ÉVFORDULÓ SOROZAT
Amikor percek alatt a hullámsírba merült egy flotta színe-virága

Pálffy Lajos - 2021. december 7. 7:47
Mivel Japánban mindig is sokáig éltek, Amerikában pedig újabban már sokáig élnek az emberek, még az is lehet, hogy a nyolcvan évvel ezelőtti, Pearl Harbort ért japán támadás részvevői és elszenvedői közül is többen életben vannak még. A Gyöngyszem kikötőben, mert így mondhatnánk a japánok támadásának célpontját, akkor a Csendes-óceáni amerikai flotta java került a víz alá.
Egészen pontosan négy nagy csatahajó és öt ennél kisebb úszó egység, no és az a 188 repülőgép, amit a földön marasztalt és elpusztított bombáival és légi torpedóival a két japán támadó hullám. A reggel 8:40-kor megjelenő első hullám 183 repülőgépe, no és az egy óra múlva befutó, a második csapást hozó 171 gép. Amelyek hat anyahajóról, 440 kilométeres távolságból érkeztek meg halált hordozó terhükkel az USA gyanútlan hadikikötője fölé. Ahol éppen vasárnapi pihenőnap volt, a támadásra pedig tényleg senki sem számított, az első japán repülőrajt például egy amerikai köteléknek hitték. A japán hadvezetés terve tehát bevált, 29 repülőgép, néhány törpe tengeralattjáró és 65 emberélet árán jó időre sikerült megbénítaniuk az Amerikai Egyesült Államok tíz csatahajóból és 9 repülőgéphordozóból álló Csendes-óceáni flottáját. S akiben eddig nem merült föl a kérdés, hogy a kontinensnyi méretű USÁ-t miért is támadta meg a nálánál minden tekintetben jóval kisebb Japán, hát az alábbiakban erről is olvashat.
Először tárgyalni akartak, de végül semmi esélyét sem látták a megegyezésnek úgy, hogy nem kell lemondaniuk a térségben tervezett vezető pozícióról.

Aztán így arra hajlottak inkább, hogy megtámadják Dél-kelet Ázsiát, ahonnan az olajat is szerették volna pótolni. 1940 elején pedig az USA elkezdte a Csendes-óceáni flottájának San Franciscóból Hawaii-szigetekre való áttelepítését, éppen a nyomásgyakorlás miatt. Ez pedig épp kapóra jött a japán vezetés számára, hiszen így az amerikai hajók a japánok akciórádiuszába kerültek. Hosszas vita után végül november 26-án Jamamoto és Nagumo tengernagyok vezetése alatt útnak indították a flottát, amelynek a magját a hat legjobb anyahajójuk adta, rajta 414 repülőgéppel. Amelyek paraméterei semmiben sem maradtak el az amerikaiak által rendszerben tartott konstrukcióktól. Így nagy volt valóban a győzelem, viszont koránt sem teljes. Mert egy tervezett harmadik támadó hullámnak a dokkokat, olajtartályokat és a nyílt tengeren lévő anyahajókat is meg kellett volna semmisíteni. De ezt a hullámot már nem merték elindítani, amiért nagy árat fizettek a későbbiekben.
Borító: Egy csatahajó vége Gyöngyszem kikötőben (britannica.com)