Az emlékmű egy gyűrött katonakabát, a rajta lévő rohamsisakból töltények, kitüntetések ömlenek ki

Forum Hungaricum - 2019. május 27. 10:42

Százéves hiányt pótolva első világháborús emlékművet avatott Szentendre a magyar hősök emléknapja alkalmából. Bár törvény szerint minden település emléket állít a nagy háború hőseinek és áldozatainak, Szentendrén erre mindeddig nem került sor. Az emlékhely, melyet a 2016-ban állított Turul-szobor kiegészítésével tervezett alkotója, Páljános Ervin szobrászművész, 205 szentendrei áldozat nevét örökíti meg.

A százéves adósságot törlesztő első világháborús emlékmű avatásán Verseghi-Nagy Miklós polgármester felidézte, hogy a világháború lezárásának 100. évfordulóján szembesült a városvezetés azzal, hogy a nagy háború hőseinek nincs városi emlékműve Szentendrén. A szembesülést cselekvés követte, a város pályázott és 7,5 millió Ft-ot nyert az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság pályázatán 2018-ban. A hősök és áldozatok névsorának összeállítására az önkormányzat a Ferenczy Múzeumi Centrum történészét, Tyekvicska Árpádot kérte fel. A helyszín kiválasztásakor adta magát a lehetőség, hogy a 2016-ban felállított Turul-szobornál alakítsák ki az emlékhelyet, hiszen az első világháború után rendszerint turulmadaras emlékművet állítottak. Az elképzeléssel a szobor állítója, a Turul Szoborért Alapítvány is egyetértett. Az új emlékmű elkészítésére Páljános Ervint, a Turul-szobor alkotóját kérték fel.

Az emlékmű egy földre dobott, gyűrött katonakabátot jelenít meg, a rajta lévő rohamsisakból első világháborús töltények, kitüntetések ömlenek ki. A bronzból készült emlékmű talapzatának kőmunkáit Pap Lajos helyi kőfaragó mester készítette. Az emlékmű állítását több mint egy évig tartó kutatómunka előzte meg. A kutatás eredményeként 205 név került fel az emlékműre, a lista megközelíti a halottak számát, ám az iratpusztulások miatt már nem lehet teljes. „Az a nemzedék, amely még saját személyes élményeként tudott volna méltó emléket állítani azoknak, akik a nagy háború viharjaiban odavesztek, ezt elmulasztotta. Így ránk, az utódokra maradt a feladat, hogy az elveszett, elfelejtett múltat száz év távlatából megismerjük, megtizedelődött iratok, az elfoszlott családi emlékek összegyűjtésével megrajzoljuk a hősök arcélét, bemutassuk feláldozott életüket, tragédiájukat” – fogalmazott az ünnepségen Tyekvicska Árpád történész, a kutatás vezetője. Felidézte, hogy bár a város irataiban már 1924-ben megtalálható a katonai áldozatok számára állítandó emlékmű ügye, az változatos okokból mindig lekerült a napirendről, és nem készült el az áldozatok névsora sem.

„Az emlékművön szereplő 205 katona innen indult a végzetes harcba, vagy itt hunyt el, illetőleg más, esetenként kibogozhatatlan szállal kötődött a városhoz. Mindannyian szentendreiek voltak, ekként áldozták életüket a háború véres harcterein, Galíciában, a Doberdón, a szerb fronton, Erdély bércein. Haltak meg a szolgálat során szerzett sebesülések, betegségek következtében, a csaták után a fronton, a hátországban, esetenként már itthon, vagy Oroszország, Itália, Szerbia fogolytáboraiban. Kik voltak ők? Egy mondatban összefoglalva egyszerre voltak egy értelmetlen háború szerencsétlen sorsú áldozatai és a kötelességteljesítés, az önfeláldozás, és a hazaszeretet hősei.” A történész szerint a szentendrei áldozatok közül a legfiatalabb mindössze 15 évesen esett el a doberdói fennsíkon. Huszonhármuk holtteste nyugszik szentendrei temetőben. Áldozatok az itthon maradt nélkülöző családok is. A hadiárvák száma meghaladta a 200 főt, többen voltak a katonák között olyanok, akik öt-hat gyermeküket hagyták hátra.

Bozó Tibor dandártábornok, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémia parancsnoka az emlékmű avatásán arról beszélt, hogy bár már 1917-es és ’24-es törvény is rendelkezik a magyar hősökről való megemlékezésről, ennek a kommunista uralom idején a települések nem tehettek eleget. A névtelen hősök mellett a dandártábornok emlékeztetett Szent István királyra, aki a kereszténység megszilárdításával vetett szilárd alapot a Kárpát-medencében a nemzetnek. A fiatalokhoz szólva figyelmeztetett: az elmúlt ezerszáz évben itt felnőtt ifjú nemzedékek mindig vállalták őseik örökségét. Sokszor azt hallom, amikor beszélünk a történelemről, a magyarságról, a hazaszeretetről, az önfeláldozásról, azt mondják, hogy ez nem cool és nem trendi, hát nem így van ez. Valaki 1552-ben az egri vár falai között azt mondta, hogy a haza nem eladó. Dobó István mondta ezt 1552-ben, hogy a haza nem eladó, azzal nem lehet játszani, azt nem lehet áruba bocsátani, büszkének kell lenni rá, és nem csak büszkének kell lenni, hanem tenni is kell, na hát, fiatalok, ez lecke. … És az elődök példája, az ifjúság, akik itt ezerszáz év alatt fölnőttek, mindig, mindig fölvették a zászlót, magasra emelték a fáklyát, magasra emelték a magyarság tudatát, nem szégyellték kimondani azt, hogy magyarok vagyunk, sőt. Aztán megint csak Dobó Istvánt mondom nektek, fiatalok. Ő azt mondta, hogy a jövendő nemzedék ne mondhassa ránk azt, hogy azok a magyarok, akik 1552-ben itt éltek, nem érdemlik meg a magyar nevet.”

(szentendre.hu)

Borító: Az avató (szentendre.hu)