Amiről egy lakcímjegyzék mesél

Dombi Gábor - 2020. január 10. 7:55

A zsidó emancipáció, jogegyenlőség 1867-es törvénybe iktatása után az Eötvös József miniszter által vezetett kultuszminisztérium kezdeményezte, hogy létrejöjjön a magyar zsidóság egységes szervezete – hasonlóan többi egyházhoz. Ennek az lett volna a feladata, hogy a helyi vallási közösségek, hitközségek felett működve biztosítsa a párbeszédet a kormányzat és a zsidóság képviselői között. Az új szervezeti formákat kidolgozó zsidó kongresszus végül 1868/69 fordulóján össze is ült, de befejezése után immár három irányzatra szakadt a magyar zsidóság.

A kongresszus – ahogy akkor nevezték –, az Izraelita Egyetemes Gyűlés megszervezésekor az előkészítők, a Pesti Izraelita Hitközség vezetősége és szövetségeseik is tisztában voltak azzal, hogy a magyar zsidóság két nagy irányzat mentén válik ketté, s konfliktusokkal jár a kormányzati kezdeményezés megvalósítása. Ellenlábasaik, a vallási hagyományokhoz és azok külsőségeihez is ragaszkodó, a zsidóság ’népvallás’-felfogását vallók hitük elárulóit látták azokban a hittestvéreikben, akik borotvált arccal, németül és magyarul dicsérték az Örökkévalót olyan zsinagógákban, ahol a hagyományos tóraolvasó emelvény nem középen, hanem a keresztény templomokhoz hasonló elrendezéssel a hívekkel szemben, az ún. frigyszekrény előtt kapott helyet. A hagyományhű csoport már 1867-ben létrehozta szervezetének magját Hitőr Egylet néven, illetve őket támogatta az 1867–1870 között megjelent Magyar Zsidó című hetilap is. A kongresszus szervezői először megpróbálták elkerülni a modernizációt ellenző vallási vezetők, rabbik meghívását, de ez a terv megbukott. Így a kongresszus küldöttei helyi választások eredményeképp gyűltek össze Pesten. 1868. december 14-én a vármegyeházán hallgatták meg Eötvös József beszédét. December 16-tól január 28-ig tartottak a gyűlés munkakereteinek és határozatainak előkészületei, majd február 5-én a kisebbségbe szorult ellenzék 48 tagja elhagyta tanácskozást. Így a megmaradók határozták meg az új hitközségi szervezetek rendszerét, s döntöttek a vallásoktatás, az anyakönyvvezetés, a népiskolák, Rabbiszeminárium felállításáról is.

[A gyűlésről a Magyar Nemzeti Digitális Archívumban is találhatunk híradást. Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem könyvtára tette közzé Venetianer Lajos, újpesti rabbi kötetét: A magyar zsidóság története. A honfoglalástól a világháború kitöréséig, különös tekintettel a gazdasági és művelődési fejlődésére (1922); illetve Groszmann Zsigmond rabbi írását: A pesti zsidó gyülekezet alkotmányának története (1934).]

1869-ben publikálták a kongresszus határozatait, később a teljes jegyzőkönyvet is. A 200-nál is több küldött névjegyzékét is kiadták, s ebből néhány érdekességre hívjuk most fel a figyelmet.

Bár a kongresszusra érkezőknek napidíjat fizettek, az minden bizonnyal nem lehetett bőséges. A szállások választása pontosan leképezi a küldöttek jövedelmi viszonyait is. Csupán a delegátusok mintegy negyede (26,89 %) lakott szállodában. Többen pesti rokonokhoz, barátokhoz szálltak, vagy olcsóbb szobát béreltek. Feltűnően nagy számban (10,37 %) kerestek lakást maguknak a Két Szerecsen (Zwei Mohren Gasse – ma: Paulay Ede utca) utcában, amely a pesti zsidónegyed egyik legszegényebb, és minden bizonnyal legolcsóbb utcája volt. Ezt érzékelteti az itt játszódó regény, Kóbor Tamás ’Ki a gettóból’ című műve, amely egy szegény zsidó család felemelkedésének története. A Két Szerecsen utca párhuzamosan fut a Király utcával, amely már sokkal magasabb nívót, életminőséget képvisel, ahol a (minden bizonnyal tehetősebb) küldöttek 8,96 %-a lakott. A környék azért is fontos, különösen a hagyományhű zsidók számára, mert – sok kis imaház mellett – itt működött az Orczy-házban a (később orthodox) zsinagóga, és a közeli Könyök (ma már nem létező) utcában volt a zsidó rituális fürdő is. Sokan laktak a Váci úton (5,66 %), és az Országút mellett (ami ma a Károly körút és folytatása az Andrássy útig). Itt állt a Király utca sarkán az 1937-ben lebontott legendás Orczy-ház (mai helye: Károly körút 17. és 19.), és mellette a Kolb-féle ház (mai helye: Károly körút 15), s a küldöttek 4,71 %-a talált szállást magának ezen az úton. Az Orczy-ház volt a Dohány utcai zsinagóga megépüléséig a pesti zsidóság hitéleti és (egyik) gazdasági központja, zsinagógával, kóser étteremmel, kávéházzal, könyvesbolttal, zsidó intézményekkel, s jelentősége csak az első világháború után csökkent elenyészőre. Az Orczy-házban ugyan csupán csak egy küldött lakott, de ha az épület vonzáskörzetére tekintünk, úgy láthatjuk, hogy e környéken talált szállást magának a vidékről érkezettek több mint egyharmada (34,43 %). A címjegyzék azt is elárulja, hogy a pesti elöljáróság tagjai javarészt a gazdag Lipótváros, és az elegáns Belváros lakói voltak.

Tanulságos, hogy melyik szállodát választották maguknak a delegátusok.

Szerencsére szinte mindegyik épületről találunk részletes adatokat a Magyar Nemzeti Digitális Archívumban. A legnépszerűbb a Frohner, később Continental volt, ahol minden bizonnyal tekintettel voltak az vidéki vendégek kóser étkezés iránti igényére is. Az épület érdekessége, hogy ugyanaz a Zofahl Lőrinc vezette az építés munkáit, aki korábban, 1830-ban a leghíresebb pesti zsidó épület, az Orczy-ház átépítését is vezette. A Frohner mögött alig maradt el népszerűségben a Nádor utcai Tigris, ahol többek mellett ’Reich Kopel’ delegátus is vendégeskedett. Az akkor 30 éves fiatal rabbi később, Reich Koppel néven a magyar orthodoxia legnevesebb rabbija lett, ugyanis 1890-ben megválasztották a budapesti orthodox főrabbivá, amelynek tisztét haláláig (1929) betöltötte. Később Reich főrabbi volt a magyar orthodoxia képviselője is a főrendiházban. Reich jelenléte arra utal, hogy a Tigris a legszigorúbb zsidó vallási előírásoknak is megfelelt.

A harmadik legnépszerűbb a Magyar Király volt, amely már kissé túl volt fénykorán. Ezek a szállodákat napjainkra, ha állnak még, irodaházzá vagy lakóházzá alakították anélkül, hogy lakóik, használóik ismernék történetüket, s azt, hogy ki mindenki fordult meg falaik között. Egy-egy régi dal emlékezik a hajdanvolt Budapest szépségeire, mint például az Egy szerelem három éjszakája című 1960-ban bemutatott első magyar musical, zenés szomorújáték, dráma. Ennek betétdala, az ’Isten veled, Budapest’ még felemlegeti: „Pannónia szálló és Vadászkürt, oh a disztingvált különterem!” A Duna mellett sorakozó modern hotelek helyén, mögött álló régi, díszes csodákra pedig már alig-alig emlékezünk. De látható: egy-egy, a múltból felbukkanó, elsősorban a családfakutatók és történészek érdeklődését felkeltő névjegyzék, lista, kisnyomtatvány is lehet fontos, közös múltunkat rejtetten megőrző érték.

Borító: A Frohner korabeli rajzon (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-ND)