Csaták Otranto környékén

Pálffy Lajos - 2019. szeptember 9. 11:23

Hogy eljussunk a győzelmes, harmadik otrantói csatáig, előbb meg kell ismernünk az előzményeket. Azt, hogy miért is épült ez a hajózár a „csizma” sarkánál, és azt is, hogy mi történt az első két ütközetben.

A Nagy Háború alatt, Olaszország belépése után három nagy hajósnemzet flottái felügyelték a Földközi-tengert. A keleti medence az angolok ellenőrzése alatt volt, máltai és alexandriai flottabázisokkal. A középső részen az olaszok, míg a nyugatin a franciák voltak nyerő pozícióban. De természetesen a gyengébb olasz flottát mindenütt angol és francia hajókkal támogatták meg, így volt ez Otranto, a hajózár esetében is. Ahol az akkor az admiralitás első lordjakét működő Churchill ötletére/parancsára kezdték kiépíteni a hájózárat, mégpedig első sorban a német és monarchiás tengeralattjárók ellen. Mert ezek bizony 1915-től tetemes veszteséget okoztak a Földközi-tengeren, az antant utánpótlását támadva. A német U-botok jórészt vonaton, darabokban jutottak el az Adriára, de volt olyan is, ami átcsúszott a giblartári blokádon. Hogy mekkora károkat tudtak okozni, azt jól szemlélteti, hogy itt, a Földközi-tengeren született meg 1917-ben a tengeralattjárós szuper rekord. Lothar von Arnauld de la Periere kapitány az U-35-tel 54 hajót, 90 195 tonnát süllyesztett el egy bevetésen.

Így aztán előbb 1915 májusától 50, majd 1917-ben már 124 angol halászhajó figyelte itt a tengert, és ellenséges közeledés esetén riasztotta a közelben horgonyzó antant rombolókat, cirkálókat. A Mark Kerr ellentengernagy által parancsnokolt hajózár nem volt így igazán hatékony, ezért rögzített megoldással is próbálkoztak. 2,2 kilométeres, a tengerszínt alatt 10 métertől ötvenig merülő, Angliában legyártott acélhálókat feszítettek ki. A 66 kilométeren 400 bója által tartott hálók mellett 7-7 kishajóból álló kötelék mozgott mindig egy-egy torpedónaszád védelme alatt. Az is az igazsághoz tartozik, hogy a német, vagy a monarchiás tengeralattjárókra mindez nem jelentett különösebb veszélyt, éjszaka simán átcsúsztak a záron, egynek sem lett itt baja. Az első „otrantói” ütközet nem is a zárnál, hanem a közeli Durazzo elaknásított kikötőjében kezdődött 1915. december 28-án. Ahová arra a fals hírre, hogy innen evakuálják a legyőzött szerb hadsereget, a Helgoland cirkáló mellett öt romboló (Triglav, Csepel, Lika, Tátra, Balaton) érkezett. Amikor csalódottan visszafordultak, a parti ütegek lőni kezdték a flottát, a Léka és Triglav aknára futott, 50 ember halt meg az előbbin, ami el is süllyedt. A Triglavot a Csepel próbálta vontatni, de a kötél rátekeredett a hajócsavarjára. Így lelassult egy időre, a vontatást a cirkáló vette át. A Cattaro felé tartó, lelassult különítményre csaptak le az antant hajói, és rövidesen háromszoros túlerőben is voltak. Így a Triglavot el kellett süllyeszteni, s végül a korai sötét hozta el menekülést. Az időközben a sebességét visszanyerő Csepel csatlakozása után a flottilla hurkot leírva csapta be üldözőit és jutott el a bázisra.

A második otrantói csatában 1916. december 22-én és 23-án négy monarchiás romboló támadta a hajózárat, de végül hat hasonló francia egység zárta rövidre az akciót. Ezek után következett Horthy Miklós híres támadása.

Borító: A Monarchia tengeralattjárója, legénységgel a fedélzeten (Magyar Ferences Könyvtár és Levéltár CC BY)