„Ádámcsutkás, vékony nyak hordozta kicsi, keskeny fejét”

Kecskés Nikoletta - 2022. február 28. 8:15

A 172 cm magas Gárdonyi Géza, ha nem is szerelemmel, de valószínűleg bizakodva tekintett le 132 cm magas feleségére az oltár előtt, miközben kimondta a boldogító igent. Bár nem a szenvedély vitte rá a házasodásra, hanem a tekintélyes hozomány, 22 évének valamennyi reményével hitte, hogy a 16 éves Csányi Máriában odaadó feleségre és lelki társra talál.

Az akkor még Ziegler Géza néven élő és kántortanítói állást betöltő fiatalember azonban tévedett. És ezzel kezdetét vette az irodalomtörténet egy újabb frigye, amelyet a legkisebb jóindulattal sem nevezhetünk harmonikusnak. „Egynapi tartózkodás után visszatér feleségével Bécsből. Az asszonyka másnap este már egyedül megy színházba az ura akarata ellenére. (…) Olyan én parancsolok! és én rendelkezek! asszony. Olyan család napóleonja féle nő, aki amellett, hogy uralkodik, hódítani is akar. (…)” – írja róluk fiuk, Gárdonyi József Az élő Gárdonyi című könyvében. Valószínűleg maga az újdonsült férj is hamar ráébredt, hogy házasságában sosem valósul meg az az életre szóló harmónia, amelyet szülei családi tűzhelyénél látott. Naplójába bekerül hát az önmegvalósító jóslatként is működő mondat: „Ennek a házasságnak vagy válás vagy gyilkosság lesz a vége.” Vér szerencsére nem folyt, és a válásra is csak 22 évvel később került sor, bár a házasok 7 év együttélés után különköltöztek. A balul sikerült frigy azonban rosszul hatott az író kedélyére. Egyébként sem mondhatta szerencsésnek magát, hiszen a siker valahogy gyerekkora óta elkerülte. Az iskolában rosszul tanult, szülei gyakori költözése és törékeny egészségi állapota pedig meglehetősen visszahúzódó férfivá érlelték. Tanítói hivatását sem szenvedélyből választotta, csupán praktikus megélhetési lehetőséget látott a katedrában. Olyannyira, hogy érdektelensége eredményeként az egri tanítóképző főiskolán még meg is buktatták – méghozzá magyarból. Végül elégséges minősítéssel megszerezte ugyan a diplomát, ám apjához hasonlóan egyik állásában sem volt hosszú ideig maradása. Sértődékeny és konok természete miatt gyakran keveredett összetűzésbe munkaadóival, egy alkalommal például hat hetes fogházbüntetésre ítélték a főnökével vívott párbajt követően.

Ha azt gondolnánk, hogy e lázadó jellemű fiatalember ezek után legalább az újságírásban megtalálta önmagát, tévedünk. „Őszintén sajnáltuk: mily kár volt e fiatal kollégának a tanítóságot elhagyni. Cikkei, élcei felette laposak, vizenyősek voltak. Nem a szellemessége, hanem az üressége és ízléstelensége indított sajnálkozó mosolygásra. Ha valaki nekünk akkor azt jósolja, hogy Gárdonyi pedig valaha tagja lesz az Akadémiának, a főváros szobrot állít neki és irodalmi társaságot neveznek el róla, azt kegyetlen gúnynak vettük volna” – írta róla egyik barátja, dr. Payr Sándor visszaemlékezésében. Mindezek után talán érthető, Gárdonyi miért szégyellte annyira korai írásait. Még az első sikereket hozó Göre bíró úr kalandjait is letagadta idővel, pedig ezekből a történetekből rendkívüli humorát is megismerhetjük.

A visszahúzódó, társaságban gyakran suta író házassága felbomlását követően nem könnyen talált rá a szerelemre, mindebben pedig szerepet játszhatott a megjelenése is. Eszébe sem jutott ugyanis divatfiként hódítani, ha pedig mégis megpróbálta, Feszty Árpádné szerint akkor sem járt sikerrel: „Igénytelen, félszeg vidéki ember volt, akin a legfinomabb angol zakó is úgy állt, mintha falusi magyarnadrágos szabó varrta volna” – jellemezte a nő kegyetlen őszinteséggel Gárdonyi külsejét. „Ádámcsutkás, vékony nyak hordozta kicsi, keskeny fejét, amelynek tetején se-szőke, se-barna haja pedánsan egyenesre nyírva és kegyetlenül fölfelé fésülve szálasan meredezett. Az arca olyan kicserzett, sárgás, ráncos volt, mint a földmíveseké, akiket télen-nyáron megvisel az időjárás viszontagsága. De apró szeme furfangos okossággal csillogott és bozontos bajusza alatt a finoman rajzolt száj szögletében mindig ott volt a fanyar mosoly: a kiábrándult emberek bölcsessége.” – fogalmaz valamivel finomabban Nagy Endre. Mély érzelmekre és ölelésre azonban mindenkinek szüksége van, nem csoda hát, hogy az író is megpróbálta betölteni a magánélete helyén tátongó fájdalmas űrt. Feszty Árpád festő lányának hiába udvarolt, a szülők hevesen ellenezték vőjelöltként. Ezután egy hatéves szerelem következett, amelynek szintén csalódás vetett véget, így Gárdonyi egyre inkább elvesztette hitét a nőkben. Mielőtt azonban végleg sivár és szeretet nélküli életre ítéltetett volna, egy napon meglátta a 20 éves Tóth Ilonát, aki ezek után haláláig társa maradt. Akit piedesztálra lehetett emelni, akinek tisztasága eszményibb volt, mint a regényekben szereplő tökéletes hősnőké. Összetartozásuk közel két évtizednyi kapcsolatuk alatt egyszer sem teljesedett ki testiségben, mindennapos találkozásaiknak és lelki összefonódásuknak pedig az sem szabott gátat, hogy Mila idővel férjhez ment. Továbbra is mindennapos vendége maradt a Gárdonyi háznak, és ha kellett, odaadó türelemmel ápolta a betegeskedő írót, aki sokszor már csak imádottja kedvéért volt hajlandó felkelni.

Sosem tudjuk meg, másként alakult volna-e kettejük sorsa, ha a férfi erőt vesz elfojtásain és szerelmet vall. Talán számtalan értékes Gárdonyi művel lenne gazdagabb az utókor ebben az esetben. Ehelyett sajnos az író életkedve egyre fogyott, s végül mintha tudatosan engedte volna el a földi létet. 1922. október 29-én Jakab József beszámolója szerint „mielőtt elaludt volna, megsimogatta (…) Mila kezét, aki jó éjszakát kívánt neki. „Jó éjszakát, Istennek kedves angyala” – így búcsúzott élete utolsó szerelmétől. Ezután édesanyjától és fiaitól búcsúzott el anélkül, hogy a halált emlegette volna és 30-án visszaadta testét a földnek.”

Borító: Pipával (Wikipédia)