummer Ferenc főszolgabíró felesége fiúgyermeket hozott a világra. Ő volt a felnőttkorában főpapi és tudósi pályát befutó Ipolyi Arnold, aki német családi nevét magyarosította, és a magyar ősvallás első jelentős kutatója lett.

Ipolyi felsőfokú képesítéseit a nagyszombati líceumban és a bécsi Pázmáneumban szerezte. Viszonylag fiatal korában, 40 évesen már magas egyházi méltóságot nyert, hiszen egri kanonok lett, vagyis a püspöki tanácsadó testület, a káptalan tagja. Ezzel párhuzamosan kezdte el tudományos munkáját. Fő műve a Magyar Mithológia 1854-ben készült el. Könyve nagy feltűnést keltett, ennek is szerepe volt abban, hogy felfigyeltek rá és 1860-ban a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett. Ezután évente tartott előadásokat az akadémiai közgyűlésen és az előadások anyaga tanulmányok formájában nyomtatásban is mindig megjelent. Írt a középkori magyar festészetről, szobrászatról, a bélapátfalvi kolostorról és a Csallóköz, valamint Besztercebánya nevezetességeiről, műemlékeiről. Ipolyi a német anyanyelvén és a magyaron kívül a még „munkanyelvnek” számító latint is beszélte, ógörögül is tudott, és a szlovák többségű nyelvi környezetben a szlovák nyelvet is elsajátította.

Idővel továbblépett az egyházi pályán is, besztercebányai püspök lett, majd 1886 februárjában nagyváradi püspöknek nevezték ki , de csak néhány hónapig gyakorolta tisztségét, 1886 augusztusában meghalt. Az ő korában már egyre nagyobb erővel bontakozott ki a különböző népek körében a nemzeti öntudat, amelynek része volt a nemzeti kultúra, és ezen belül a még fellelhető kereszténység előtti „pogány” emlékek feltárása, összegyűjtése is. Ebbe beletartoztak népi eposzok és a parasztság kultúrájában fellelhető, de sokszor már átalakult „pogány vallási” elemek. Ennek a folyamatnak a része volt, hogy a finn Elias Lönnrot 1835-ben kiadta az általa lejegyzett és összeállított Kalevalát. A szintén finn Matthias Alexander Castrén, aki mindössze 38 évet élt, a finnugor népek nyelvét és folklórját kutatta. A germán mitológia nagy szakértője a német Jacob Grimm, a szerb népi kultúra kutatója Vuk Karadzsics volt.

A népi hiedelmek kutatóinak a mai napig az egyik leghitelesebb forrása Ipoly Arnold, ugyanis az általa leírt, a 19. század közepén még létező jelenségek nagy része idővel feledésbe merült. A tudós főpap, bár néprajzi kutatóként ismert, de benne tisztelhetjük a hazai műemlékvédelem első jelentős képviselőjét, elindítóját is. Fontosnak tartotta a kortárs képzőművészek támogatását, egyik vezetője volt az Országos Képzőművészeti Tanácsnak, támogatást kapott a szervezettől Lotz Károly is. Nagy művét, a Magyar Mithológiát szemléletes invitálással kezdi: „Introite et hic dii sunt Heraklit!” ( Lépjetek be, itt vannak az istenek!”). Művében 17 fejezetben tárgyalja pogány vallással kapcsolatos fogalmakat, hiedelmeket, képzeteket. Tárgyalja az istenfogalomhoz kapcsolható kifejezéseket, például az akkori népnyelvben az isten szó még „öreg” néven is jelen volt (Isten haragja: „az öreg haragszik”). Kutatja az isten mezeje, tava, nyila szavak eredetét is. Egyik fejezetben a szellemekkel, szellem lényekkel kapcsolatos kifejezések eredetét, értelmét vizsgálja. Elemzi aztán a tündérekkel, óriásokkal, hősökkel kapcsolatos elképzeléseket, és vizsgálja állatok, növények, égitestek mitológiai szerepét is.

Foglalkozik a természeti elemekkel, a tűzzel, vízzel, széllel, valamint a lélek képzettel és a lélekvándorlással, de a világfa elképzeléssel is. Külön fejezeteket kapott a varázslat vizsgálata és a boszorkányokkal kapcsolatos babonák. Elemzi a „papok”, tehát a sámánok, táltosok szerepét és a néphagyományban, népmesékben fennmaradt nyomaikat, például azt, hogy a táltos más alakot is tudott ölteni, a népmesében a gebe parazsat eszik és „táltos” paripa válik belőle. Az ördög szerepének vizsgálata is egy egész fejezetet kapott. Ma már nem ismert kifejezések az „ördög fogott” és az „ördög súgás”, az első a bűnözőt, bűnelkövetőt jelent, a másik pedig hazugságot. A mű utolsó fejezetei a „szent helyekkel”, tehát a szertartások színhelyeivel és a bálványokkal, az áldozati szertartással és a temetési rítusokkal foglalkoznak.

Ipolyi Arnoldot aztán halála után eléggé elfelejtették, de az 1980-as évek elején már elismerték munkásságát: Kiemelik, hogy a történelem rekonstrukciójához elsőrendű forrásként használja a népi szóhagyományt és a folklór teljes anyagát is.

Borító: Ipolyi Arnold 1858-ban (Piarista Rend Magyar Tartománya CC BY-NC-ND)