Az igazán méltó dédunoka

Pálffy Lajos - 2020. augusztus 4. 11:08

Kivel is folytathatnánk aztán a magyar hősök sorát, mint az unokával, VII. Zrínyi Miklóssal, aki a kard és a penna forgatása során elért sikereiből politikai tőkét is kovácsolt volna. Természetesen sokat szenvedett hazája javára. Csakhogy jött az a végzetes vadászat.

A Rubens-tanítvány és bécsi császári és királyi udvari festő, Jan Thomas kvalitásos festményét nézve előttünk áll az ereje teljében lévő férfiú, Magyarország zászlósura, egy időben hadainak főparancsnoka, és nem mellesleg horvát bán. Vörös a dolmánya, kezében pedig ott a hadvezéri buzogány. Szemében, arcán pedig az eltökéltség, ami családi örökség lehetett. Hiszen már ismerjük a dédapa történetét, aki a hősi halál helyett választhatta volna a békés birtokigazgatást is. Ahogyan az 1620. május 3-án, 400 esztendeje Csáktornyán megszülető hősünk atyja, György horvát bán is. Akit aztán Pázmány Péter fordított vissza a katolicizmushoz, és így korábbi szövetségese, Bethlen Gábor ellen is. A bánság ezért a fordulatért jött jutalmul Bécstől 1622-ben, de talán a halál is négy év múlva, mert a kortársak bosszút, mérgezést emlegettek. A gyermek Miklós pedig öccsével, Péterrel együtt II. Ferdinánd jóvoltából gyámok „karmaiba került”, végül szerencséjükre Batthyány Ferenc birtokközpontjában, Németújváron kötöttek ki, ahol otthonra leltek, aztán a király szélnek eresztett az öt gyámot, és Pázmány Péterre bízta az ifjakat. Aki Miklóst előbb a gráci, majd a bécsi, végül a nagyszombati jezsuita iskolákba küldte, majd pedig 1635 és 1637 között egy felejthetetlen itáliai utazásra.

Innen megtérve, immár teljes joggal, öccsével együtt átveszi a családi birtokok ügyeit. Csáktornyán rendezkedik be, épít ki fényes udvartartást, míg Péter a déli, tengerközeli birtoktesteket kormányozza. És 1637 a török elleni harc kezdetét is jelenti, ami ekkoriban jobbára kisebb csatározásokban, egymás csipkedésében merült ki. Az ekkorra már hat nyelven beszélő ifjút 1642-ben hívja a harmincéves háborúba a király. Sziléziában és Morvaországban kellett harcolnia a leáldozóban lévő csillagú svédek ellen. Már csak hat esztendő volt hátra a nagy békéig, de azért még I. Rákóczi György Felvidéken dúló csapatai ellen is fel kellett lépnie. Itt egy összecsapásban az őrzőit levágva, elragadja a fejedelem zászlaját, amivel megalapozza katonai, vitézi hírnevét is. A háborúból hazatérvén, 1645-ben elveszi nagy szerelmét, Draskovich Mária Euzébia grófkisasszonyt feleségül, de gyermekük nem születik. Sőt, hat esztendő házasság után a szeretett feleség is elhalálozik, így a gyászév letelte után az újdonsült horvát bán (1648) Bécsben újranősül, a törékeny Löbl Mária Zsófia pedig négy gyermeket szül majd neki. Közülük az ifjúkort egyedül megérő Ádám lenne művének folytatója, de 29 évesen, 1691. augusztus 19-én hősi halált hal a szalánkeméni nagy csatában.

De ezzel megint csak előre szaladtunk, hiszen elmaradtak az igazán nagy tettek, a téli hadjárat és az irodalmi tevékenységének ismertetése. Ezekről a sorozat következő részeiben olvashatnak.

Borító: Jan Thomas említett festményének részlete (cultura.hu)