Arcok a régi Orczy-házból

Dombi Gábor - 2020. június 8. 11:18

Fényes Elek, első magyarországi statisztikusunk 1867-ben megjelent könyvében tette közzé Magyarország első rendszerezett nemzetiségi adatsorait. Ebből kiolvasható, hogy bár az ország középső részének és Erdély széleinek lakói többnyire magyarok, Pest és Buda, az ország szíve valójában két német város volt. A legnagyobb magyar városaink pedig akkoriban Szeged, Szabadka, Hódmezővásárhely, Kecskemét és Debrecen voltak. De e két központi, 1873-ban egyesült város német- illetve kétnyelvű lakói hatalmas teljesítményt nyújtva vitték előre a magyar és európai kultúrát, társadalmat: ki zsidóként, ki németként, de mindannyian pesti magyarként. Sorozatunkban néhány kiemelkedő alakot mutatunk be.

Az akkor még önálló Pest 81.483 lakosából 40.067 volt német, 38.817 a magyar; Buda 43.980 lakója közül 12.224 volt magyar, és 30.034 volt német. Pesten előrehaladt a magyarosodási folyamat, de a német nyelvtudást megkövetelték az egyházi- és gazdasági kapcsolatrendszerek – különös tekintettel a forradalom utáni politikai viszonyokra, a Bach korszakra. Míg a magyarok jelentős része beszélt németül, ennek fordítottja nem állítható. Különösen a budai németség őrizte sokáig nyelvét. Az asszimiláció első szimbolikus aktusának tekinthetjük, amikor (rossz állapota miatt) 1870-ben lebontották a pesti Német Színház – egyébként reprezentatív – épületét, és nem is épült új, modern színház a helyébe. Bár maradtak német nyelvű előadások a kisebb Gyapjú (ma Báthory) utcai színházban, különösen külföldi vendégjátékok által, ezek az idő előrehaladtával egyre inkább alkalmivá váltak. Budapest a második világháború utánig megőrizte kétnyelvűségének nyomait.

A Pestre érkező zsidó bevándorlók zömmel a német kultúra hordozói voltak, családi és gazdasági kapcsolataik a német nyelvhasználatot tették elsődlegessé, és első generációik anyanyelve leginkább a jüdisch-deutsch, illetve a jiddis volt. A 19. század folyamán egyre többen voltak olyanok, akik sokadik generáció óta Magyarországon lakva elsődlegesen a magyar nyelvet használták. Nagyon korán, már 1816-ban a magyar nyelv oktatása folyt a pesti zsidó iskolában. A reformkor politikai-gazdasági lendülete, a magyar liberális nemesség pozitív, befogadó magatartása nyomán a magyar nyelv elsajátítása programmá vált a pesti zsidó közösségben, és már nem csak a nyelvet magát, hanem iskolájukban a magyar történelmet és földrajzot is részben magyarul sajátították el.

A kétnyelvűség – főként a nem német anyanyelvűek számára – tehát természetes volt a hajdani Pesten. A helyi zsidóság központja a 19. század első felében a 208 éven át fennállt Orczy bárók tulajdonolta bérházban volt – a Király utca és a mai Károly körút sarkán. Ez a lebontásakor három hatalmas belső udvarú bérház adott helyet 1796 és 1937 között a zsinagógáknak, zsidó éttermeknek, kávéháznak, könyvkiadóknak, az első zsidó iskolának és kórháznak, valamint a zsidó hitközség intézményeinek is. Itt rendezték be a pesti zsidóság első két nagy zsinagógáját. Fontossága csökkent a Dohány utcai zsinagóga átadásakor, amikor a modernizációra igent mondó zsidók elhagyták korábbi, Orczy-házi zsinagógájukat, és intézményeiknek is új helyet kerestek a városban. Az erősen korosodó, és az elmaradt felújítások miatt elavuló házat másodjára akkor érte sorscsapás, amikor a vallásuk hagyományainak tradicionális formáihoz ragaszkodó orthodox zsidók 1913-ban a Kazinczy utcában felépítették hatalmas és modern főtemplomukat, és az Orczy-ház orthodox zsinagógája másodrendűvé vált a számukra. A hatalmas épület és a mellette álló másik két ház olyan hatalmas területet foglalt magában, hogy a Rumbach utcáig értek telkei. Amikor 1936-37-ben lebontották őket, az átépítés alatt még egy utcát is nyitottak a helyükön (Asbóth utca). Ma itt állnak a Madách tér épületei.

Évtizedeken keresztül e hatalmas házkomplexumban működött a pesti zsidóság központja, és itt is lakott annak adminisztratív irányítója, jegyzője, ahogy akkoriban magát nevezte, nótáriusa Braun Ignác (ő a nevét cz-vel írta). A Braun Náthánnak született titkárnak a jegyzőkönyvek vezetésétől, az igazolások, igazolványok kiállításán át a politikai-gazdasági elittel való kapcsolattartásig terjedt a feladatköre. 1844-ben magyarosította nevét Barnayra.

Ignácz a somogyi Toponáron született 1813-ban, a falu földesurai ekkor a gróf Festetics és a herceg Esterházy családok voltak. (Csokonai Vitéz Mihály 1799-es Dorottya című komikus eposzában említi a toponári zsidó muzsikusokat.) Pesten 12-13 évesen Simon Oppenheim (1753-1851) rabbitól Talmudot, majd a Piarista rend gimnáziumában filozófiát tanult. 1831-ben szegődött el a magyar nyelv tanárának a pesti zsidó iskolához, majd nagyon fiatalon, 1833-ban lett a hitközség titkára, nótáriusa. Ullmann Gábor, a pesti zsidóság (1830 és 1836 közötti) elnöke figyelt fel a magyarul, németül, héberül és latinul is tudó fiatalemberre. 1846. június 10-én a „Honi izraeliták között magyar nyelvet terjesztő pesti egylet” választmányi tagjává és pénzügyi ellenőrévé választották. 1849-ben hivatalt vállalt a forradalmi kormányban, Szemere Bertalan mellett. A szabadságharc leverése után rövid ideig bujdosnia kellett, de csakhamar visszatért, és már ő érte el, hogy a zsidókra kirótt horribilis hadisarcból végül oktatási célú pénzügyi alap jöjjön létre. Szolgálati idejére esik a Dohány utcai nagyzsinagóga felépítése (1859), nagy vallási szakadás (1869-1871) és az egyházi intézményrendszer kiépítése is. Abban a korban vezette Magyarország legnagyobb zsidó hitközségének adminisztrációját, amikor az végigment a modernizáció, a magyarosodás legkeservesebb útján. A történelem forgandóságát mutatja, hogy halálhírét hozó értesítés – és a Barnayról készült metszet – tanúsága szerint a Ferencz József-rend lovagjaként (1876-ban kapta) hunyt el. A halotti értesítés adatai szerint 1837-ben nősült meg, feleségül véve a megözvegyült, nála idősebb Charlotte (Sarolta) Schindlert (született: Rappoch), akinek már volt három fia: a később ceretto-i báróvá emelt Anton (Antal), Móricz és az 1830-ban született Carl Samuel (Soma), aki – talányos módon – mind a Schindler, mind a Barnay nevet viselte.

Az Ellenőr című lap így emlékezett meg a hitközség elhunyt titkáráról:
„Barnay Ignácz, kinek gyászos halálát említettük, 43 évig állott az izraelita hitközség szolgálatában, az első két évben mint tanító s azóta mint titkár. 1876. január hó elsejével nyugalomba lépvén, többnyire betegeskedett. Barnay nemcsak hivatalos állását teljesan és sikeresen betöltötte, hanem felekezete korabeli férfiúinak egy legkiválóbbja — a zsidó ügy egyik előharczosa volt; a pesti zsidó község csak az utóbbi 40 év alatt fejlődött naggyá s ezen fejlődésnek legjelentékenyebb tényezője Barnay volt. Özvegyén, született Rappoch Saroltán kívül, négy gyermek maradt hátra, köztük a neves színész, Barnay Lajos és a kitűnő zongora művésznő, Knapp Ilka asszony. Három mostoha fia is volt, kiknek egyike dr. Schindler-Barnay hires marienbadi fürdőorvos. A gyászszertartás szerdán, f. hó 29-én délelőtt 10 órakor fog végbemenni, melyre a hitközség és a Szent-egylet, valamint több helybeli intézet (a Concordia egylet, melynek az elhunyt alapítója volt) ünnepélyességgel jelennek meg. A hitközség épületein gyászlobogók lengnek.”

Barnay Ignácz édesgyermeke volt Etelka (1840), Lajos (1842), Ilka (1848) és Luiza (1850). Halálakor, 1878-ban a lapok hosszan méltatták érdemeit, legrészletesebben a Vasárnapi Újság:
„A sugár-uti halottas ház előtt nagy tömeg gyűlt össze, számos egyesület és intézetbeliek zászlókkal, a fővárosi hatóság részéről ott volt Ráth Károly főpolgármester. A halottat kivitték a szabad térre, s Kohn rabbi itt mondott ékes halotti beszédet, mely az elhunyt érdemeit és hazafiúi érdemét magasztalta. Végső szavaiban az izraelita hitközség nevében búcsúzott el a halottól s koszorút tett rá. A hatlovas gyászkocsit is koszorúk borították, s a halotti kiséret impozáns menetben indult a dohány-utczai izr. templom elé, hol ismét búcsúbeszéd tartatván, csak azután vonultak a temetőbe.”

De nem mulasztották kiemelni azt sem, hogy a temetésre megérkeztek fiai (ketten Párizsból) és akinek nevét talán jobban ismerték, mint apjáét:
„Barnay Lajos, a hírneves német színész”.

(Folytatása következik)