Amikor beröpült a veréb a halomban álló tollpihe közé

Pálffy Lajos - 2019. január 11. 12:21

Bizony, volt idő, mikor nem valamelyik lakberendezési áruházból került a házhoz a párna, vagy éppen a takaró, hanem ott helyben készült el saját liba- vagy szegényebb helyeken tyúktollból. Ehhez pedig szokás volt megrendezni a tollfosztót, ami mindig eseményszámba ment falun a hosszú téli esték során.

A tollfosztó egy társas, „kalákás” munka volt falun, amin csak lányok és asszonyok vehettek hivatalosan részt. Előzményeként a gazdaasszony sokszor éveken át gyűjtötte a levágott és elfogyasztott libák, tyúkok tollát, de szokásban volt az élő állatok tollazatának kitépése, megritkítása is. Az így nyert, zsákokban tárolt tollat aztán a decembertől kezdődően február végéig a fosztókban dolgozták fel. Egészen pontosan a pihéket lehúzták, lefejtették a toll „csumájáról” vagy „kocsányáról”, tehát a száráról. Ez utóbbi volt a melléktermék, a lefejtett/fosztott rész került töltelékként a párnákba és dunyhákba.

Az otthoni előkészületek (sütés, főzés, takarítás, a szoba berendezése) előtt még a gazdaasszony végigjárta a falut, hogy meghívja a résztvevőket. Általában annyi lányt és asszonyt, akik körbe tudtak ülni egy nagy, kinyitott ebédlőasztalt, amit a szoba közepére helyeztek. Sokszor a fal mellé is székek és padok kerültek, erre ültek azok a legények, akiknek a választottjuk ott volt az asztalnál. És azok is, akik még a választás előtt álltak. S miközben folyt a munka, nem állt meg a nők keze egy pillanatra sem, a történetek mesélése mellett mindenféle mókák, párválasztáshoz köthető évődések kezdődtek az asztalnál és a hátul ülők között. Nem ritkán zeneszerszámhoz (citera, hegedű) értő ember is érkezett, de az éneklés sem maradhatott el egyetlen tollfosztóból sem.

Ez volt az évnek azon időszaka, amikor hamar sötétedett, a földeken még nem volt munka, így aztán a fiatalok is ráértek esténként ilyen-olyan bolondozásokra. Mert gyakran előfordult, hogy verebet, vagy más madarat fogtak, és azt engedték el a szobában, ahol az asztal közepén nagy kupacban ott állt a tollpihe. Ezen aztán a nők nevettek nagyokat, vagy éppen bosszankodtak, de aztán a mézes pálinka, a forralt bor, vagy a friss kalács után megengesztelődtek. És a „merénylők” is segítettek később a szétrepült tollpihék összegyűjtésében. Farsang idején pedig a maskarások is tiszteletüket tették a fosztókban, rémítgetvén a fehérnépeket. Hogy aztán egy-egy ilyen este nyújtott-e akkora élményt, mint most a televízió, vagy éppen az internet, azt eldöntheti a Kedves Olvasó. De az biztos, hogy abban az időben nem álltak rendelkezésre ezek a lehetőségek, sőt, még rádiója is csak a falu potentátjainak volt, már ha volt.

Így aztán kénytelenek voltak az emberek szóba állni egymással, akár a kocsmában, vagy egymáshoz ellátogatva, de ezekben a tollfosztókban is.

Borító: A szokás felelevenítése Botfán (botfa.hu)