Csortos Gyula éhezés és bántalmazás után csöppent a jólétbe

Kecskés Nikoletta - 2023. május 8. 10:45

Buzgó igyekezettel hordják a pincérek a gasztronómiai csodákkal teli tányérokat a drága öltönyben feszítő színész sztárnak. Érkezik az előétel, a leves, a sült, a desszert, s persze rengeteg alkohol. Ha Csortos Gyula eszik, Csortos Gyula boldog – tudja ezt mindenki, ő maga is elismeri, az evés milyen fontos a számára. Van mit bepótolnia, gyerekként eleget éhezett. A kollégák is örülnek ilyenkor, talán nevetve össze is súgnak a háta mögött: „legalább addig nem mond kellemetlenségeket senkinek, amíg tele van a szája…”

Sok éven át valóban hasonlóan teltek a közönség ünnepelt kedvencének, Csortosnak az estéi. Bár országszerte rajongtak érte, az előadásokat követő vacsorákat gyakran töltötte magányosan, igazi barátokat ugyanis nem mondhatott magáénak. Talán a hányatott gyermekkor tette ezt a színpadon végtelen tehetséggel bíró férfit magánemberként kibírhatatlanul nyerssé és szókimondóvá. Nem tudott kedveskedni, alkalmazkodni, igazodni, egyszerűen elvette a világtól, ami szerinte járt neki – s szerinte bizony sok minden járt. Konfliktuskereső természete legendás volt, szemrebbenés nélkül pocskondiázta kollégái alakítását, ha véleményét jogosnak érezte. Főnökeivel szemben sem bizonyult visszafogottabbnak, már pályája elején mind magasabb és magasabb bért követelt, olykor ki is rúgták emiatt, vagy éppen ő mondott fel. Megmagyarázhatatlanul karizmatikus jelenlétét a szakma mégsem tudta megkerülni, hiszen a közönség imádta. Ő pedig alaposan megharcolt ezért az imádatért – valószínűleg ezért érezhette úgy, hogy színészként mindenhez joga van. Gyerekként egy nálánál sokkal konokabb emberrel szemben kellett felvennie a kesztyűt: apja, a monarchia egykori őrmestere nemcsak az ellenség, de saját családja iránt sem ismert könyörületet, a gyereknevelés fogalma pedig legfőképpen a fizikai bántalmazást jelentette számára. A fiatal Gyula akkor vonta magára végképp atyja haragját, amikor bevallotta, színésznek készül. Ettől a naptól fogva nem tehette be lábát a szülői házba, bár éjszakánként gyakran odalopakodott a tornácra, hogy az anyja által titokban kikészített ételt hidegen habzsolja fel…

A színművészetin azonban tarolt, tehetségét mindenki elismerte. Maximalizmusa nem ismert határokat, e szélsőségesség az életörömök halmozásában is megmutatkozott. A kialkudott hatalmas gázsikat finom vacsorákra, drága ruhákra, könnyű nőkre verte el. S ahogy nőtt a közönség rajongása iránta, úgy nőttek az elvárásai a szakmával szemben. A Hippolyt, a lakáj 1931-es sikere után végképp letörölhetetlenné vált a palettáról. „Vegyék tudomásul: több jussom van bármelyik színház színpadához, mint a bennülő igazgatóságnak!… A direktor kedvéért még senki sem ment be egy színházba… Engem nem lehet büntetni! Én játszani fogok, mert játszani akarok!” – mondta egy 1934-es interjúja során, amelyben az őt illető „kibírhatatlan” jelzővel is vitatkozott. „Azt mondják, nyers vagyok, goromba vagyok, paraszt vagyok. De aki leül velem egy félórára beszélgetni, megváltoztatja a véleményét. A támadások viszont többnyire olyanok részéről érnek, akikkel nem vagyok hajlandó szóba állni. […] Csak önérzetes vagyok. Így nevelt az apám.”

Hogy kinek volt igaza, ennyi év után talán sosem fogjuk megtudni. Az azonban talán árulkodó, hogy párkapcsolati téren sem sikerült hosszútávon harmóniára lelnie. Első élettársa a nála hat évvel idősebb, gyönyörű és közönség által körberajongott Mészáros Giza színésznő lett. Ám Csortos hiába mondhatta magáénak Budapest legdivatosabb díváját, hedonizmusának ekkor sem tudott gátat szabni, így kapcsolatuknak vége szakadt. Később egy heves fellángolás eredményeként feleségül vette egy régiségkereskedő lányát, a tizenöt éves Bamberger Friderikát, akitől egy kislánya is született, néhány év múlva azonban ismét elmenekült a nyugodt családi életből. Négy évvel később újra megpróbálkozott a házassággal, szintén egy színésznőt, Vígh Mancit vezetve az oltár elé. A ifjú feleség részéről odaadásban nem volt hiány, még ígéretes karrierjének is hátat fordított Csortos kérésére, ám három év múlva nem bírta tovább a háztartásbeli nő szerepét és beadta a válást.

A színész figyelme ezek után ismét a könnyű kalandok felé fordult. Első házasságából született gyermeke iránti rajongása azonban mindvégig törhetetlen maradt, s életének legtragikusabb fordulatát a lány 28 évesen bekövetkező halála jelentette. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy Csortos szakmai sikerei ellenére egyre zárkózottabbá vált, stílusa pedig olykor már-már embergyűlölőnek volt nevezhető. Csak rontott a dolgon, hogy a cukorbetegségéből adódó korlátait nehezen viselte. Az állandó hajtás, a féktelen életmód, s a szükséges, de félbehagyott orvosi kezelések végül teljesen lerombolták egészségi állapotát. A háború egy bombatámadás során nagyra becsült vagyoni hátterétől is megfosztotta, gazdagon berendezett lakásából csak romok maradtak. A harcok további részét egy pincében vészelte át – a szemtanúk szerint egy karosszékben ülve, méltóságteljes sértettséggel.

Megromlott egészségi állapota miatt végül szanatóriumba került, ám 1945 májusában ennek ellenére még fellépett Csehov Medve című drámájában. De már csak néhány hónapig éltethette a vastaps emléke: augusztus 1-én üszkösödő lába miatt szervezete örökre feladta a harcot. Úgy ment el, ahogyan élt: dacosan és magányosan.

Borítókép: Címlapkép a Mozi Ujság 1942/43. számából (Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum CC BY-NC-ND)