A ponyva

Pálffy Lajos - 2022. március 25. 8:48

A Biblia és a kalendáriumok után, vagy velük szinte egy időben aztán megérkeztek a ponyvairodalom remekei is falura. Ami természetes folyamat volt, hiszen azt azért mégsem várhatjuk el, hogy az ókori és középkori nagy szerzők, az „auktorok” műveit böngészgessék gyertyavilág mellett a hosszú téli estéken.

A Bibliák, kalendáriumok és csíziók mellett, még a könyvnyomtatás elterjedésének az idején megjelentek az olcsóbb, vásárokon árult, vagy házaló által terjesztett nyomtatványok is mindenfelé. Ezek összefoglaló neve lett a 19. században Magyarországon a „ponyva”. Ami köztudottan onnan jött, hogy ezeket a filléres kiadványokat a vásárokon, piacokon sokszor a földre terített ponyvára rakták ki, onnan válogattak belőle az olvasni tudó érdeklődők. Ilyenből pedig nem volt valami sok, tehát eme művek szaporodása párhuzamosan haladt az olvasás tudományának terjedésével. A kiadványok maguk leginkább a mai füzetekhez hasonlítottak, rossz minőségű papírra, sokszor hasonlóan csapnivaló formában lettek kinyomtatva. Szerzőik többnyire a nyomdászok által foglalkoztatott figurák voltak, írni és olvasni tudó emberek, akik nem ritkán ismert, jó nevű szerzőktől is merítettek, természetesen azok megnevezése nélkül.

A ponyvák tartalmilag meglehetősen sokszínűek voltak, természetesen itt is jelen volt a vallásos irodalom. Nem teológiai szövegekre kell gondolnunk, hanem inkább a szentek életéből való, ismert történetekre, vallásos énekek és imák gyűjteményeire. Ezek mellett aztán megjelentek az elbeszélések, dalok, versek is, amolyan „népies rigmusok”, vőfélyek rímekbe szedett beszédeit tartalmazó „vőfélykönyvek”, aztán pedig már az elején a bűnügyi történetek. Ezek jórészt megtörtént eseteket ismertek és színeztek ki alaposan, érdeklődést felkeltő címekkel láttak el, és hát a népszerűségük folyamatosan növekedett. Különösen azoké, ahol az adott rablóvezér a gazdagoktól elvett, a szegényeket pedig elvileg támogatta. Ilyen volt Angliában Robin Hood, az egységesülő Itáliában Rinaldo Rinaldini, Franciaországban a Tulipános Fanfan, Magyarországon pedig mondjuk Rózsa Sándor. Ez utóbbi betyár ugyan nem nagyon kímélte a fajtáját sem, de valahogy mégis úgy élt, maradt meg a köztudatban, mint aki a szegényeket nem bántja.

Aztán a 19. század második felétől a ponyvák között megjelentek a vadnyugati történetek is. Amiknek a népszerűségét az Amerikát megjárt magyarok elbeszélései is elősegítették. Az 1730-as évektől a viszonylagos békében élő és fejlődő Európa tehát rákapott az olvasásra is, és a kereslet pedig kínálatot hozott maga után. A ponyva a reneszánszát talán a Nagy Háború előtt élte, ami azért hatott még a két világháború között is. Ekkorra már a kisebb, erre specializálódott kiadók mellett a nagyok is meglátták benne az üzletet. És hát szerzők is akadtak szép számmal, olyanok is, akik már inkább minőséget írtak. Mint például Rejtő Jenő az 1930-as, 40-es években. Viszont ő nem nagyon volt jelen akkor még a magyar faluban, ahol a fiatal, ábrándozó lányok inkább Hedwig Courths-Mahler (1867-1950) német írónő könyveit olvasták. Aki 16 évesen látott neki a munkának, és vagy kétszáz regényt megírt. Amik rendre meg is jelentek magyarul.

Borító: Két ponyva a 19. század végéről (Thorma János Múzeum CC BY-NC-ND)