Balatoni halászok, mit fogott a hálótok?

Pálffy Lajos - 2017. december 20. 11:15

A két világháború között sok falu élt meg a halászatból, vagy még inkább sok olyan falusi ember volt, akinek fontos jövedelme, mindennapi betevője származott ebből a vizes tevékenykedésből. A halászfalvak, a halászok közül talán a balatoniak voltak a leghíresebbek, vessünk hát rájuk először egy pillantást a Balatoni Múzeum fotóinak segítségével.

Hogy már a honfoglalás előtt is halásztak eleink, az egészen bizonyos, hiszen valamikor ott az Ural környékén állítólag halászó-vadászó népek voltak, nem foglalkoztak állattenyésztéssel és földműveléssel. A nomadizálás megindulásával ugyan háttérbe szorult az utóbbi tevékenység, de köztudott, hogy a nomádok általában folyók partján szoktak telelni, így aztán a magyaroknak is alkalmuk volt a halászmesterség gyakorlására. Ezt bizonyítják még a halászattal, halnevekkel kapcsolatos régi szavaink is. Aztán a letelepüléssel járó honfoglalás után néhány évtized alatt felosztották egymás között az országot is, amelyik törzs, vagy nemzetség víz közeli helyre került, az halászhatott kedvére egészen a feudalizmusig. Akkor viszont már ehhez is a földbirtokos engedélye kellett. (Amit egyébként némi adó, ajándék fejében nem volt szokása megtagadni.)

A halászat, mint mesterség, már Szent István egyik oklevelében megjelenik, a honalapító 1024-ben éppen szolgasorban lévő halászokat adományoz a zalavári bencéseknek. Aztán 1055-ben ugyanezt megteszi a tihanyi alapítólevélben I. András királyunk is. Az is biztos, hogy már az Árpádok idején léteznek a „halászbokrok”, azok a belső szabályokkal rendelkező társaságok, akik a tavon munkamegosztással halásznak. Mert a balatoni, kerítőhálós halászat tíznél több ember összehangolt tevékenységét igényli, akkor jár csak eredménnyel. A háló amúgy több száz méter hosszú is lehet, és a szélessége a meder mélységétől függően változik. A lényeg, hogy a súlyok lehúzzák a fenékre, ne tudjanak alatta átbújni a halak.

A módszer elnevezésében benne foglaltatik a lényege is, mégpedig az, hogy egy adott, halban gazdag vizet, csónakokkal mozogva, körbekerítenek a hálóval, csapdába ejtve az ott tartózkodó halakat. A legeredményesebben halrajok esetében tudnak dolgozni, például a híres tihanyi gardahalászat is ezen az elven alapul, az apátságtól figyelik a tömegesen felbukkanó gardákat és helyüket jelzik a csónakban ülő halászoknak.

A partközeli vizek lehalászásakor a kerítőháló egyik vége a parton van rögzítve, a másikkal pedig csónakokban ülők eveznek. Talán egy ilyen halászat végét láthatjuk az első fényképen, míg a másik már a keszthelyi halászkikötőt mutatja. Ahol a két világháború között síneken mozgatott kocsikkal tolták ki a zsákmányt a kikötői mólóról egészen a szállítóeszközökig, szekerekig. De ez már a balatoni halászat nagyüzemi változata volt, aminek nyomai megvannak a mai napig is. Kisebb kerítőhálót, varsát a Balatonon talán csak az orvhalászok használnak, őket meg hajdan a csendőrök, most pedig a halőrök mellett a rendőrök is üldözik. Állítólag mégis dolgoznak.

Borító: A háló behúzása a 60-as években (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)