Böcklin és a Halottak szigete

Pálffy Lajos - 2017. október 16. 1:58

Arnold Böcklin festményét, a Halottak szigetét hosszú éveken, évtizedeken át használták illusztrációként a gimnáziumi irodalom tankönyvekben. És még ama szerény méretben, csapnivaló kivitelben is hatott a kép, hangulata alá kerülhetett a könyvet csak felületesen átlapozó, az irodalomra és a képzőművészetekre immunis fiatal is. A 190 éve született Böcklin képének hatása alól nem vonhatja ki csak úgy magát az ember.

És ez így van már régóta, hiszen bevallottan hatott Benczúr Gyulára és Szinyei Mersére, de például a szürrealisták is elődjüknek tartották, Max Ernst, Dali és az olasz Chirico művein is ott van egy kevés belőle. No és azt sem felejtsük el, hogy az ifjan még festőnek készülő, és a képzőművészet iránti rajongását mindvégig megőrző Hitler is 11 képet birtokolt haláláig a Bázelben született mestertől. Aki a selyemkereskedő katolikus apja és szintén polgári származású anyja beleegyezésével és támogatásával indult el a művészeti pályán. A düsseldorfi művészeti akadémia volt az alma mater, ami után a helyszínen tanulmányozta a flamand mestereket, majd pedig, mint ahogyan előtte és utána is sokan,  szorgalmasan látogatta, és másolta a Louvre gyűjteményét. Különösen a tájábrázolásban jeleskedett, és a tudását már a húszas éveiben Itáliában fejleszthette tovább. 1850 és 1856 között Rómában élt, ahol meg is nősült, és ahol ekkoriban még számtalan az antikvitásból ott maradt rom, épület határozta meg a város képét.

Ezek és a mitológia is hatással voltak az ifjú festőre, akinek munkái faunokkal, kentaurokkal és nimfákkal népesültek be, és így már bizonyos távolságra kerülnek a klasszicizmustól. Böcklin a valóság visszaadása mellett valahol az érzelmeit, álmait, félelmeit is képes volt megjeleníteni a vásznon, „szubjektivizálva” a témát. Aztán 1856-ban már Münchenben találjuk a festőt, amely város akkoriban a festészet egyik fellegvára volt. Ebben az időszakban tesz szert egy mecénásra és gyűjtőre is von Schack gróf személyében. Így kerül vissza Rómába 1862 és 1866 között. Ez utóbbi évben készül el a Tengerparti villa című képe, ami hangulatában, megfogalmazásában már a főmű előképének tekinthető. Böcklin aztán még a Tengerparti villa születésének évében Bázelba költözik, itt készül 1873-ban híres önarcképe is a háttérben a nótáját elhúzó halállal. 1876-ban pedig már Firenzében találjuk, ebben a sejtelmes hangulatú toszkán városban, ahol az utcákon lépten-nyomon ráköszönt az emberre a reneszánsz, a múlt.

Itt kap megrendelést egy özvegytől a Halottak szigetének a megfestésére. A téma annyira megfogja, hogy 1880 és 1886 között öt változatot is készít a hatalmas sziklatömbön ásítozó fekete kapu felé Kharon ladikján tartó halott emberről. Ahol a figurák mellett a hangulathoz az alkony, a szélfútta fák és a titokzatos épület is hozzájárulnak. E festmények aztán zeneszerzőket is megihlettek, nem véletlenül választották hát anno illusztrációnak ezt a képet az irodalom tankönyv jeles szerkesztői sem.

Böcklin Firenze melletti Friesoléban hat meg 74 évesen, tisztelői később egy szecessziós betűtípust is elneveztek róla.

Arnold Böcklin műveinek reprodukcióit a Magyar Nemzeti Galéria jóvoltából adatbázisunkban is lapozgathatja.

Borítókép: Manda Adatbázis, a cikkben felhasznált képek: Wikipédia