Aki a végzetes napon az ország zászlaját tartotta

Pálffy Lajos - 2022. szeptember 21. 9:05

Miután már jórészt csokorba szedtük a török idők jeles magyar vitézeit, nem is értem, hogyan maradhatott ki ebből a hatalmas bokrétából Drágffy János országbíró, aki az ország zászlaját vitte a mohácsi ütközetben, és meg is halt érte azon a végzetes napon.

Születésének dátumát nem ismerjük, de az biztos, hogy 1507-ben kapott örökös báróságot II. Ulászló királyunktól, aki mindenre azt mondta, hogy „dobzse”. Tehát Mohácsnál már javakorbeli férfi lehetett, aki harci páncéljában, jeles vitézektől körülvéve tartotta a hatalmas zászlót. Amit holtában állítólag maga alá temetett, így találták meg a hagyomány szerint. (Erre kevés esély volt, hiszen a győztesek azonnal megkezdték a zsákmány összegyűjtését, és hát a felszerelése, no és a zászló bizony nagy értékkel bírt, hogy csak úgy otthagyják a véres sárban.) No de ezzel megint csak túlságosan előre szaladtunk, hiszen valahogy el kell jutni abba a magasságba, hogy valaki az ország zászlaját tarthassa. A Drágffyak története amúgy nem akármilyen karriertörténet. Őseik Dragos néven még oláh bojárok voltak, akik aztán Bélteki Szász révén a moldvai fejedelmi címet is megszerezték. Ennek a Szásznak aztán négy fiáról tudunk. Közülük Drág lett a jeles, magyarrá vált nemzetség megalapítója.

Drágnak, immár magyar szolgálatban két fia született, ők már Drágffyként írták le a nevüket, ha ugyan tudtak írni. Bélteki Drágffy Bertalan (1447-1501) pedig a Hunyadiak, leginkább Mátyás szolgálatában előbb főpohárnokká lett, amihez hozzájárult a kenyérmezei csatában, 1479-ben mutatott vitézsége is. Aztán Mátyás halálával, 1493 és 1498 között immár II. Ulászlót szolgálta, mégpedig erdélyi vajdaként, mint Báthory István utóda. Végül Ulászlótól megkapta az erdődi és bélteki uradalmakat, ahol várakat is építhetett. De a bárói címet, mint tudjuk, már gyermeke, János kapta meg az uralkodótól. Jánosról azt is feljegyezték, hogy jeles humanista műveltséggel bírt. Ezt alá is támasztja két római és egy későbbi, birodalmi követjárása. Mindhárom útja természetesen a török elleni segítség megszerzéséről szólt.

1508 és 1513 között a pohárnoki tisztséget is betöltötte Ulászló mellett, 1514-ben pedig Dózsa parasztjai ellen forgatta a kardot. Az ő vezetésével verték szét Lőrinc pap seregét Kolozsvárnál, 1518-tól lett aztán II. Lajos király főpohárnoka, majd a Nándorfehérvár visszafoglalására meghirdetett gyülekezésben ő vezette a nádori hadakat is. 1522-ben már Nürnbergen, a birodalmi gyűlésen találjuk, V. Károly császár színe előtt. Aki már világméretekben gondolkodott, de a kért kölcsön, és a 17 000 katona helyett csak 3000 embert tudott küldeni. 1525-ben, a hatvani gyűlésen a nemesség megválasztotta aztán országbírónak is. Így ebben a tisztségében vihette a nagy és díszes zászlót Mohácsnál, a Lajos és Tomori fővezér által elrendelt, elsöprőnek gondolt lovasrohamban.

Ami elakadt a domboldalon, a szultánt fedező janicsárokban, és a felbomlott hadrendet már nem volt erő, ami összekapja. A török lovasság ekkor kezdte meg véres munkáját, aminek áldozatul esett a király, az ország hercegprímása, öt megyéspüspök és 28 főúr. Köztük volt hősünk, Drágffy János is.

Borító: Than Mór így képzelte el a csatát és az országzászlót (than.rs)