Barnay Lajos, aki 1721-szer nősült

Dombi Gábor - 2020. június 15. 11:11

Az Orczy-ház volt sokáig a pesti zsidóság központja, és itt is lakott annak adminisztratív irányítója, jegyzője, ahogy akkoriban magát nevezte, nótáriusa, Braun Ignác. Róla a múlt héten olvashattak e hasábokon, most a családi történetet egyik fiának, a híres színész, Barnay Lajos életútjával folytatjuk, akiről még teret is neveztek el a német fővárosban, Berlinben.

A ház neves szülöttjének, Barnay Lajosnak szórakoztató történetei még életében a lapok hasábjaira kerültek. Miképp találkozott Rubinsteinnel, akire egy hölgy azt mondta, hogy hamisan zongorázik.; hogyan tért vissza nyugdíjból a munkába a német császár kérésére; milyen sikerei voltak, és milyen nehéz pályakezdése. A történetei mulatságosak és mesések voltak: később, a visszaemlékezéseiben is közzétett kalandjait a lapok hosszan idézték. Foglalkoztak vele a magyar lapok, pedig nem is Magyarországon élt: legnagyobb sikereit Németországban aratta. Német nyelvterületen óriási sztár volt, és fénye Magyarországra is világított valamicskét. A lapok, ha nem is címoldalon, de tudósítottak a legnagyobb külföldi sikereiről is. Korának egyik legnagyobb színpadi mágusa lehetett Ludwig Barnay, azaz Barnay Lajos.

A művész eredetileg Braunnak született 1842. február 11-én Pesten, az Orczy-ház második legelegánsabb lakásában. Azért csak a másodikban, mert az elsőt a hitközség főrabbija lakta az első emeleten, 1842-ben Schwab Löw. Apja a pesti zsidó hitközség titkáraként vezető szerepet játszott mind a közösségben, mind a városban. A népes, mindig zajos családban felnövő Lajos pályakezdésének éveiről még nem kerültek elő hiteles források, és az 1903-ban megjelentetett visszaemlékezése sem tekinthető annak: mintha egy romantikus kalandregény lenne, és nem a valóság. Életrajzát már 1890-ben közzétette Georg Gellert – Barnay kontrollja alatt. A világhálón szétáramlott általános tévedés az, hogy a Barnay név csak felvett művésznév, és eredeti családneve Weiss. A Wikipedia Barnayról szóló hibás szócikke ezernyi weboldalon köszön vissza, még a Deutsche Biographie elektronikus oldaláról is, de valószínűsíthető, hogy az alaptévedést a Deutsche Biographie 1953-as szócikkének szerzője, Margot Berthold követte el. Barnay Lajos valójában Braun-nak született – a barnát (Braun) keverhették össze a fehérrel (Weiss) – és ő apja névmagyarosítása által lett Barnay.

Életének első összefoglalását minden bizonnyal ő maga írta meg az 1879-ben megjelent „Magyar Lexikon”-ban , vagy legalábbis szolgáltatta annak részletes alapanyagát. Ugyanis csak itt, és az 1903-ban megjelent önéletrajzában tette közzé az 1878-ban elhunyt apjával való konfliktusát. Emellett egy lexikonban ritkán jelenik meg erősen szubjektív szöveg és olyan patetikus kitétel, mint „egyéb kitűnő színházakban vergődött”. De e szócikk amiatt is fontos, hogy életének – a művész által fontosnak tartott – főbb dátumait és helyszíneit sorba rendezve láthatjuk benne.

„Barnay Lajos, kitűnő színművész, szül. 1842. febr. 11-én Pesten, mint tehetős szülők fia és miután majd a tudomány, majd meg a kereskedelem terén s utóbb, mint hivatalnok működött s tulajdonképeni czélja iránt még ingadozott volt, 1860-ban Lacroix név alatt lépett föl először a trautenaui színpadon és miután itt kudarczot vallott, különféle egyéb kitűnő színházakban vergődött, míg 1861-ben anyja levele hazaszólitá. E felszólításnak engedvén, otthon két héten át atyja elől rejtőzködött, ki a komédiást nem tűrte volna házában. Azután igaz neve alatt lépett föl oly sikerrel, hogy azonnal kedvező föltételek alatt szerződtetett, mire atyja is meghajolván tehetsége előtt, kiengesztelődött. 1862–63-ban a gráczi színházban ifjú hős és szerelmes szerepekben működött, 1863–64-ben a mainzi színháznak volt tagja, sikerrel vendégszerepeit a bécsi udvari várszínházban, a prágai német színházban, hol Kreuzer Mária fiatal énekesnővel egybekelt, 1865-ig a rigai közönségnek volt kedvencze, 1865-ben Münchenben lépett föl az udvari színházban, honnan újra az általa megkedvelt Mainzba ment, mely városban 1867-ig folytonos elismerés mellett játszott előbbi szerepeiben. Miután rövid ideig Erfurtban vendégszerepeit volt, a lipcsei városi színháznak lön tagja, honnan 1868-ban Weimárba ment, hol az udvari színház szerelmi hősévé és rendezőjévé szerződtetett. 1870-ben Ziegler Klárával egyetemben lépett föl Hamburgban, majd meg Pesten a német színházban, míg 1873-ban a majnai frankfurti színházhoz szerződött hosszabb időre. Szerepköréből említjük következő szerepeit: Uriel Acosta, Hamlet, Holofernes, Orestes, Tell. Essex, Egmont, Posa, Bolingbroke, Columbus, Siegfried. Kiváló érdemeket szerzett magának a német színész-egyesület életbeléptetése körül, mely érdemei elismeréseid neki 1873-ban 4000 színész által aláirt köszönő iratot nyújtottak át. Különben is a tisztelet és szeretet számos jeleivel találkozott.”

Az 1903-as emlékiratait Váradi Antal ismertette két részletben Az Ujság hasábjain 1904-ben. Az írás értékéből elég sokat levon felületessége, például állítja, hogy Barnay Lajos anyjának első házasságából származtak a nővérei, noha az első házasságban csak fiúk születtek. Könnyet ejt afelett, hogy kőművesnek kellett állnia, és a szigorú apja építőmesternek szánja. Hiányzik a tér és idő meghatározása, hogy mi, hol és mikor történt – tehát a Barnay-legendákat lelkesen növelte tovább.

A meséknél sokkal szikárabban adja vissza Barnay történetét a Magyar Zsidó Lexikon, amely több olyan momentumra hívja fel a figyelmet, ami kimaradt a nagy színész történetéből.
„Barnay Ludwig, német színész, szül. Budapesten 1842 febr. 12., megh. Hannoverben 1924 jan. 30. Atyja a Pesti Hitközség titkára volt és ő küldte 15 éves korában fiát Bécsbe, hogy Sonnenthalnál tanuljon. Egyszersmind azonban a polytechnikumra is beiratkozott, de azt nem végezte el, amiért atyja kitagadta. Egy jótékonysági estélyen annyira megnyerte Heinrich Laube tetszését, hogy 1866. a Burgszinházhoz szerződtette a rendkívül tehetséges és megnyerő külsejű B.-t, aki nem tartván magát még elég erősnek, nem fogadta el a meghívást és Mainzba ment. Innen nemsokára mégis Bécsbe került a Burgszinházba; aztán Prágában, Rigában és Lipcsében lépett fel klasszikus darabokban. 1870-75 közt Frankfurtban működött, ahol létrehozta a legnagyobb színészszervezetet, a «Genossenschaft deutscher Bühnenangehöriger»-t 1871. Ezért 2000 színész aláírásával hálairatot küldtek neki. 1875-80 közt Hamburgban volt a Stadtheater igazgatója, 1883. megalapította a berlini Deutsches Theatert, majd a Berliner Theatert, amelyet 1894-ig vezetett. Ekkor végleg visszavonult az aktív színészettől, de mint direktor nagy szerepet játszott a német színészetben. Vezetője lett a berlini udvari színháznak, mint udvari tanácsos, 1908. pedig főintendáns lett Hannoverben. Emlékiratai 1907. jelentek meg. B., a patétikus-deklamációs stílusnak Sonnenthal mellett egyik legkimagaslóbb egyénisége volt. Főbb szerepei voltak: Karl Moor, Faust, Tell, Orestes, Uriel Acosta, Essex, Othello, Hamlet, Wallenstein.”

E lexikon is téved: Barnay emlékiratai 1903-ban jelentek meg. De rávilágít arra, hogy Lajost az apja indította el a művészpályán azzal, hogy Bécsbe küldte a 15 éves fiút Adolf Sonnenthalhoz (1834-1902), a bécsi Burgtheater fiatal színészéhez, aki éppen 1856-tól kezdte bécsi sikereit. Az apai „kitagadás” – a Barnay visszaemlékezései alapján kiszámolva – sem tarthatott néhány hétnél tovább. A német színészek hálairatát a Zsidó Lexikon szócikke szerint – szemben Barnay állításával – csak kétezren írták alá – de az sem kevés.

Adolf Sonnenthal, a bécsi színpad talán legnagyobb alakja szintén a pesti Orczy-házból indult, ahol Adolf apja textilkereskedő volt, de a forradalom után tönkrement. Sonnenthal és Barnay életrajzában az is közös, hogy mindkettőjüket Heinrich Laube (1806-1884), 1849 és 1867 között a bécsi Burgtheater művészeti igazgatója „fedezte fel”. Egy ideig színészi stílusuk, előadásmódjuk is hasonló volt, ebből Barnay hamarabb tört ki, ő bátrabban, szabadabban kísérletezett. Mindkettőjük legnagyobb alakításai között tartják számon Karl Ferdinand Gutzkow (1811-1878) Uriel Acosta című színdarabjában nyújtott teljesítményét.

Sonnenthallal ellentétben Barnay nem időzött hosszan sehol. Ezért volt kedvére való Európa első professzionális vándorszínházi társulata, a Meininger Theater, és Európa ünnepelte alakításait. A magyar lapok is követik cikázását és záporozó nemzetközi elismeréseit. 1863: Barnay Lajos pesti születésű hazánkfia és igen tehetséges fiatal színész, Bécsben az udvari színházban fog föllépni. 1873: Barnay Lajos pesti származású német színész a szász-erneszti házi rend lovagkeresztjével díszíttetett föl. 1875: A Burgszínháztól Barnay Lajos, ki most Hamburgban játszik, szerződési ajánlatot kapott. 1878: Barnay Lajos jeles hazánkfiát, ki Németország egyik legnagyobb színművészeként ismeretes, ismét fényes kitüntetés érte az által, hogy a Meklenburgi nagyherczeg őt kitűnő művészete elismeréséül a kardkoronás arany érdemkereszttel feldíszítette. 1883: Barnay Lajos, az ismert német színész jelenleg Amerikában vendégszerepel. 1886: Barnay Lajos hazánkfia, a berlini Deutsches Theater tagja, az orosz császártól a művészet és tudomány érmét kapta a Szaniszló rend szalagjával.

1870-ben Barnay a frankfurti Stadttheater tagja lett, ahol öt évet töltött el. 1871. július 17-én Weimarba hívta össze a színészek első kongresszusát, amely a következő napon megalakította a német színház világának első átfogó érdekvédelmi szervezetét, a „Genossenschaft Deutscher Bühnenangehöriger”-t. Barnaynak e tettéért 1872-ben valóban sokszáz német nyelvű színész lehetett hálás, hiszen ez hatalmas lépés volt afelé, hogy a korábban egy-egy szezonra szerződő színészek, színházi emberek – a kiszolgáltatottság állapota helyett – biztosabb jövedelemhez, szerződésekhez, álláshoz jussanak. Barnay, a vándorszínész pontosan tudhatta, mit jelent ez a kiszolgáltatottság azoknak, akik nevei nem a címlapok első sorában tündökölnek. 1875 és 1880 között Hamburgban lett rendező, de ezzel párhuzamosan Stuttgartban, Münchenben, Frankfurtban és Berlinben alakított főszerepeket. 1883-ban a berlini Deutsches Theater egyik alapítója lett, de két év után elhagyta a színházat. 1888-ban létrehozta saját színpadát, a „Berliner Theater”-t. Ennek vezetője volt 1894-ig, visszavonulásáig. A német császár kívánságára tért vissza a színházak világába: a berlini Königliche Schauspielhaus (1906–1908), majd a Hoftheater in Hannover intendánsa (1908–1912) lett.

Barnay Budapestet sem hanyagolta el, amíg volt német színház rendszeresen fellépett a városban – mindinkább zsugorodó közönség előtt. A Nemzet kritikusa így mutatta be a művészt olvasóinak:

„Barnay Lajos, kinek vendégszereplését egyízben jeleztük, ma lépett fel először a német színházban. Beköszöntőül »Hamlet« szerepét választotta, melyben a németországi színpadokon oly nagy tetszést aratott. Barnay Hamletje mindenesetre igen érdekes, már csak azért is, mert lényegesen különbözik azoktól, melyeket rendesen látni szoktunk. Barnay felfogása szerint Hamlet egy vérmes, tüzes, szenvedélyes szerelmes és tettre törő ifjú, ki tervszerűen, de szilárd türelemmel készíti elő atyja halálának megbosszulását. A kétkedő, töprengő, el-ellankadó okoskodó, sőt bölcselkedő királyfinak csak kevés nyoma található az ő alakításában. Az igaz, hogy Hamlet az ily felfogásban egységesebb, határozottabb és a kételyekre kevesebb okot szolgáló alak: kérdés azonban, hogy ez a Hamlet azonos-e Shakspere-ével. Barnay, hogy Hamletjét olyanná alakíthassa, mint amilyennek képzeli és művészi lelkében látja, sokat elhágy a poéta szövegéből, más részleteket pedig az előadás hangulatával egész szokatlan színben tüntet föl. Nála, hogy csak egy példát mondjunk is, a »Lenni, vagy nem lenni« négy szó nem egy epesztő, fojtó gondolat, hanem egy meglepő kitörés, egy felkiáltás. Ez eredeti és szép is: de vájjon igaz-e? Rendkívül nagy élvezettel néztük pompás alakítását, habár kételyeket éreztünk iránta magunkban; érdekelt bennünket azért, mert egy önálló, gondolkodó, fölötte értelmes, igen tanult és meggyőződésének nagy bátorságával, sőt kellő merészségével bíró művésznek munkáját, alkotását láttuk benne, a Hamlet és Ophélia közti nagy jelenetet (»Kolostorba!«) még senki sem magyarázta oly találóan és világosan, mint az a művész, kinek szerelmes Hamletje mintegy félti szerelmet a világtól, és meg akarja azt menteni, midőn szerelmes leányát a magányba küldi. Mint hallottuk, az igen értelmes jelenetezésnek és még a célszerű új rendezésnek nagy része is Barnay műve. Az ebben rejlő érdemét is szívesen elismerjük. Elismerünk mindent, és első sorban azt, hogy Barnay elsőrendű színész, ki alaposan ismeri mesterségét, jól kiaknázza nagy természeti képességeit és gonddal, szorgalommal tanulja és magyarázza autorait: csak arról nem győzött meg bennünket semmi, hogy ma valóban Shakspere hősét mutatta meg nekünk. E fönntartás följegyzése után, csatlakozunk a nem éppen nagyszámú közönség véleményéhez, mely a vendéget szép és hatásos játékáért az est folyamában huszonnégyszer hívta a lámpák elé.”

Amikor meghalt, már nem volt német nyelvű színház Budapesten, de a közönsége még mindig emlékezett sikereire. Barnay-statisztikákat már korábban is szívesen közölték a lapok, hányszor halt meg a színpadon, hányszor esküdött ott örök hűséget. Az utolsó Barnay-statisztikát a Magyar Jövő is közölte, több más újsággal együtt:

„Barnay Lajos, a magyar születésű híres német színművész 80 éves (82 volt halálakor – a szerző, D.G.) korában meghalt, a német lapok sok érdekes reminiszcenciát közölnek a kitűnő színész életéröl. Érdekesség szempontjából nem utolsó helyen áll az a rekord, amelyet Barnay a nősülés és a meghalás terén ért el. Pontos statisztika szerint ugyanis, amely a saját feljegyzései alapján épült, 1721-szer nősült meg és 1120-szor halt meg a színpadon. Barnay még azt is feljegyezte, hogy összesen 55 szőr halt meg természetes halállal, mert a kegyetlen szerzők legtöbb esetben meggyilkoltatták.”

1963 óta egy berlini tér neve emlékezteti az utókort Barnay Lajosra, Németország legnagyobb magyar színészére.

Borító: Az a bizonyos Orczy-ház (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-ND)