Arzén volt a tapétában, avagy a császár utolsó napjai

Pálffy Lajos - 2021. május 4. 11:55

Kétszáz esztendeje, hogy a franciák korzikai származású nagy uralkodója, Bonaparte Napóleon végképp lehunyta szemét. Vagy a gyomorrák, vagy egy tartós arzénmérgezés végzett a Szent Ilona távoli szigetére száműzött egykori császárral és páratlan hadvezérrel.

Napóleon felemelkedéséről születésének kerek évfordulója kapcsán olvashattak ebben a sorozatban. Uralkodásáról, háborúiról is bőséges szakirodalom áll rendelkezésre (J. Tarle műve talán a legelfogadottabb), így most inkább utolsó éveinek történéseit, halálának körülményeit taglalnánk röviden. Kezdjük talán onnan, hogy az ellene felállott V. koalíció, egész Európa végül legyűrte a császárt, aki 1814 áprilisában lemondott a hatalomról és angol felügyelet alatt Elba szigetére száműzték. Ahol is királyként élhetett, tekintélyes évjáradékot élvezve. De Párizsba közben visszatértek a Bourbonok, akik Talleyrand szerint (ő a császárt, majd XVIII. Lajost is szolgálta) semmit sem tanultak és semmit nem felejtettek. Így rossz idők jártak az országra és Napóleon híveire, aminek a híre eljutott Elbára is. Ezekre alapozva indult el Napóleon az angolok éberségét kijátszva, és szállt partra néhány emberrel a Juan-öbölben. Aztán Párizs is üdvrivalgással fogadta, megkezdődött száz napos uralma, ami a VI. koalíció révén a Brüsszel közeli Waterloo dombjai közt ért véget 1815. június 18-án.

Waterloo után a lemondatott császárt az angolok hajóra (Bellerophon) rakták, és most már jóval messzebb vitték Európától. A császár szerény kíséretével október 15-én érkezett meg a 122 négyzetkilométeres, angol fennhatóság alatt álló Szent Ilona-szigetre, ahol a nem a legjobb állapotban lévő Longwood-ház lakója lett. Az Angola partjaitól majdnem 1700 kilométerre, Európától pedig vagy négyszer ekkor távolságra lévő szigetről már nem volt menekvés. Már csak azért sem, mert a világtengereken az angol flotta volt az úr, és az Admiralitás különös figyelmet fordított a Föld eme korábban jelentéktelen pontjára. Ahol a 46 éves volt uralkodó szigorú napirend szerint élt, emlékiratait mondta tollba, miközben a sziget angol kormányzójával kölcsönösen gyűlölték egymást. A császár ugyan egészségügyi sétákat tett minden nap, de mégis néhány év alatt végzetesen elhízott, állandósuló gyomorpanaszait az orvosok leginkább hashajtóval próbálták csillapítani. Az életének 52. esztendejében bekövetkező halálának okául a gyomorrákot nevezték meg, csak 1961-ben állt elő egy svéd mérgezési szakértő azzal, hogy a császárt megmérgezték. A Ki ölte meg Napóleont? című könyv pedig bekerült az egyik, képzőművészekből álló alternatív zenekar szövegébe is, azzal a folytatással, hogy arzén volt a tapétában.

Ha ott nem is, de Napóleon hajszálaiban kimutatták a mérget, és valljuk be, jó néhányan voltak, akiknek érdekükben állt eltüntetni a föld színéről minden idők egyik legzseniálisabb hadvezérét, és a francia dicsőségbe (gloire) újra lelket lehelő császárt. Akinek 1840-től az Invalidusok dómjában álló sírja előtt még az is meghatja a fejét, aki nem akarja. (Különben egyszerűen nem látná a császár 1861-re elkészült barnás márvány szarkofágját.)

Borító: Száműzetésben (cultura.hu)