Cunard Line: pokol a hajógyomorban

Pálffy Lajos - 2020. december 11. 8:11

Van még jócskán miről beszélni az amerikás magyarok első nagy kivándorlási hulláma kapcsán. Ismerjük meg hát az utazás sokszor borzalmas körülményeit, vagy essék szó arról is, hogy mekkora áldozattal járt egy-egy ilyen út egy mezőgazdasági bérmunkásnak.

Előző, a kivándorlásról szóló írásunkban nagy vonalakban ismertettük ezt a jelenséget, de talán érdemes lenne kitérni néhány részletre is. Legelőbb azt kell tisztázni, hogy a 19. század második felétől a Magyar Királyság legszegényebb, nemzetiségek által lakott vidékeiről indultak el a legnagyobb számban Amerika felé. Ugyanakkor azt is tudnunk kell, hogy a lendületes iparosodás és a mezőgazdasági termelés növekedése miatt bizonyos régiókban éppenséggel munkaerőhiány mutatkozott Magyarországon. Többek között ezért is lépett fel a magyar állam a falvakat járó toborzók ellen, és 1881-ben már külön engedélyhez kötötte tevékenységüket. Akinek ilyen nem volt, az könnyen a csendőrségi fogdában találhatta magát. A jelenség részletes szabályozása aztán egy újabb, 1903-ban elfogadott törvényben történik meg. Ebben benne foglaltatik az, hogy csak a magyar Fiume lehet az indulási kikötő, az angol Cunard Line pedig a szállító. A céget kötelezték arra, hogy kéthetente indítsa a 2000 fő befogadására képes hajóit, de két napra ingyen szállást és ellátást is biztosítson a kikötőbe érkezőknek. Azt is előírták, hogy évente 500 nincstelent jutányos áron fuvarozzon vissza, a hajókon magyar legyen a személyzet és az élelmezés alapanyagai is magyarok legyenek.

A korábbi hamburgi vagy amszterdami beszállás után leglassabban is két hét alatt érkeztek meg a szerencsét próbálók New York kikötőjébe, ez a fiumei indulással akár három hétre is kitolódhatott. Igaz, a Földközi-tengeren hajózva több helyen is kikötöttek, de akkor is embert próbáló volt ez az út a tengert még sohasem látottaknak. Akik nappal, jó idő esetén még csak elvoltak a fedélzeten, de a hajó gyomrában, a 300 fős hálótermekben való éjszakázás, tartózkodás tényleg próbára tett mindenkit. Nagy volt a bűz, mert csak mosakodásra volt lehetőség. Mosni nem lehetett és az illemhelyek is rettenetes állapotban voltak a nagy igénybevétel miatt. A visszaemlékezések szerint gondok voltak az élelmezéssel is, a levesből az első turnusok után kifogyott a sűrűje, a főzelékből pedig a hús. Az is előfordult, hogy a később sorra kerülők az előző étkezők mosatlan edényeiben kapták meg fejadagjaikat.

Ráadásul mindezért 180-200 koronát kellett fizetnie egy felnőttnek (12 éves korig ez az összeg 90 koronára rúgott, egy év alatt volt csak ingyenes az utazás.) Ez pedig hatalmas összeg volt, egy mezőgazdasági munkás éves pénzbeli keresete. És még ki kellett fizetni Fiuméig a vonatjegyet, emellett általában 25 dollárnyi készpénz is kellett a partraszálláshoz. De sokakat már Fiumében visszafordítottak a vizsgálat után, mert ha ez New Yorkban esett volna meg, akkor a társaság kötelezve volt az ingyenes visszautaztatásra. De mégis megérte a sok megpróbáltatás, mert egy dollárért 5 koronát adtak, és néhány hét alatt összejöhetett az a pénz, amiért otthon egy évet kellett keményen és kilátástalanul dolgozni.

Borító: Az egyik kivándorlóhajó, ami részt vett a Titanic mentésében is (Wikipédia)