Az igazi tökmagolaj

Pálffy Lajos - 2018. december 5. 2:26

Mint ahogyan már többször is elhangzott ebben a sorozatban, a falusi ember igyekezett az általa megtermelt, felnevelt növények és állatok minden részét jól, ésszerűen hasznosítani. Így a jórészt a disznók élelmezésére használt takarmánytök magja sem került az állatok elé, hanem olajat sajtoltak belőle.

A takarmánytököt, ami általában a kukoricatábla szélső soraiban (vagy a krumpliültetvényen, répatáblában) nőtt nagyra és érett, sárgult meg októberre, általában még a tengeri leszedése előtt beszekerezték a portára. (Ugyancsak ekkor gyűjtötték össze a szürke sütőtököt, avagy „úritököt” is, amit aztán beosztással meg is evett a család az ősz végétől, a tél folyamán.) A takarmánytök általában az udvar egyik kevésbé forgalmas szegletében volt felhalmozva, és általában a háziasszony feladata volt, hogy ha sor került rá, akkor kettévágja, majd kiszedje a magokat belőle. A tök „húsa” apróra szelve a disznók elé került, a szép számú mag pedig ha jó idő volt, akkor a napon száradt, vagy éppen a tűzhely kevésbé forró részén, deszkára szétterítve. Egészen addig tartott a folyamat, míg a puha, nyálkás magból ujjal kettétörhető, száraz anyag nem lett.

Mert a „tökmagköpesztés”, amit a gyerekek és asszonyok végeztek el kalákában, a manapság csak „szotyiként” ismert tökmag ketté törésével, „belének” kivételével járt. Fontos hírcserélési fórumok voltak ezek falun, akár csak a tollfosztók (ezekről majd a későbbiekben). A felesleges héjat aztán általában egyszerűen a tűzre dobták, a zöldes, szürkés, még általában puha magrész pedig további szárítás elé nézett. Az olajütőbe, avagy „tökmagcsinálóba” már jó előre be kellett jelentkezni. Egy-egy átlagos család olaj-szükségletei Vas megyében általában évi 2-3 liter tettek ki, de sokan eladásra is gondoltak, és a tökmagolaj ára (jelenleg 6-7 ezer forint/liter) akkor is az „egekben” volt. A kijelölt időpontban aztán a család a segítőkkel együtt felsorakozott az olajütő helyiségében, ahol volt egy daráló, egy tűzhely és egy prés a néhány szék és a több üres sörös-boros palack mellett.

Mert a munkafolyamat alkoholos italok elfogyasztásával is járt, nem mellesleg. Vas megye nyugati határán amúgy a „melegen sajtolás” eljárását követték. Legelőször ledarálták a jól megszárogatott tökmagot, majd nagy vasserpenyőkben a tűzhelyre tették és ott folyamatosan mozgatva, hogy le ne égjen, megpirították. Ezután, úgy forrón került be az anyag a présbe, amit jórészt még a múlt század végén is izomerővel működtettek. Általában 2-3 férfiember kezelte a szerkezetet, és bizony megizzadtak, mire elkészült egy-egy 20-25 centiméter átmérőjű, 5-6 centi vastag „pogácsa”. Ez volt a melléktermék, a kisajtolt tökmagolaj ott gyűlt a prés alján, hogy aztán kannákba, majd kihűlve üvegekbe kerüljön. A „tökmagpogácsát” megették a disznók is, de sokan inkább a halaknak adták, a rábai márna egy időben egészen jól kapott a belőle gyúrt gombócokra.

Borító: Egy sokat látott daráló az olajütőben (Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum CC BY)