Amire Münchhausen bárónak sem volt megoldása

Pálffy Lajos - 2020. május 11. 9:48

Az éppen 300 esztendeje született von Münchhausen báró, azaz teljes nevén Hieronymus Carl Friedrich Freiherr von Münchhausen, aki nemcsak, hogy elképesztő történeteket tudott mesélni idősebb korában, de 73 évesen a maradék esze is elment. Már csak azért, mert egy 17 éves lányt vett feleségül neje halála után. Aki meg is csalta annak rendje és módja szerint, jöhetett a válóper, no és velejáróan a bárói vagyon elvesztése is.

Az alsó-szászországi Bodenwerderben a napvilágot meglátó Jeromos báró, mint ahogyan köreiből sokan mások, apja ösztönzésére a katonai pályát választotta, Anton Urlich braunschweigi herceg udvarában kezdte a szolgálatot 17 évesen, és rá egy esztendőre elkísérte urát is annak oroszországi házasságába is. A cári udvarba benősülő herceg pedig részt vett a korszak nagy háborúiban, így aztán ezeket az ifjú Münchhausen báró is megjárta. Talán egyik leghíresebb történetét például egészen biztosan az 1736 és 1739 között, a Krím-félszigetért folytatott orosz-török háború, egészen pontosan Ocsakov erődjének ostroma inspirálta. Itt ugyanis mentora, a braunschweigi herceg vezette a hadműveleteket az utolsó esztendőben, és vitte győzelemre a cár ügyét. Itt pattant hát Jeromos arra a bizonyos ágyúgolyóra, hogy felderítse a török állásokat, csakhogy még a levegőben rájött, hogy baj lesz a visszatéréssel, ezért aztán gyorsan át is ugrott egy a törökök által kilőtt golyóbisra. És szerencsésen landolt is sajátjai között.

Persze, ez csak mese, de az viszont biztos, hogy az ifjú tiszti rangot kapott, zászlós lett az ostrom után a huszárságnál, majd a rákövetkező, a svédekkel vívott háború (1741 – 1743) a hadnagyi rangot is meghozza neki. Ekkor már Rigában szolgált, időközben (1741-ben) ugyanis I. Erzsébet cárnő, Nagy Péter lánya puccsal átvette a csecsemő VI. Ivánól a hatalmat, Anton Urlich hercegnek pedig mennie kellett az udvartól. Jeromos báró viszont Rigában marad, szolgálta Erzsébetet és barátkozott a helyi nemességgel. Feleségét is így, egy kacsvadászat során ismerte meg. Lett barátjának, von Dunte bárónak a lányát, Jacobine von Dunte kisasszonyt vette hát feleségül, aki aztán négy évtizeden át hallgathatta a báró egyre színesebb történeteit. Az 1744-es esküvő után még hat esztendőt töltenek Rigában, aztán Jeromos bárónak elege lesz a katonaéletből, visszavonul szépen alsó-szászországi birtokaira. Gyermekük nem születik, de nagy házat visznek. A szezonális vadászatok mellett minden lehetőséget megragadnak, hogy vendégekkel népesüljön be a gyermek nélküli ház.

A vendégek aztán jó kis borocska, puncs, vagy éppen sör mellett meghallgatják a két nagy háborút is megjárt házigazdát. És viszik a történetek hírét, melyek közül az első hármat már 1761-ben megjelentettek könyv formájában is. Maga a 17 történetes alapmű pedig egy tolvajlás következménye, a házban vendégeskedő Rudolf Erich Raspe egy nagyobb összeget lop el, aztán Londonba szökve 1785-ben megírja és kiadja a hallott kalandokat. A siker óriási, éppen ezért az ott tartózkodó Gottfried August Bürger kiegészíti és visszafordítja németre a könyvet, a népszerűsége pedig azóta töretlen. Talán csak a Guttenberg-galaxis megjósolt vége jelenthet veszélyt rá, de akkor is fenn fog maradni a báró egy betegség elnevezésében.

Borító: A báró az ágyúgolyón népszerű ábrázolási téma volt mindig (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)