A vörös diktatúra és egy káplán vértanúsága

Pálffy Lajos - 2019. június 25. 11:52

Száz esztendővel ezelőtt, 1919 forró júniusának utolsó napjaiban a Ludovika katonai akadémia tisztjei és hallgatói a Hajógyári-szigetnél állomásozó monitorokkal együtt lázadtak fel a vörösök uralma ellen. A szervezkedés híre eljutott Szentendrére is, ahol 24-én el is kergették a helyi direktóriumot. A megtorlás sem itt, sem ott nem maradt el.

De míg a monitorok néhány lövést azért csak leadtak a Szovjetházra – a népbiztosoknak és családjuknak, rokonságuknak otthont adó, szebb napokat is látott Hungária Nagyszállóra, aztán elegánsan eltávoztak, addig az elfogott ludovikásokra a halál várt volna. De aztán közbelépett érdekükben az antant misszió, jelesül Romanelli ezredes, és nem kellett meghalniuk. De Szentendrére, ahová 25-én érkeztek meg a megtorló egységek, már nem ért el az antant, az olasz Romanelli ezredes keze. S ahogy az bevett, az orosz bolsevikoktól átvett gyakorlat volt a vörösterror alatt, legelőször a település intelligenciáját likvidálták volna. Szentendrén – ahol nem kellett sokat győzködni előző nap a vörös vezetést, első szóra simán leléptek – nem nagyon volt kin bosszút állni. Ezért aztán jött az orosz módszer, ahol szó szerint likvidáltak a cári családtól kezdve a népes arisztokrácián át a vezető értelmiségig mindenkit, aki veszélyt jelenthetett. Itt legelsőnek Kucsera Ferenc káplánt vezette le a négy önként jelentkezőből álló kivégzőosztag a Duna partjára.

Minden tárgyalás nélkül lőtték agyon az 1892-ben Léván, polgári családban született papot. Aki kiváló tanulmányi eredményei miatt a bécsi Pázmáneum hallgatója is lehetett, ott is doktorált le immár szentendrei káplánként 1917. június 19-én. De ifjú korától érdekelte az irodalom is, verseket írt, majd Szentendrére helyezése után lapot is indított a városkában. Ez lett a Szentendrei Néplap, amiben aztán el is mondta a véleményét az „őszirózsás” forradalomról, és az azt követő zavaros időkről is. Ostorozta többek között az ateista, materialista szociáldemokratákat, akik, különösen a pomázi csoport vezetője, Ozorai József, ezt nem vették jónéven. Ozorai már 1918 novemberében többször hangoztatta, hogy csak akkor lesz itt béke, ha az utolsó gróf beleivel felakasztják majd az utolsó papot. A szókimondó káplánnak aztán a Népszava is nekiment olyan képtelen vádakkal, hogy pálinkával itatott le embereket, hogy azok dorongokkal szétverjék a szocdemek egyik gyűlését.

Így jött el 1919 forró nyara, ahol a rekvirálások és a hatalmaskodás, a terror miatt sorra törtek ki a lázadások vidéken, különösen a Duna-Tisza közén és Nyugat-Magyarországon. S az akkor még ereje teljében lévő diktatúra nem is késett soha a megtorlással. Szamuely Tibor páncélvonata járta az országot és akasztott, agyonlőtt emberek maradtak mindenütt utána. S ahogy Moszkvában megtanulta, mindig a falu vezetését, az „intelligenciát” vette először célba. Egy soproni civil szerveződés most szedte csokorba Nyugat-Dunántúlon kivégzett papokat, és itt van előttünk Kucsera Ferenc vértanúsága is. Akinek emlékét egy díjjal és most emlékévvel is ápolja Szentendre. Közben imaszándék lett a mártír káplán boldoggá avatása is, korábban utcát neveztek el róla, ma délután pedig megkoszorúzzák emlékkeresztjét.

De kerékpáros és gyalogos zarándoklat is indult szülővárosába, Lévára, s hogy a felnövekvő nemzedékekhez közel hozzák, rajzpályázat is volt, és megjelent egy képregény is róla.

Borító: Emléktáblája Szentendrén (Wikipédia)