A szerzetes keze

Fáy Zoltán - 2022. október 6. 9:23

Közhely, de attól még igaz: az emberiség múltjában ennyire rövid idő alatt olyan temérdek változás még sohase történt, mint az elmúlt évtizedek során. Ötven-száz év pergett csak le, és foglalkozások tömege tűnt el nyomtalanul. Ma már nincsenek takácsok, lámpagyújtók, harangozók, pesti vízhordók. Megváltozott az életmód, és vele együtt átalakultak a szabadidős tevékenységek is. Apáink, nagyapáink gyerekkorukban – főként, ha városban laktak – még detektoros rádiót építettek otthon, repülőgépet modelleztek balsafából, és minden vágyuk az volt, hogy felnőtt korukra mozdonyvezetők lehessenek vagy pilóták. Verne Gyulát és May Károlyt olvastak, talán hogy megtudjanak valamit az idilli múltról és az izgalmas jövőről.

A fiatal felnőttek sokszor éjszakákon keresztül keresték távoli országokban rádióamatőr-partnerüket, kicsit korábban még morse-jelekkel igyekeztek üzenetet váltani egzotikus vidékek lakóival. Ma már alig-alig akad, aki ilyesmivel múlatná az idejét. És visszaszorulóban van a sokáig a jövő nyelvének tartott Lingvo Internacia, az eszperantó is, amelynek terjesztésére világméretű mozgalom bontakozott ki. Sokat vesztett tehát az eszperantó hajdani jelentőségéből, akárcsak a XIX. század számtalan, korszakalkotónak gondolt vívmánya.

Talán erre a sorsra jut az emlékezés görög istennőjének, Mnémoszünének a nevéből megalkotott mnemonika vagy mnemotechnika, az emlékezés „tudománya”. Ezek a mechanikus emlékezést segítő eljárások ugyan jóval régebbiek az ezernyolcszázas éveknél, valószínűleg azonban az ismeretszerzés módjának radikális megváltozásával ki fognak szorulni a tanulási folyamatok közül. Hiszen egy mai diák egyre kevesebb memoritert, évszámot sajátít el. A „biflázást” és a „magolást” teljesen az értelem nélküli tanulással azonosítják, aminek semmi haszna nincs. Ha pedig nincs szükség adatok elsajátítására, a mnemotechnika legföljebb csak az időskori memóriazavarok elkerülésére, az emlékezet javítására lesz jó.

A hatvanas években Alekszandr Romanovics Lurija szovjet pszichológus, neuropszichológus foglalkozott behatóan a rendkívüli emlékezőtehetséggel rendelkező emberekkel. Az 1965-ben megjelent Egy mnemonista elméje című könyvében főként a hosszú számsorokat megjegyezni képes emlékezőművészek „technikája” foglalkoztatta. Szolomon Seresevszkij egy látszólag felejtésre teljesen képtelen újságíró volt, aki élete második felében memóriaművész-előadóként lépett fel. Valójában számára nem volt szükség valami különleges technikára. Olyasfélére, amit nem is olyan régen szinte minden diák használt. Ezek az emlékezetkönnyítő megoldások. A latinosok betéve fújták az alábbi – és ehhez hasonló – verseket: „Az ‑ar, ‑ur, ‑us és ‑ma végű, / szintén semlegesnemű.” Vagy pedig: „Ha a szónak vége ‑ex / hímnemű az, mint a rex. Nőnemű csak lex és nex / meg hozzá a supellex!”.

Aki pedig a fizikához használt emlékezetfrissítő versikét vagy dalt, betéve tudta Arkhimédész törvényét a felhajtóerőről: „Minden vízbe mártott test / a súlyából annyit veszt / amennyi az általa / kiszorított víz súlya.” (Esetleg a törvényt még egy-egy jóízű „kisangyalommal” is cifrázták a természettudományok dalos kedvű tanulmányozói.) Sokan tanulták meg a kezükön, hogy egy-egy hónap hány napos. A módszer nagyon egyszerű: a bal kéz kisujjánál lévő horgascsonttól kezdve minden kidudorodás és mélyedés egy-egy hónapot jelent. Így január 31, február rendhagyó, de vagy 28 vagy 29, március 31, és így tovább. Egyedül a július-augusztus lesz egyaránt 31 napos, ahogyan áttérünk a bal kezünkről a jobbra.

Hasonló mnemotechnikai eljárást dolgozott ki Hermann Mott (?1624-1704) ferences szerzetes, csak az ő technikája a lelki életben vagy a jámborságban való elmélyülést szolgálta. Mott a rajnai rendtartomány novícius magisztere volt, tanítványainak írta az emlékeztetőt, melyet a számtalan kiadást megért Manus religiosorum című könyvében közölt. A kötetet először 1669-ben adták ki Kölnben Johann Wilhelm Friessem nyomdájában. Később még népnyelvi fordítása is napvilágot látott.

Magyarul azonban nem született ilyen, ezért a deák nyelvben kevésbé jártas laikus testvérek számára készült egy kis fordítás, amely megmutatta, mi jusson a szerzetesek eszébe tulajdon kezükről, főként ujjaikról. Az önismereti tréningnek ezt a döcögő felező nyolcasokba ültetett fordítását jegyezte fel valaki a szolnoki ferences rendház könyvtárában egy XVIII. század végi könyv belső táblájára.

„I. Mire jöttél?
Nem akaratom ként járni,
Indulatimat meggyőzni
A Szent Keresztet viselni
És naponként megjobbulni.
II. Mi közöd hozzá
De mi közöd, ha hibát látsz,
Hogy el ne ess, ha állasz lásd,
Ösmerd magad, reád vigyázz,
Szelíd Jézust kövesd, míg állsz.
III. Az én vétkem
Hogyha akarsz kedves lenni,
Vétkeidet megösmerni,
Ne késsél is megvallani,
Hogy hasztalan légy mondani.
IV. Örömest
Minden amit cselekesztek,
Szívbűl és jól míveljétek,
Az Úrnak és embereknek,
Nem szolgálván a szemeknek.
V. Hála Istennek
Mindenben amik történnek
Az Úr Istent dicsérjétek,
Jók vagy gonoszok légyenek,
Tsak arra figyelmezzetek.”