Csákányi László 100

Pálffy Lajos - 2021. január 13. 12:11

Száz esztendeje annak is, hogy megszületett minden idők egyik legtöbbet robotoló színésze, aki a világot jelentő deszkák mellett számtalan filmben, tévéjátékban alakított kisebb-nagyobb szerepeket. És akkor még nem beszéltünk a rádiójátékok tucatjairól, no és a magas fokon űzött szinkronizálásról, mert Csákányi Lászlót joviális alkata mellett a hangjáért is szerettük.

Még a török elől a nyugati határszélre menekült horvátok voltak az ősei, apja pénzügyőrként szolgálta az államot amikor Németújváron, a Batthyány család hajdani birtokközpontjában megszületett fia. Akit valamiért papnak, mégpedig misszionáriusnak szántak, így Zsigovits László a verbita rend kőszegi iskolájában kezdte meg a szentgotthárdi érettségi után a tanulmányait. Igen, a nyugati határszélen oly gyakori Zsigovits volt az eredeti vezetékneve, és az egyik, ugyancsak erre található faluról, Nagycsákányról lett aztán Csákányi a színészi pályafutása elején. Mert Kőszegen, egy színdarab alatt megszületett az elhatározás, hogy nem térítő szerzetes lesz valahol Óceániában, hanem színész Budapesten. Ahol 1939-ben el is kezdhette a Színművészetit olyan osztálytársakkal, mint Zenthe Ferenc vagy Bakó Márta. 1942-ben aztán a behívójával együtt kapta meg a diplomáját, várt rá az orosz front, majd 1945-ben a három éves hadifogság.

Amiből szerencsésen megtérvén a Pesti, az Úttörő, majd az Ifjúsági Színházban kapott szerepeket. 1953-tól három évig az Operettszínházban énekelhetett is, amihez amúgy nem nagyon értett, de mégis egy dal, a Huszka Jenő operettjében, a Szabadság, szerelemben elénekelt Doktor úr, doktor úr, a maga szíve sose fáj című fülbemászó dallama hozta meg neki az országos sikert és ismertséget. Mert igazából egy kiváló karakterszínész volt ő, nem nagyon osztottak rá főszerepet a számtalan filmben sem, ahol játszott. De jellegzetes hangja észrevétlenül is ismertté, szeretetté tette mindenütt a magyar nyelvterületen, az aprókkal, gyerekekkel mondjuk mint Maci Lacit, Frédit, Balut a Dzsungel könyvéből, Döbrögit, Karakot a Vukból, öreg királyt a Süsüből. Egyik legemlékezetesebb filmes mellékszerepe Buga Jóska az Indul a bakterházból, no és a pálya végén pedig ő Deutsch bácsi, a tánctanár Koltai Róbert még nézhető filmjében, a Sose Halunk meg-ben.

De ő volt A koppányi aga testamentumának testes, öregedő janicsárja is, vagy ha már török, hát a Rab ember fiaiból Cselevi bég. Aztán az Egy erkölcsös éjszakában Kautsky úr, vagy csak az utolsó szinkronszerepét említve, Vincent nagypapa a Nicsak, ki beszél!-ből. A szinkronizálást amúgy a hetvenes évektől űzte nagyban, a tévés sorozatokban a hatvanas évek elején tűnt fel először, a hangjáték műfajt már az ötvenes években művelte. Közel négy évtizedig volt a pályán, amelynek valószínűleg minden egyes napját munkával töltötte. Be is lopta magát egy ország szívébe, az 1959-es Jászai Mari-díj mellett a nagyobbat, az ország 1849-es kormányzójáról elnevezettet is nagyon megérdemelte volna, kár, hogy nem lehet azt posztumusz osztani.

Borító: Keszthelyen, a sportpályán 1985-ben (Balatoni Múzeum CC BY-NC-ND)