Csáth a kegyetlen zsarnok?

Kecskés Nikoletta - 2021. október 18. 7:57

„Közös elhatározással lettünk öngyilkosok. Jónás Olga” – írta le szófogadóan egy papírra Csáth Géza felesége, néhány nappal tragikus halála előtt. Az előzményeket ismerve valószínűleg reszketett a keze a betűk formálása közben, ám férje felszólítására ekkor sem mondott nemet. Pedig sejthető volt, hogy kettejük történetének jó eséllyel az ő erőszakos halála fog véget vetni…

Jó kérdés, mi vette rá, hogy ekkora megadással hódoljon be a férfinak, aki életének nemcsak központi szereplője, de egyúttal kegyetlen zsarnoka is lett. Egy biztos, az első naptól fogva feltétlen szelídséggel tűrt, miután megismerte az írót. Csáth pedig megrészegült kisfiúként tobzódott ebben az engedelmességben, és egyre képtelenebb elvárásokkal tette próbára az asszonyt. Ráadásul barátai előtt gyakran gúnyolódott a nő csúnyácska külsején és csekélynek tartott értelmi képességein. Feltételezhetnénk, hogy talán prostituáltakkal és futó szexuális viszonyokkal tűzdelt múltja miatt nem volt képes átérezni a nő szenvedését, és ezért viselkedett ilyen bántón, de valószínűleg épp az ellenkezője történt: nagyon is átérezte. És – éppúgy, ahogy az Anyagyilkosság című novellából a Witman fiúkban – idővel nőttön-nőtt benne a sóvárgás, hogy mind nagyobb szenvedést okozhasson.

Mennyire fejlesztette mesterivé szerelmi „szolgája” lelki kínzását? Jó példa erre, hogy Olgának rendszeresen el kellett olvasnia férje más nőkkel való szeretkezéseiről szóló feljegyzéseit. Bár a férfi teljes kizárólagosságot és hűséget követelt, ő maga gyakran félrelépett – feleségének azonban tűrnie kellett a féltékenységi jeleneteket, és az időnként egészen komoly fizikai bántalmazásokat is. Mivel Csáth nem akart gyereket, Olga az együttléteik során megfoganó magzatokat is elhajttatta. „A tökéletes szerelem kérdését… a véletlen oldja meg. A sors szeszélyétől függ, hogy azok közül a nők közül, akiket szeretni tudnánk, s akik bennünket szeretni tudnának, kikkel találkozunk, kikkel kerülünk össze, s a körülmények kedveznek-e, hogy létrejöjjön az a boldog harmónia, amelyben ez a probléma – mint valami nagyszerű befejező akkordban – megoldódik.” – olvashatjuk Csáthtól. Ám ha a szép szavakat le akarjuk fordítani a valóságra, egyértelmű, hogy a morfiumtól és téveszméitől egyre szélsőségesebbé váló író és szerelme közötti „boldog harmóniát” inkább talán az alá- és fölérendeltség élvezete adta. Kapcsolatuk mégis működőképesnek bizonyult egy ideig. Ám a férfi kitörései mind agresszívabbá és veszélyesebbé váltak.

„A hűség kérdése olyan ügy, amelyet nagyszerűen lehet elméletileg fejtegetni. A dolog ti. úgy áll, hogy a nők általában nem hűek, azaz hűtlenek, épp úgy – vagy csak valami kevésbé – mint a férfiak.” Csáth ezen meggyőződése a saját kapcsolatát illetően is egyre fanatikusabbá vált. Mind gyakrabban vádolta Olgát azzal, hogy csalja, őrületén pedig csak rontott a világ őrülete. 1914-ben kitört a háború, és katonaorvosként megélt élményei még labilisabbá tették az elmeállapotát. Mindez drogfogyasztási szokásain is megmutatkozott. Végül saját maga is elismerte, hogy kezelésre szorul, ám hiába vonult időről időre elmegyógyintézetbe: odaadó társa, Olga nem egyszer morfiumot csempészett be számára az elvonókúrára. Ilyen körülmények között köszöntött be életükbe az 1918-as év, amelyre a gyermekáldás tette fel a koronát. Bár kislánya születése egy időre még inkább a normális életre való törekvésre sarkallta az írót, pusztító kételyei újra támadtak: esküdni mert rá, hogy a kicsi nem az övé. „Nőm 1918. október 6-án gyermeket szült. Rövidesen meggyőződtem, hogy ez a kislány nem tőlem származik. 3 hónapig kutattam, nyomoztam, míg a biztos igazságot sikerült kiderítenem.” – dokumentálta kínzó meglátásait. Néhány hónap múlva már ismét elmeosztályon kezelték, majd következett az a bizonyos végzetes nap…

A bajai kórházból megszökve kilométereket gyalogolt, hogy regőci házukban végül agyonlőhesse feleségét, (szerinte) minden bajának okozóját. Ezt követő öngyilkossági kísérlete azonban nem járt sikerrel, így ismét egy kórházi zártosztályon találta magát. A visszaemlékezések szerint nem volt tudatában tettének, képtelen volt elhinni, hogy Olga nincs többé. Végül egy újabb szökése során búcsúzott el az élettől: mivel az őt elfogó szerb határőrökkel nem sikerült lelövetnie magát, egy váratlan pillanatban mérget vett be. „Az emberek addig élnek, amíg igazuk van, mert amint tévednek a világ és a dolgok megítélésében, lassankint elkedvetlenednek, elszomorodnak, elkopnak és elmennek… meghalnak.” Hogy Csáth Géza bomlott elméjének köszönhetően menekült-e a halálba, vagy azért, mert rájött, hogy mind az élet értelmét, mind a felesége hűtlenségét illetően tévedett? Sosem fogjuk megtudni…

Borító: A jólfésült Csáth (cultura.hu)