Az U 20-as nem éppen sikertörténete

Pálffy Lajos - 2020. február 17. 10:19

A holland és a német tervezésű búvárhajó-osztályok mellett voltak „saját termékeink” is, igaz, a Havmanden osztályú egységeket a Nagy Háború előtt még Dánia számára építették a fiumei Whitehead hajógyárban. Dániába végül hat ilyen hajó jutott el 1911 és 1913 között.

A hajógyár tulajdonosa, Robert Whitehead aztán a megkeresések hatására 1915 februárjában megalapította a Magyar Tengeralattjáró-építő Részvénytársaságot fiumei székhellyel, de tárgyalások után a projektbe be kellett vonnia a trieszti és a pólai gyártókat is. A hivatalos megrendelés 1915 júniusában, az olaszok hadba lépése után érkezett meg, a munka még 1915-ben a leendő U 20-as és U 21-es tengeralattjáró építésével meg is indult. Végül 1916 nyarának végére mindkét búvárhajó a vízen is volt, érdekes módon a 21-es több mint egy hónappal előbb is, mint a sorban előtte levő. A hajótest néhány centi híján 39 méter hosszú volt és csaknem négy méter széles. Egy 450 lóerős diesel motort és egy 160 lóerős elektromotort építettek bele, ami a felszínen 12, a víz alatt pedig 9 csomóval „repítette” a három tiszt és 15 fős legénység által működtetett egységet. Támadásra (és védekezésre) a két, 45 centiméteres vetőcsövet, a fedélzetre szerelt 7 centiméter átmérőjű gyorstüzelő ágyút és 8 milliméteres géppuskát lehetett használni.

De az U 20-as sorsa valahogy olyan szerencsétlenül alakult, hogy ezekre az eszközökre nem igazán volt szüksége. Még a próbautak folyamán, 1917. március 15-én valahogy a Cattaróba befutó Admiral Spaun cirkáló alá került. Amikor is a 7,5 méteres mélységben manőverező von Bernard sorhajóhadnagy, a parancsnok, sem a cirkáló legénysége nem volt a helyzet magaslatán. Az U 20-as tornya megsérült, elvesztette a fedélzeti ágyúját (később megtalálták és kiemelték) és periszkópjai is súlyosan megrongálódtak. Végül a vizsgálat során arra a megállapításra jutottak, hogy von Bernard elhagyta a számára gyakorlatozásra kijelölt vizet, és szigorú írásbeli megrovásban részesítették. Aztán 1917 októberére elkészültek a javítással, de ekkor már Hermann Rigele volt a kapitány, de néhány Velence környékét célzó, eseménytelen bevetésen kívül mást nem hozott az U 20-asnak ez az esztendő.

1918 márciusától már Ludwig Müller a parancsnok, és július 6-án be is teljesedik az U 20-as sorsa. Mikor is éppen a felszínen haladva töltik az akkumulátorokat, az F 12-es olasz búvárhajó torpedója pontot tesz az amúgy nem éppen sikertörténetre. A folytatásban az U 20-as roncsaiba 1962-ben akad bele egy halászhajó hálója, és nemsokkal ezután fel is hozzák a 25 méteres mélységben fekvő hajótestet. Tizenhárom ember csontjait találják meg a belsejében, akiket tiszteletadás mellett temettek el Bécsben. Ahol az Arsenal területén a hajó tornya is otthonra lel, és jelenleg is megtekinthető a főpályaudvar és a Belvedere közelében.

Borító: Az U 20-as (Wikipédia)