Az első helyiség mindig a vestibolum

Fáy Zoltán - 2022. augusztus 24. 6:24

A gyöngyösi ferences régi templomhajó a mainál mintegy tíz méterrel volt rövidebb. Amikor egy középkori templomba lépünk, az első helyiség a vestibolum. Ez szó szerint tornácot, előteret jelent. A szent liturgia alatt itt lehettek a nyilvános bűnösök és a kereszteletlenek. Ha például valakit súlyos bűn miatt nem vehetett részt a szentmisén, mint például IV. Henrik német király 1076-ban, akkor itt kellett tartózkodnia. (Nem Gyöngyösön, hanem bármelyik német templom előterében.) Henrik ugyanis nem akarta elfogadni VII. Gergely pápa elsőségét, főként az invesztitúra, a nagyobb egyházi méltóságok kinevezése miatt.

Ezért közösítették ki, és vezeklésképpen Canossa várához vonult. A maihoz képest száz évvel korábbi szakirodalom szerint mezítláb és hajadonfőtt, tehát a legnagyobb megpróbáltatást is vállalva, vezekelve bűneiért. Újabban azt gondolják a történészek, hogy csupán királyi ruhájára húzott ravasz módon vezeklőruhát, és az Észak-Itáliai pápai várkastély meglátogatása, a Canossa-járás nem is volt olyan nagy áldozatvállalás a részéről. A gyöngyösi templom átépítésével ugyan megváltozott az előtér, de egy olyan új épült helyette, ami csaknem valamennyi barokk templomban látható. Mai állapotában az előcsarnok a kórus méretével megnagyobbította az épület helyiségét. Korábban nincs adat a középkori vestibolum elhelyezkedéséről. Biztosan volt előcsarnok, de jóval a mai karzat alatt, keletre.

Tehát minden jel szerint a középkori támpillérig érhetett a templomhajó, ott lehetett a nyugati zárófal, amit a barokk átépítéskor elbontottak. A kapu vagy az ablak egyes gótikus kőfaragványait felhasználták a későbbi építkezéshez, a nyílászárók néhány része a templom tetőterében beépítve most is megvan. Ipolyi Arnold (1823-1886) régész, művészettörténész, püspök nagyon pontosan vette észre, hogy a gyöngyösi templom „épen fennmaradt gótikus műrészletei már a késő gót építészet hanyatlását mutatják.” Azonban teljesen a templomra, főként a szentélyre és a sekrestyére sem igaz ez az ítélet, csupán az utolsó ablakokra. Ezek valóban, a régebbi kifejezéssel megnevezett hanyatló, úgynevezett „internacionális gótika” világát mutatják. Ám Ipolyi Arnold nem figyelt fel a régi templomtorony sajátságaira. Ez egy lényegesen korábbi épületrész. A XX. század eleji tűzvészben kitört ablakai a romanika stílusjegyeit viselik, és a lőrések is egy korábbi építéstörténeti korszakhoz kapcsolhatják.

A templom eredeti alakját a lehetséges arányok figyelembevételével képzelhetjük el. Valószínű, hogy a XIV. században az épület magasabb volt a mainál, hiszen a gótikus ívek nem indulhattak akárhonnan. A templom régi tornya is nagyobb volt, mivel felső része faépítményben végződött, melyet csak 1759-ben cserélték egyszerű zsindelyre, amikor a régi toronynak az épületegyüttes látványa szempontjából már nemigen volt szerepe. Az egyház berendezési tárgyai közül megmaradt, 1500 körül festett középkori táblaképek vélhetően Páduai Szent Antal oltárát díszítették. Ennek érdekessége, hogy az – alighanem időrendben harmadik, ma is látható – Szent Antal oltár festője ugyanazt az ikonográfiai motívumot alkalmazta, mint amelyik a gótikus táblaképen van. A mai baloldali mellékoltár festője talán Paulus Antonius Senser (1716-1758) lehetett, de ennek biztos kiderítése alaposabb művészettörténeti vizsgálat és levéltári kutatás eredménye lehet. A középkori és barokk képen látható Szent Antal nem a karján tartja a gyermek Jézust, hanem a Szűzanya nyújtja neki. A rendkívül igényes XVIII. századi festőművész alkotása a középkori ábrázolás újraértelmezése.

A középkori templomban öt oltár állt: a főoltár Szűz Mária Erzsébetnél tett látogatása, azaz Sarlós Boldogasszony. Ez a főoltárkép volt, minden jel szerint egy gótikus szárnyasoltár. A középeurópai ferences hagyománynak megfelelően, a rendhez kötődő társulati élet hagyománya miatt egy-egy mellékoltár pedig Páduai Szent Antal, Szent Ferenc, illetve a Fájdalmas Szűz tiszteletére volt fölszentelve. Az ötödik oltár ismeretlen. A templom gótikus szentélyében az utóbbi években végzett vakolatvizsgálat eredményei azt mutatják, hogy a falakat festés díszítette, de egyelőre lehetetlen megállapítani, hogy figurális díszítés is volt-e (bár igen valószínű, hogy a szentély és talán a templomhajó falain körben freskók voltak), vagy csak díszítő festés. A kutatások két réteg festett vakolatot mutattak ki; mindkét réteg az alsó 1-1,5 m-es részen található és barokk-rokokó függönymotívumot tartalmaz.

Nagyon valószínű, hogy a szentélyben a falak mentén körben stallumok álltak, hiszen a zsolozsmát 1745-ig, a kórus elkészültéig, a szentélyben imádkozták a szerzetesek. Sajnos az 1745-ös állapotnak megfelelő helyreállítás, Oszvald Liborius laikus asztalos testvér stallumainak restaurálása, megszüntette a kis gótikus tér sajátos hangulatát. Az is lehetséges, hogy a sekrestyéből a szentélybe vezető — azóta elfalazott — gótikus ajtó után egy-két lépcsőfok vezetett lefelé, mivel a kripta építéséig, 1763-ig a szentély mélyebben volt. Ennek jelentősége a további kriptakutatások miatt lehet fontos.

Borító: A templombelső (gyongyos-matra.hu)