Altábornagy és posztumusz báró

Pálffy Lajos - 2021. március 29. 9:55

Splényi László altábornagy és posztumusz báró pályafutása ismét csak azt mutatja, hogy a 16. századtól a 18. századig igenis volt felemelkedési lehetőség a tehetséges magyar katonák számára is. Splényi lovassági parancsnokként előbb a spanyol örökösödési háború frontjain harcolt, majd ott volt Temesvár és Belgrád visszafoglalásánál is.

Splényi László születését 1650-es évek közepére teszik, a família száz esztendővel korábban, Tirolból érkezhetett Magyarországra. És mindjárt adott is egy bártfai bírót, egy evangélikus szuperintendenst, tehát egyházkerületi vezetőt, de még jezsuita szerzetes is került ki a tehetséges Splényiek közül. László is ezek közé tartozott, hadnagyként már ott vitézkedik 1686 nyarán Buda ostromában, majd megmaradva a katonai pályán, 1706-ban Deák Pál és Viszlay András lovasezredét átvéve a spanyol örökösödési háború frontjaira vezényli Bécs. 1706. szeptember 7-én ott harcol a torinói csatában, majd később a malpalaqueti összecsapásban is. 1711-ben aztán már a Rajna mellett vitézkedik lovasezredével, majd egy esztendő múlva Németalföldön tűnik fel katonái élén. Innen törnek be a francia területekre, igyekezvén megosztani XIV. Lajos hadseregeinek az erőit. Ez a vértes nehézlovasság mellett működő huszárság klasszikus feladatai közé tartozott, végrehajtásában a magyarok mindig nagy tehetséget mutattak.

1716-ban aztán III. Károly bécsi királyunk (VI. Károly néven császár) elérkezettnek látta az időt a török maradék nélkül való eltávolítására az egykori magyar királysági területekről. Ezért aztán a birodalom talán legjobb hadvezérét, Savoyai Jenőt a Temesköz visszafoglalására indította Pálffy János gróf és vagy 70 ezer katona, közöttük Splényi László ezredes társaságában. A péterváradi sáncokat kezdték megerősíteni, mikor megérkezett a török fősereg, és 1716. augusztus 6-án a vértes nehézlovasság ledarálta a törököket. Állítólag 30 ezerre rúgott Damat Ali nagyvezír vesztesége, aki maga is holtan maradt a csatatéren. (A keresztény csapatok halottban, sebesültben csak 5000 katonát vesztettek). Splényi pedig immár tábornokként ott volt Temesvár ostrománál, az erősség 48 napi ágyúzás és a felmentő seregek szétverése után adta meg magát. Ez utóbbinál Splényi is ott vitézkedett, majd 1717 augusztusában már Belgrád ostrománál találjuk, ahol is a magát elsáncoló Savoyai Jenőt bekerítette Halíl nagyvezír felmentő serege. Augusztus 14-én felrobbant a vár lőporkészlete, két nappal később pedig Savoyai Jenő úgy döntött, megindul Halíl ellen.

És ismét fényes keresztény győzelem születik, Splényi lovasságával részt vesz az üldözésben és ott van Orsova várának bevételénél. Közben augusztus 18-án Belgrád is kitűzi a fehér zászlót, igaz ezt majd tizenegynéhány év múlva a törökök visszafoglalják. Splényit viszont 1720-ban altábornaggyá léptetik elő, és 1729-re elkészül az elaggott hadfi bárói oklevele is (a címer központi alakja egy olvasó medve, tetején, a bárói koronás sisakon pedig egy nagy halat tartó madáralak van), amit már csak Gábor nevű, 1690-ben született fia tud átvenni, aki maga is haláláig, 1762-ig lovassági tábornokként szolgálta uralkodóját.

Borító: Somogyi Győző ezredesként ilyennek látta (adontes.hu)