Báró, aki elfogott egy valóságos herceget

Pálffy Lajos - 2021. május 17. 10:11

Az erdélyi születésű Alvinczi báró és tábornok úr is korán kezdte a katonaéletet, 15 éves sem volt még, amikor felcsapott a Gyulay-gyalogezredbe. Ez pedig 1750-ben történt, amikor olyan idők jártak, hogy akiben volt spiritusz, az érvényesülni is tudott a seregben.

Alvinczi József mindjárt a hétéves háború három nagy csatájában, Torgaunál, Schweidnitznél és Teplitznél is vitézül forgolódott, így aztán már 28 évesen őrnagyi rangig vitte. Aztán jött a soron következő háború, immár a bajor trónért. Ahol is 1779 hideg januárjában, immár ezredparancsnokként, tehát ezredesként észrevétlenül megközelítette és bevette a sziléziai Habelschwerdt városát, melyet most Bystryca Klodzkának hívnak, és Lengyelországhoz tartozik. A városkával együtt aztán egy jeles fogoly is a kezére került, mégpedig a hesseni herceg, a porosz hadsereg akkori főparancsnoka. Eme nagy diadal pedig meg is hozta Alvinczi uramnak az 1763-ban már megkapott báróság mellé a tábornoki címet, no és a Katonai Mária Terézia Rend Lovagkeresztjét is. De aztán nem sokáig ülhetett a babérjain, mert az uralkodó rábízta a későbbi I. Ferenc katonai képzését is. 1788-ban már II. József sikertelen, török ellen vívott háborújában találjuk, ahol is az egyszer már elfoglalt Belgrádot szerették volna a Portától visszavenni.

Az 1790-ig tartó összecsapások és a kudarc II. József egészségét is megrendítette, de nem úgy Alvincziét, aki előbb a belga felkelést csendesítette le, majd pedig a forradalom exportjával próbálkozó franciákat állította meg 1793-ban, a Neerwinden melletti ütközetben úgy, hogy előbb meg kellett fordítania a visszavonulást megkezdő osztrák csapatokat. Jelentős szerepe volt az 1794-es mariolles-i győzelemben és Charleroi felmentésénél is. Ahol két lovat is kilőttek alóla, nem is késett aztán sokáig a már említett rend nagykeresztje sem. Tagja lett aztán az Udvari Haditanácsnak, és mindjárt szembesülni kellett az egyre határozottabban előrenyomuló franciák problémájával. Ekkor indult Napóleon katonai felemelkedése, akit, hogy ne veszélyeztesse a direktórium hatalmát, a szétesőben lévő itáliai csapatokhoz küldtek. A „kis káplár” pedig rövidesen ráncba szedte a henyélő, fosztogató ezredeket, és megkezdte az előrenyomulását. Az osztrák parancsnokot, az elbizakodott Wurmsert 12 000 katonájával együtt bezárta Mantova erődjébe, így Bécs Alvinczit küldte a felmentő sereggel.

Aki 1796. november 15. és 17. között meg is ütközött Napóleonnal az Arcole mellett, a Alpone folyón álló hídnál. És sokáig győzelemre is állt, de a híd elleni végső, francia rohamot maga a későbbi császár vezette, zászlóval a kezében. Alvinczi aztán 1797. január 14-én Rivolinál is kikapott a megállíthatatlan franciától, így hamar le is váltották. Főhadparancsnok lett Budán, ilyen minőségében kellett volna felfegyvereznie az utolsó, 1709-es nemesi felkelést. De már nem nagyon volt mivel, így pedig lelkes inszurgenseink nem is tudták viszonozni és állni a franciák tűzét a győri csatában. Rá egy esztendőre, talán a vereségek miatt, a 75 éves Alvinczi is végleg lehunyta szemét, sírját a Kerepesi temetőben találja meg az, aki a nagysága előtt fejet hajtana.

Borító: Somogyi Győző festményén (adontes.hu)