Cél a hal II.

Pálffy Lajos - 2021. október 8. 9:51

A halat, amely tudjuk, mennyire ügyesen mozog a közegében, nem egyszerű dolog kézre keríteni. Most nézzük meg, hogy ennek a feladatnak a megoldására milyen eszközöket is használtak az idők során, különösen a két világháború közötti, nem éppen a halászatból megélő falukban.

A halak megfogására szolgáló eszközöket a sorozat előző részében már jórészt ismertettük, de nem szóltunk a fűzfából font kosarakról és a „kosarazásról”. Mert egy-két generációval ezelőtt minden faluban éltek olyan emberek, méghozzá nem is kevesen, akik fűzfavesszőből a téli leállás idején, vagy éppen a tehenek legeltetése mellett kosarakat készítettek. Ezek a két füllel ellátott, általában egy méteres átmérőjű „edények” aztán a széna és mindenféle termények, dolgok szállítása mellett halfogásra is alkalmasak voltak. Erre való használatukhoz falu alatt folydogáló patakon kellett egy olyan szűk részt keresni, ahol remény volt nagyobb halak elcsípésére is. A kosarat a vízinövények, hínár és sás közé kellett oldalára fordítva letenni egy embernek, és aztán a többiek meg 10-15 méter távolságból elkezdtek nagy zajjal, locsogással közelíteni hozzá. Amikor pedig egy nagyobb hal menekülés közben nekiúszott a kosárnak, akkor gyorsan fel kellett fordítani azt és kiemelni a vízből. Mondanom sem kell, hogy ezt a foglalatosságot leginkább a gyerekek, fiatalok szerették, a zsákmányt pedig elosztották, vagy közösen főzték, sütötték meg.

Hasonlóan egyszerű módszer volt az, hogy az ügyesebbek bizony kézzel is tudtak halat, leginkább méretesebb balinokat, domolykókat fogni. Ezek a halak a vízparton nőtt fák gyökerei közé szoktak behúzódni, tehát az ilyen helyeket közelítették meg a vízben nagy óvatosan, aztán pedig kitapogatva a halat, villámgyorsan rámarkoltak. (Nem sokan voltak képesek erre, de e sorok írója látta a módszert gyakorlatban is.) Ősi halászmódszer volt aztán a patakokon a „rekesztés”, vagy cége építése. Ez a halfogási tudomány talán még az ősembertől maradt ránk, de a múlt században még elterjedten alkalmazták. Több ember, csapatmunka szükséges ehhez is. Mindenek előtt egy laza gátat kell építeni a patakon leginkább fűzfából. Ennek a gátnak a közepén hagyni egy nyílást, amihez oda lehet illeszteni akár egy varsát, hálót, vagy folytatni tovább az egyre szűkülő vesszőfonatot. Aztán többen elindulnak majd a gát felett, hogy ahhoz tereljék a halakat. Amik a hálóba kerülnek, vagy pedig az egyre szűkülő, a végén lezárt csatornából kézzel kiszedik azokat.

A rekesztőhalászat igazi, a szó szoros értelmében megvalósított formája az, hogy a halak útját a patakban minden irányban lezárják, és az így kialakuló, zárt medencéből pedig szépen, akkurátusan kiszedik a zsákmányt. (A sorozat a halfogás maradék módszereivel, például a tapogató, a varsák használatával, ismertetésével a jövő héten folytatódik.)

Borító: A rekesztés ábrázolása a Néprajzi Lexikonban (mek.oszk.hu)