Amikor a zöld tulipán összecsapott a szabad madarakkal

Pálffy Lajos - 2020. március 25. 1:02

Az idő röpül, ma van éppen harminc esztendeje annak, hogy megtörtént a rendszerváltás legfontosabb aktusa, az országgyűlési választások első fordulója. Amiben mondhatni el is dőlt minden, az emberek az ország vezetését, nem feltételek nélkül, a Magyar Demokrata Fórumra (MDF) bízták, amely rendszerváltó pártot aztán más társaival, például legnagyobb ellenfelével, a Szabad Demokraták Szövetségével (SZDSZ) együtt mára már elkoptatott az idő.

A kommunisták és az ellenzék által bonyolított „kerekasztal tárgyalások” egyik legfontosabb eredménye az új választási törvény (1989. évi 34 törvény) megalkotása volt. Míg az előző, 1985-ös voksoláson a Hazafias Népfront jelöltjeire, jórészt az MSZMP embereire lehetett csak szavazni, most „igazi” politikai pártok kezdték el a kampányt, szám szerint 58 ilyen csoportosulás állított 1623 jelöltet az ország elé. (Jelöltenként 750 ajánlószelvényt, „kopogtató cédulát” kellett összeszedni, de ez a szisztéma már az első szabad választásokon megbukott a visszaélések miatt.) A törvény szerint a pártoknak a szavazatok 5%-ával lehetett bekerülni a parlamentbe, amely küszöb elég magas volt ahhoz, hogy kiszűrje a politikai kalandorokat, nyerészkedőket. A választó két fordulóban szavazhatott a választási körzetében induló egyéni jelöltre, no és a pártlistára, amelyből végül 12 állt össze. A törvény szerint alkalmazott kompenzációs listás megoldás 1990-ben az ellenzéket segítette néhány plusz mandátumhoz.

A választási kampány generációk számára volt új jelenség, hiszen a kommunista hatalomátvétel óta ilyennel nem lehetett itt találkozni. 1990 elejére már tisztázódtak a frontok, kialakultak az erőcsoportok. A legtöbb embert megszólítani tudó, középre húzódó politikai erő a nemzeti liberális MDF (jelvénye a Szörényi Levente által rajzolt nemzeti színű, de inkább zöld tulipán) volt. A liberális SZDSZ (logójában piros, fehér és zöld madárral) a városi, fővárosi értelmiség mellett hangos antikommunizmusával a nyugat-magyarországi megyékben szerzett támogatókat. (Amiket aztán egy csapásra elvesztett, mikor 1994-ben összeállt az utódpárttal.) A történelmi, a II. világháború előtt is működő formációk közül a Független Kisgazdapárt (FKGP), a kereszténydemokraták (KDNP) és a szociáldemokraták (MSZDP) vágtak neki a kampánynak. A fazonigazításon áteső utódpárt Magyar Szocialista Párt néven a tervgazdálkodás helyett a liberális piacgazdaság híve lett. De maradtak kemény kommunisták is, akik az ismert, és 1956 óta a hatalmat gyakorló MSZMP-ben indultak neki a választásoknak.

Az utcán és a közmédiában zajló kampány plakátjai mára már múzeumi tárgyak, de néhányat azért fel tudunk idézni. Talán a legismertebbet az MDF számára Orosz István grafikus alkotta. Ezen egy hurkás, felnyírt tarkót látunk tányérsapkában, TOVARISI KONYEC felirattal. A Fidesz Brezsnyev és a német vezető, Honecker szájcsókját tette plakátra egy ifjú, csókolózó pár ellenében, „Tessék választani” felirattal. Az SZDSZ egyik legsikerültebb, még a kampány előtti plakátján egy üvegpohár vízbe tett „farkasfogas” protézis a munkásőrség felszámolását követelte.
A választások két fordulójára a jogosultak 65,11 százaléka, 4 911 000 ember ment el, ami a jövő választásait nézve átlagosnak mondható. Az MDF végül a második fordulót jórészt az Antall József – Kis János tévévitával nyerte meg, ahol az ország Antall személyében valóban a jólfésült nyugodt erőt láthatta egy szőrös, kopasz filozófussal szemben. Békés és Somogy a kisgazdáké lett, így végül 44 mandátumot szereztek. Ami az MDF 164 és a KDNP 21 mandátumával kényelmes többséget eredményezett. (Az MSZP többre számítva végül 33 mandátumot kapott, az MSZMP 3,6 százalékkal nem került be, ahogy a Petrasovics Anna vezette szocdemek sem 3,55-tel.)

A május 2-án összeülő 386 képviselő 23-án fogadta el a kormányprogramot. Augusztus 3-án pedig nagy többséggel megválasztották Göncz Árpádot köztársasági elnöknek. Amit aztán néhány év múlva nagyon megbántak a kormánypárti, jobboldali erők.

Borító: Az SZDSZ jelöltjének molinója és a szocialista autóipar termékei Keszthelyen (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)