Burberry úr nagy találmánya

Fejes Katalin - 2022. április 5. 7:26

Májusi eső aranyat ér, legalábbis ezt gondolhatta Charles Mackintosh, amikor számos kudarcba fulladt kísérlet után felfedezett egy új módszert a vízálló ruhák készítéséhez. A skót kémikus glasgow-i üzemében két réteg szövet közé folyékony gumit öntött, majd a furcsa elegyből létrehozott egy olyan anyagot, ami ellenállt a víznek, miközben rugalmas és hordható volt. Charles Mackintosh 1823-ban tett felfedezése nemcsak a zord időjárású Skóciában változtatta meg az eső és az emberek viszonyát, hanem az öreg kontinensen is.

Az új anyagból készült esőkabátok az évtizedek alatt egyre tökéletesebbé és praktikusabbá váltak, melyben nagy szerepe volt Thomas Burberrynek. Az angol textiliparban ismert üzletember olyan anyagból készült ruházat fejlesztésén dolgozott, amely horgászathoz és vadászathoz egyaránt viselhető volt. A vízálló gyapjúból készült sportruhái nagy sikert arattak a középosztály és a vidéken élők között. Az esőkabát és a vízhatlan sportruha az európai kontinensen csak az első világháborút követően vált népszerűvé. Burberry esőkabátjának a karrierje 1914-ben, az első világháború kezdetekor indult, amikor hirtelen megnőtt a kereslet a vízhatlan anyagok iránt. Miután Burberry addigra kifejlesztette vízálló termékeit, a brit hadvezetés szerződést kötött vele esőálló kabátok gyártására. A háború véget ért, ám az esőkabát továbbra is népszerű maradt. Az esőt és viharos időt keményen álló kabát a hölgyek körében is kezdett ismertté válni, akik nemcsak a rossz időben, hanem az autós túrákon is szívesen viselték az egyre több színben pompázó divatosan szabott darabot.

„A mai esőköpeny nélkülözhetetlen darabja nemcsak az elegáns luxusdáma gardróbjának, hanem a legegyszerűbb polgári nőnek is. Hogy milyen fejlődésen ment keresztül az esőköpeny, mint divatcikk, azt legjobban látjuk, ha végignézzük itt Budapesten a Sas utca 25. szám alatti Salamonovits Esőköpenygyár modelljeit”. (Színházi Élet, 1931) Az esőkabátok anyagának gyors átalakulását és a divat rohamos tempójú fejlődését a pesti Belváros neves kereskedője, Salamonovits Manó is megtapasztalta.  A gumi alapú esőköpenyeket egyik pillanatról a másikra szorították ki a ballonanyagból készült kabátok. Salamonovits nem számolt a divat szeszélyével és tetemes mennyiségű árut halmozott fel. A kereslet elmaradt, a hitelezők pedig követelték az őket megillető pénzt. A kereskedő végül csődeljárást kért. Néhány év elteltével azonban újraindította üzletét, de kiterjesztette a kereskedést jersey-ruhák forgalmazására is.

A divatszalonok mindent megtettek, hogy az esőkabát kollekciójukat apró kis kiegészítőkkel dobják fel, mint például egy színben passzoló táska, esetleg esőcipő. A Pesti Hírlap Vasárnapja divatrovatának szerkesztője szerint már egy tündéri sapka is elegendő a tökéletes megjelenéshez, vagy legalábbis egy tavaszi virágot időző kinézethez: „Ha finomabb esőköpenyt veszünk, egész kicsire összehajthatjuk, és könnyen magunkkal vihetjük akkor is, amikor csak óvatosságból van szükségünk rá. Az ilyen vékony, impregnált selyemkabát nem gyűrődik. (…) A szép a selyem esőköpenyekhez a vízhatlan selyemsapka illik, így tavaszi öltözetünk olyan, mintha egy nagyvirágszirom borulna a fejünkre”.

Végül aztán jött a nylon, és a II. világháború után mindent vitt, a gumival készült esőkabátokat is.

Borító: Két úr, két esőkabát 1958-ban (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-ND)