Csak Emilie, a többi nem számít

Kecskés Nikoletta - 2021. október 4. 8:44

„Nincs önarcképem. Sohasem érdekelt képtémaként saját személyem, sokkal inkább a többi ember, főleg a nők, de még inkább valami más…” – mondta Klimt, akit a bécsi szecesszió atyjának is nevezhetünk. A „valami más” pedig – képei alapján – a létezés titkait, a művészet és a szerelem iránti rajongást jelentette.

Bár egész életében tobzódott az élvezetekben – szeretők egész hadát mondhatta magáénak – valójában nagyon is tépelődő, érzékeny lélek volt, amit kiválóan érzékeltetett szenvedéllyel lángoló tekintetének és jellegzetes, szerzetesekéhez hasonlító öltözékének ellentéte. „… Az igazi szerelemtől nagyon félek, de egyben tisztelem is” – fogalmazta meg egyszer, és valóban ennek megfelelően élt. Az örömök szakadatlan hajszolása mellett talán anyja súlyos depressziója is hozzájárulhatott ahhoz, hogy határozottan elzárkózott a komoly kapcsolatok és a családalapítás elől – attól tarthatott, hogy a betegség öröklődik. Ezért aztán elköteleződés helyett inkább változatos szexuális kalandokkal szórakoztatta magát. Ám a szerelem nem elhatározás kérdése, ez pedig Klimt életében is bizonyítást nyert. A férfi, akinek házasságon kívül egyes források szerint 14 gyermeke volt – és akiről a kortárs Alma Mahler kijelentette, hogy „bárkivel kikezd, akit talál” –, akarata ellenére is élete végéig szívében őrzött egy nőt: Emilie Flögét. Talán sosem ismerték volna meg egymást, ha a nő testvére nem megy hozzá Klimt öccséhez, Ernst-hez. Ám a frigy megköttetett, és a férj halála után a festő egész nyarakat töltött a családdal. Ekkor került közel a szecesszió lelkes rajongójának bizonyuló fiatal nőhöz, aki hamarosan a múzsa, barát, szerető(?) szerepét is betöltötte életében, és aki nemcsak lelkiekben, de a kreativitás terén is méltó párja volt.

Nem csoda, hogy talán legismertebb, A csók című képen is Emilie tűnik fel. Bár több mitológiai magyarázat született a képen látható párral kapcsolatban, a festő barátai biztosan tudni vélték, hogy magát Klimtet és kedvesét láthatjuk a hangulatában és mondanivalójában is megosztó ábrázoláson. Egy biztos: bár a festményt a szerelem szimbólumaként tartják számon, a szerelmesek közötti kapcsolat milyenségéről sokan másként gondolkodnak. Van, aki alárendelt viszonyt vél felfedezni a férfi és a nő között, mások ugyanebben a kompozícióban a harmónia egyértelmű jeleit látják. Arról azonban, hogy kinek van igaza, csak maga Klimt tudna nyilatkozni. (A cikk szerzője az utóbbi tábor véleményét osztja, ugyanakkor egyértelműen érzi a képen az alkotó félelmét a mély érzelmektől. A testek összeolvadnak, a nő arcán nyugalommal fogadja a csókot, mégis olyan, mintha a pár egy szakadék peremén egyensúlyozna.)

Bárhogyan is állt Klimt a szerelemhez, képeinek köszönhetően Emilie örökre ismert lett, ráadásul saját tervezésű ruháiban vonult be a halhatatlanság birodalmába. A festő persze rajta kívül még számtalan nő nevét emlékezetessé tette festményeivel. Ott volt például a vörös hajával különösen bujának ható Marie Zimmermann, aki az 1903-as Remény című képről várandósan tekint ránk, és a festő két házasságon kívül született gyermekének is életet adott. Aztán Adele Bloch-Bauer, akit az ótestamentumi hősnőként, Juditként is láthatunk a művész 1901-ben készült képén – és még sorolhatnánk. A szeretők listáját persze tovább gyarapították a művész más modelljei, akikről már a korabeli pletykák is azt tartották, hogy a munka közben a festő szeretői lettek. Ám bármennyi kalandja is volt, Klimt nem szabadulhatott Emilie hatása alól. Szoros kapcsolatuknak talán legfőbb bizonyítéka, hogy szélütése után, 1918. február 6-án a spanyolnátha okozta tüdőgyulladástól haldokolva állítólag őt hívta utolsó szavaival halálos ágyához.

Borító: Klimt és Emilie, utóbbi egyik saját kreációjában (twitter.com)