Anna, Vronszkij és Karenin együtt táncolnak bele a tragédiába
Fejes Katalin - 2020. február 21. 8:09
1877-ben – nem sokkal a Háború és béke megjelenése után – Lev Tolsztoj befejezte második nagyregényét, az Anna Kareninát. A különleges és magával ragadó történet tovább növelte az író hírnevét, a regény pedig már saját korában klasszikussá vált. Vajon, mi lehetett a titka a látszólag banális szerelmi háromszög történetnek, ami egy távoli világban, egy sajátos kulturális környezetben játszódik? Miért érintette meg a korabeli közönséget, és mitől nem kopott meg mára?
A különböző feldolgozások során megújuló regény a mai napig sikert arat, legyen az film, balett, vagy színpadi adaptáció. Nemrég a Győri Balett tűzte műsorára a világirodalom egyik tragikus nőalakjának szerelmi történetét. A szenvedélyekkel teli előadás Budapesten, a Művészetek Palotája színpadán is hatalmas sikert aratott.
Tolsztoj regényének története közismert. A Győri Balett előadásában minden mozdulat ezt a cselekményt meséli el, a táncosok pedig átélhetővé teszik a szélsőséges érzelmeket és indulatokat. Anna Karenina gyönyörű, életvidám fiatal nő, aki – látszólag – harmonikus életet él társadalmilag megbecsült férje oldalán. A nő rajongásig szereti kisfiát és őszinte elismeréssel becsüli férjét. Ám a családot a szeretet, nem a szerelem és szenvedély tartja össze, egyfajta boldog boldogtalanság, ahogy azt Tolsztoj a regény első soraiban meg is fogalmazta: „A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.” Annát a hétköznapok rutinjából egy váratlan találkozás zökkenti ki. Megismerkedik a jóképű katonatiszttel, Vronszkijjal, és szenvedélyes szerelem szövődik közöttük. A kezdetben örömet és boldogságot jelentő viszony fokozatosan szenvedéssé válik, és teljesen felforgatja mindhármuk életét. A társadalmi elit megvetéssel kezeli Annát, aki nyíltan és bátran vállalja, hogy az igaz szerelemre, és az élet teljességére vágyik. A koreográfia lineárisan követi az eseményeket Anna, Vronszkij és Karenin szinte együtt táncolnak bele a tragédiába.
Anna Karenina alakja számos feldolgozásban kelt életre, az első éppen egy évvel az író halálát követően született. Az 1911-ben bemutatott francia-orosz koprodukcióban készült némafilmet a francia Pathé-cég oroszországi stúdiójában, francia rendezővel és orosz színészekkel forgatták. A filmet nagy érdeklődés kísérte, mivel Tolsztoj regényei közül ez volt az első, amit megfilmesítettek. Néhány év múlva újabb feldolgozás született, az 1914-es, részben elveszett változatot az orosz Vladimir Gardin rendezte. A némafilm korszakának utolsó Anna Kareninája egy magyar film volt, Garas Márton rendezésében, Varsányi Irénnel a főszerepben. A színésznőnek ez volt az első filmszerepe, és, bár a színpadon már bizonyított, a film még ismeretlen terület volt számára. A közönség és a kritika azonban minden kételyét eloszlatta, mert ünnepelte a rendkívül egyszerű, de különleges érzékenységgel játszó színésznő alakítását.
Greta Garbo volt az egyetlen színésznő, aki kétszer is eljátszotta a filmvásznon Anna szerepét. Először egy 1927-es némafilmben, majd 1935-ben már a hangosfilm korszakában. Garbo szilárdságát jól ellenpontozta Vivien Leigh (1948) alakítása, aki törékenységével újabb arcát mutatták meg Annának. 1967-ben a hazai és a nemzetközi figyelem egy különleges orosz színésznőre irányult. Alekszandr Zahri filmjében Tatyjana Szamojlova játszotta a tragikus hősnőt, míg regénybeli szerelmét Szamojlova korábbi férje, Vaszilij Lanovoj. A színésznő 1957-ben már kapott egy felkérést Anna szerepére, csakhogy a hollywoodi produkciót az akkori stúdiója, a GOSZKINO mondvacsinált ürügyekre hivatkozva visszautasította. A 80-as években ismét Hollywood kezdeményezett, hogy két szupersztárral Jacqueline Bisset-vel és Christopher Reeve-vel filmesítse meg a szép arisztokrata asszony és a jóvágású lovastiszt szerelmét. A nagysikert aratott tévéfilmet részben Magyarországon forgatták. A filmes váltóban, 1997-ben a franciák nyitottak újabb fejezetet, Sophie Marceau-val a címszerepben, melyet Joe Wright 2012-ben bemutatott különleges produkciója követett. Keira Knightley modern és bátor Annája egészen más oldaláról közelítette meg a hősnőt.
Vannak olyan irodalmi művek, mint az Anna Karenina, melyekhez a filmkészítők újra és újra visszatérnek. Valószínű, hogy a világirodalom remeke a mozi születése óta a legtöbb adaptációt megért regény. Vajon, miért vonzó még ma is Anna és Vronszkij szerelme, miért próbáljuk megérteni Levint, Karenint, vagy magát az idejétmúlt orosz arisztokrácia világát, a családi képmutatást? Elképzelhető, hogy Tolsztoj felesége, Szofja 1877. március 3-ai naplóbejegyzése ad rá magyarázatot, miszerint a regényt befejezését követően Tolsztoj azt mondta, hogy egy regény akkor jó, ha az írója szereti a mű alapgondolatát. Számára ez az Anna Kareninában a családról alkotott idea volt.
Borító: Sophie Marceau a szerepben (port.hu)
