Baudelaire 200

Pálffy Lajos - 2021. április 9. 11:06

Kétszáz esztendeje született éppen Charles Baudelaire, a meglehetősen előnytelen külsejű és rossz természetű költőzseni, akitől fotográfiáit nézegetve biztosan nem venne használt autót az ember. De hát nem is a külseje és természete miatt szeretjük őt.

1857-ben megjelent kötete, A romlás virágai akkorát szólt, mint mondjuk egy fél évszázaddal később, 1906-ban Magyarországon Ady Endre Új versei. S ha hasonlóságot keresünk a két poéta között, azt mindenképpen elmondhatjuk, hogy egészen új hangon szólaltak meg mindketten, miközben a hagyományos versformák használatát részesítették előnyben. Aztán a maga módján a francia költő is pellengérre állította korának kárhoztatott szellemét, de valljuk be, ez a törekvés Adyra volt jellemző inkább. Ő az egész magyarságért égett nagy lánggal, Baudelaire talán nem rendelkezett ekkora és ilyen küldetéstudattal. Inkább az élet élvezetére koncentrált, aminek aztán meg is lett az ára. Igaz, ezt az árat aztán az Érmindszentről induló poétának is keményen meg kellett fizetnie, aki még debreceni pályakezdésekor, tizenévesen kaphatta el a vérbajt, ami végigkísérte egész életében.

Baudelaire is vérbajos volt már húsz esztendősen, művelt és gazdag párizsi polgári családba született, szeretett apja halála után viszont számára idegen lett ez a közeg. Anyja hozzáment egy katonatiszthez, aki elhatározta, hogy embert farag mostohafiából. Nem sikerült a terv, Baudelaire botrányosan viselkedett otthon és a középiskolákban is, végül azért leérettségizett. De a jogot már alibiből kezdte el, inkább a diáknegyed, a Quartier Latin pezsgő élete érdekelte. Itt találkozhatott 1840 körül a hasissal és az ópiummal, ezeket a tudatmódosítókat az ő korában a patikák is árusították. És itt szerezte szintén életre szóló vérbaját is. Ami ugyan nem akadályozta abban, hogy továbbra is kapcsolatokat létesítsen és élje a pénzes semmittevők önpusztító életét. Amiből még egyszer nevelőapja ragadta volna ki, mikor 1841-ben Indiába küldte. Baudelaire botrányosan viselkedett a hajón, és már Madagaszkárnál megszakította az utat. Viszont Mauritius és Réunion szigete, a romlatlan és egzotikus természet elbűvölte, hatása végigkísérte hátralévő életében.

Aztán jól időzítve, éppen nagykorúvá nyilvánításának évében, 1842-ben tért haza, és ott folytatta a lumpolást, ahol abbahagyta. Így aztán a család 1844-re elérte, hogy gyámság alá helyezzék, és egy meghatározott összegű havi juttatáson túl nem költhette tovább örökölt vagyonának maradékait. 1848-ban, cilinderrel a fején ott van a párizsi barikádokon, de szívesen időzik szerelme, Jeanne Duval budoárjában is. Ő a Fekete Vénusz verseiben, akihez vissza-visszatér, mert közben akadnak azért Fehér és Zöld Vénuszok is életében. Tehetségével és otthonról hozott műveltségével előbb műkritikákat írt, és Edgar Allan Poe műveit fordította. Majd jött A romlás virágai, és vele együtt a botrány. Hét vers ki is került a kötetből, ami remélhetőleg Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és Tóth Árpád fordításában még sokáig tananyag marad. 1860-ban A mesterséges mennyországok címmel tanulmányokat írt droghasználatáról, majd négy esztendő múlva Belgiumban próbált szerencsét. Itt kapott szélütést, még haza tudták vinni Párizsba, ahol nem annyira szeretett anyja karjai között halhatott meg 1867 augusztusában.

Amikor nálunk éppen megszűnt a Habsburgok önkénye, megtörtént a kiegyezés és az ország fejlődésnek indulhatott. Hogy aztán tíz esztendő múltán olyan költőt adjon a szűkebb világnak, mint Ady Endre.

Borító: cultura.hu