A tigris és az oroszlán küzdelme I.

Holecz Tibor - 2022. szeptember 2. 6:50

Amikor 1686. szeptember 2-án a Szent Liga csapatai visszafoglalták Budát, véget ért a város 145 éves török megszállása, hiszen 1541-ben harc nélkül foglalták el a várost. Buda török kézre kerülése súlyos veszteség volt, ezért a Habsburgok már 1542-ben megpróbálták a vár visszafoglalását.

Próbálkoztak ezzel a 15 éves háborúban is. 1683-ban viszont már a törökök Bécset ostromolták. Ez megrendítette Európát és létrejött a régóta várt összefogás, megalakult a Szent Liga a törökök kiűzésére. Ebben nagy szerepe volt a XI. Ince pápának, aki jelentős diplomáciai munkát végzett. A Szent Ligában részt vett a Habsburgok államán kívül Bajorország, Nápoly, Velence, a távoli Oroszország vállalta, hogy megtámadja a törökök segédcsapatait adó krími tatárokat. A törökök legfőbb európai szövetségese XIV. Lajos francia király nem csatlakozott a Szent Ligához, de semlegességet vállalt, sőt lehetővé tette, hogy a francia önkéntesek harcoljanak a törökök ellen. Európa szinte minden részéből sokezer önkéntes csatlakozott a Szent Ligához. XI. Ince pápa rendbe tette a pápai állam korábban sokszor zavaros pénz és gazdasági ügyeit. A rendelkezésre álló jövedelemből jelentős összegekkel támogatta a törökök elleni háborút.

1684-ben a Szent Liga hadserege megostromolta Budát, ám az akció sikertelen volt. Ez a rossz ostrom előkészítésnek, a várvédők helytállásának és jó parancsnokaiknak „köszönhető”. Sejtán/Sátán/Ibrahim pasa kiválóan irányította a vár védelmét. Az 1686-os ostrommal ellentétben ekkor nagyon jól együttműködött a vár őrsége és a felmentő sereg, amely jelentős erősítéseket és lőszert is juttatott a várba. A keresztény csapatok viszont hadászatilag későn, október első felében kezdték el az ostromot. November elején maguk a császári parancsnokok is belátták, hogy reménytelen a helyzet, elrendelték a küzdelem befejezését. A tetemes veszteséget szenvedett csapatok végül elvonultak Buda alól. A szultán nagy örömmel fogadta Buda sikeres védelmének hírét. Gazdag ajándékokkal halmozta el a vár parancsnokát. A pasa „előnevét” is a szultán változtatta meg Sejtán/Sátán/ helyett Melek/Angyal/ lett a hős parancsnok. Ha azt gondolnánk, hogy Ibrahim pasa sokáig élvezte a „nemzeti hős” szerepét, tévedünk. Tett egy meggondolatlan lépést, ami vesztét okozta. Elfogatta a kurucok vezérét, Thököly Imrét. Ez a mozgalom lehanyatlásával járt. Mivel a törököknek szüksége volt a kurucokra a Habsburgok ellen, ezért a dühös szultán kivégeztette Ibrahim pasát. Az egyik híres török kor kutató, a már sajnos régen elhunyt Szakály Ferenc, egyik cikkének, amely Ibrahim pasáról szólt, azt a címet adta: „Aki Budáról hiányzott.”

Ám látni fogjuk, hogy 1686-ban is egy kiváló török parancsnok irányította Buda várának védelmét. Ő volt az utolsó, vagyis a 99. budai pasa, Abdu-Rahman. A Szent Liga haderejét is egy kiváló parancsnok, Lotharingiai Károly (Karl von Lotharingen) vezette. Az önálló egységekben támadó bajor csapatokat Miska Emánuel választófejedelem irányította. A többszáz angol önkéntes vezetője Rupert lord, akit ostrom során halálos lövés ért. A várat 10-12 ezer fős őrség védte, az ostromló sereg 60 ezer fős lehetett. Az ostromlók folyamatos utánpótlást kaptak. A budai várőrségnek megfelelő készleteik voltak, de Abdu-Rahman csak saját csapataira számíthatott és a lojális lakosságra. Ugyanis Budán már alig volt magyar lakosság. A budai zsidó polgárok pedig joggal a Habsburg katonaságtól tartottak. A félelemnek volt alapja, a budai zsidó és más polgárok ostrom alatt átélt szenvedéseiről Schulhof Izsák könyve a „Budai Krónika” tudósít. Így nem véletlen az, amit hiteles források támasztanak alá, hogy budai zsidó polgárok ajándékok osztogatásával próbálták további helytállásra ösztönözni az amúgy is bátran és fegyelmezetten harcoló török katonaságot.

Az ostromban magyar katonák is részt vettek. Thököly Imre kuruc vezért katonái jelentős része otthagyta és csatlakozott a Szent Liga csapataihoz. Az utolsó rohamban Petneházy Dávid és katonái is bejutottak a várba. A legmagasabb rangú magyar tiszt Barkóczy Ferenc ezredes volt az ostromban.
A harc 1686. június 18-án kezdődött. Már az első napokban súlyos összecsapások voltak. Elindul az aknaharc is, amelyben földalatti járatokat ástak a vár bástyái, falai alá, majd lőporral telerakták ezek végpontját. Fontos tényező volt, hogy pontosan, időben tudják berobbantani. Az ostromlók tehát a várfalakat próbálták ledönteni, a védők pedig ellenaknával hatástalanítani ezt, vagy a támadó csapatok alatt robbantani. A keresztény csapatok aknászai sokszor volt bányászok voltak, akik nemegyszer bortól bátorítva végezték munkájukat. Aknáik így sokszor nagyobb veszteséget okoztak a saját csapatoknak mint az ellenségnek. Június 24-én a keresztények aknája a saját csapatok alatt robbant, 200 katona halálát okozva. Később az aknász csapatok első parancsnoka Liberi kapitány is aknarobbanásban halt meg. A törökök viszont az aknaharc mesterei voltak. Az egyik roham idején pedig legalább 4, de egyes kutatók szerint akár 9 akna is robbant a támadó bajor csapatok alatt.

Ez jelentősen gyengítette a támadás erejét, a roham így összeomlott. Hamarosan más tények is azt mutatták, amire a Szent Liga vezérei nem nagyon számítottak: Budát elit csapatok védik. (folyt. köv.)

Borító: Az ostrom színezett metszeten (mandiner.hu)