A sztár, akinek végül még hagymára sem telt…

Kecskés Nikoletta - 2022. augusztus 22. 6:21

Kegyetlen erővel sújtott az apai ököl Kabos – azaz akkor még Kann Gyula arcába. A fájdalom nyilván a fiú valamennyi idegpályáján végigszánkázott, ám megszokta már a szülői érvelés effajta módját. Ha teste a földre rogyott is, csak még elszántabb volt az elhatározás, amely kiváltotta bántalmazását: márpedig ő színész lesz.

A megvalósításra azonban nem volt más esély, mint a szökés. „Jóakaró” atyja azonban ezután is megtalálta időnként, és bokszolói múltjához méltó profizmussal próbálta kiverni fia fejéből a rajongást a színművészet iránt. Gyula azonban még első fellépése balszerencsés kimenetelétől sem hátrált meg. Pedig amikor 15 évesen végre színpadra léphetett statisztaként, lábai csak pár másodperce érintették a világot jelentő deszkákat, majd a zenekari árokba zuhant, épp az egyik zenészre.

“Komikus volt, mert nevettek az emberek, tragikus volt, mert úgy megütöttem magam, hogy utána két hétig nyomtam az ágyat” – emlékezett később a közönséggel való első találkozására. Kitartása pedig meghozta gyümölcsét: a kollégák irigy berzenkedése ellenére néhány év alatt népszerű színházi színésszé, majd a filmes világ egyik rajongott alakjává vált. Bár legendás maximalizmusa továbbra is sokakat keserű fintorra késztetett a művészvilágban, ebből az egyre nagyobb sikerek ellenére sem engedett. Ám az emberfeletti tempónak ára volt: minden egyes nap vizespohárnyi kávéval és több csomag cigarettával biztosította törhetetlen lendületét.

Magánéletében országos ismertsége előtt lelte meg a harmóniát nyújtó szerelmet, Puhalag Mária személyében. Házasságukkal pedig rögtön nevelőapai címre is szert tett Mária 8 éves kislányának köszönhetően, akit sajátjaként szeretett. A kis család hamarosan közös gyermekkel vált még teljesebbé, ám hiába bizonyult szerető és kötelességtudó férjnek, Kabos sem úszta meg a művészvilág könnyedségével járó kísértéseket. Egy kolléganőjével kezdett viszony, amelynek képtelen volt ellenállni, nemcsak élete végéig tartó lelkifurdalással, de anyagi következményekkel is sújtotta, hiszen a színésznő gyermeket szült neki. Ettől a naptól fogva Kabos már két család eltartásáért felelt.

Pedig anyagi tekintetben egyre gyengébb lábakon állt. Elköteleződése a kultúra iránt arra késztette, hogy a csődbe jutott Operettszínházat direktorként Fővárosi Művész Színházzá tegye, és komolyabb drámákkal próbálja megnyerni a közönséget. A jelentős tartozásokat felhalmozó vállalkozás azonban lefelé tartott a lejtőn, s végül kétszázezer pengőnyi veszteséggel zárult, ami nyomasztó teherként nehezedett további életére. Honoráriumai nagy része a hitelezők kezében landolt. „Ha két napig nem játszom, a harmadik napon nincs egy vasam sem” – nyilatkozta 1934-ben. De legalább játszania volt hol: a közönség elragadtatottan özönlött a Kabos-filmek premierjeire. Tán’ minden jól alakul, ha nem szól közbe a történelem. A zsidóellenesség a művészvilágba is begyűrűzött, sem a népszerűség, sem a tehetség nem óvott senkit. Ez volt a legfőbb oka annak, hogy az 1939-es év már New Yorkban találta a színészóriást és feleségét. Csakhogy az a humor és karakter, amely Budapesten rajongó elismerést aratott, Amerikában valahogy nem akart működni.

Kabos valójában már nem is a sikert, inkább a pénzt hajszolta egyre kétségbeesettebben, erejének és munkabírásának utolsó tartalékáig. „Én avval jöttem ki, hogy pénzt csináljak, és ha akármi történik is, én pénzzel akarok jönni, ha a fene-fenét eszik is” – írta elszántan 1939. november 14-ei levelében. A kudarcok sorozata és a túlhajtott munka egészsége teljes leromlásához vezetett. Első alkalommal a színpadon, előadás közben esett össze, ám az orvos hiába tiltotta el a színészmesterség további gyakorlásától, ő nem fogadott szót. A második rosszullét – mintegy a doktort igazolandó – egy próba alkalmával érte. Végül 1941. október 6-án New Yorkban örökre búcsúzni kényszerült a földi léttől. Ott, ahol a hazájában mai napig legendás Kabos név olyannyira nem jelentett semmit, hogy tévedésből Kobas néven hantolták el…

„Kabos művelt ember volt, de abban a letűnt, álbohém korban, amikor a színészt nem vették komolyan, szinte titkolnia kellett a műveltségét. Kabost éppúgy beskatulyázták, mint sok más színészt, és így azt a lelkiismeretességet, azt az aprómunkát, amellyel egy-egy szerepét kidolgozta, komikusként használhatta csak fel” – mondta róla Keleti László. Valóban, bár néhány komolyabb alakítás során is megmutathatta példátlan tehetségét, neve hallatára a többség a mai napig egy mondatát idézi: „a hagymát is hagymával eszem”.

Borító: Nyaralójának teraszán, a jobb időkben (Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum ©Árvamű)