Az idős Dobó és Bornemissza emlékezik vissza az ostromra

Az idős Dobó és Bornemissza emlékezik vissza az ostromra

- 2019. március 12. 9:03

Május 26-án a Papp László Sportarénában láthatja a közönség az Egri csillagok című musicalt. A Várkonyi Mátyás zenéjével huszonkét évvel ezelőtt bemutatott darab látványban, szereplőiben is megújul.

Az Aréna lehetőséget ad egy nagyobb léptékű előadás megvalósításához. A darabot fel kellett frissíteni, hogy több energia jöjjön át egy nagyobb térben, mondta Várkonyi Mátyás zeneszerző az M1 aktuális csatorna műsorában. Mint felidézte, a Gárdonyi Géza regényéből készült musicalt 1997-ben mutatták be. A darabot sikerrel játszották itthon és a határokon túl is, eddig ötven helyszínen mutatták be több mint 200 ezer néző előtt. Az alkotók a húszéves évforduló után tavaly úgy érezték, ennyi idő után át kell gondolni, mit lehetne jobban csinálni.

Egy korábbi, kevésbé látványos előadás (Csorba Győző Könyvtár CC BY-NC)

Az idős Dobó Istvánt alakító Kelemen Csaba arról beszélt, hogy az előadás több mint húsz éven át azonos szereposztásban ment, ami páratlan dolog, és minden évben bemutatták az egri várban. Hozzátette: tavaly a gárda 85-90 százaléka elbúcsúzott, vele együtt négyen maradtak a régiek közül, az új csapatot mintegy száznegyven jelentkezőből, több fordulón át válogatták össze. A történet onnan indul, hogy Dobó István és Bornemissza Gergely az ostrom után húsz évvel visszaemlékezik, elmesélik a történetet. Dobót börtönbe zárták, itt látogatja meg Bornemissza, jegyezte meg Kelemen Csaba.

Várkonyi Mátyás kitért arra, hogy a darab szövegírójával, Béres Attilával régi terv volt Dobó segédjét beemelni a darabba, aki most lantosként zenében, dalban segít elmesélni, mi történik éppen. Hozzáfűzte: az Arénában természetesen tűzkerék is lesz, amely látványos pontja lesz az előadásnak.

(mti)