Cziffra 100

Pálffy Lajos - 2021. november 5. 12:48

Ezen a napon, pontosan 100 esztendeje született Cziffra György, a zseniális zongorista, akinek nagyságát talán fel sem tudjuk fogni, és akit a kommunisták 1945 utáni diktatúrája arra ítélt, hogy követ faragjon és cipeljen napi 10-12 órában. De aztán 1953-tól, ha csak bárokban is, de újra zongorázni kezdett.

Az Angyalföldön, a Felsőbikaréten nőtt fel, amit akkoriban találóan Tripolisznak hívtak. (Mert nem lehetett tudni, hogy nem egy arab nyomornegyedben jár-e az ember.) Apja remek cimbalmos volt, akit Párizsban ért a Nagy Háború kitörése, ezért internálták is, így három nővérét ez alatt a magyar fővárosban az anya tartotta el. Ráadásul a háború után hazatérő idősebb Cziffra italozni kezdett, nem volt hát egyszerű a tripoliszi deszkaviskóban az élet. Viszont egyik francia nyelven beszélő nővére a három közül jó álláshoz jutott, hamarosan a jobb lakásba már zongora is került. S mellé pedig odaült a kis Gyuri is, és akkora tehetséget mutatott, hogy egy a Tripoliszban megálló vándorcirkusz, mint csodagyereket mutogatta. Aztán a tehetségének a híre eljutott egészen magasra, maga Dohnányi Ernő jelentkezett a családnál, s a kisfiú 8 évesen már a Zeneakadémián tanulhatott a zeneszerző keze alatt.

Így 13 évesen már koncertkörutakra indulhatott, külföldre is, de jobban érdekelte a bárok világa, ahol zsenijét felismerve mindig odaengedték a zongora mellé. Ebben a világban találkozik jövendő feleségével, az egyiptomi származású Zulejkával, vagy Soleikával, aki aztán egy életen át hű társa lesz. De még fia születése előtt, minden tiltakozása ellenére kiküldik az orosz frontra, ahol partizánok fogságába kerül. Többször megszökik, végül 1947-ben kerül csak haza. Folytatja az akadémiai tanulmányokat, de a bárzenélést is. Aztán családjával 1950-ben disszidálni próbál. Embercsempészeket fizet meg, hogy Csehszlovákiából átvigyék Ausztriába, de azok feladják. Így kerül kényszermunkára, három évre a miskolci egyetem építkezésére. Ahol a rabtársak (mint például Határ Győző), ismervén tehetségét, idővel a brigád vezetőjévé teszik, így nem kell követ cipelnie, faragnia.

1953-ban szabadul Miskolcról, és épp a Kedves presszóban zongorázik, mikor a Zeneakadémia másik nagy embere, Ferenczy György meghallja játékát, és 33 évesen, rendkívüli hallgatóként beviszi az intézménybe. És Cziffra otthagyja a bárok világát, tanul szorgalmasan, de fellépési lehetőséget talán éppen a „kollégák” féltékenysége miatt keveset kap. Pedig improvizatív, erőteljes és pontos, no és virtuóz játéka már ekkor a világ nagy színpadaira kívánkozott volna. 1956-ban ugyan megkapja a Liszt-díjat, és lemezre veszik játékát, de egy oldalkocsis motorkerékpáron, feleségével és fiával elhagyja az országot. 1956 decemberében Párizsban vannak, majd attól 45 kilométerre, északra, Senlis városában telepednek le. Ahol Cziffra rendbe hozatja az addig műhelyként használt gótikus Saint Frambourg kápolnát, ahol alapítványának fesztiváljai zajlanak majd.

1981-ben, balesetben elveszíti a jeles karmesterként számon tartott fiát, akivel sokat koncertezett együtt. Ezután nem játszik többé soha zenekarokkal. 1994-ben szívrohamban hal meg. 2013-ban, egy 1993-as Középkereszt után róla nevezik el az egykori Tripolisz környékén lévő Sallai Imre utcát.

Borító: A HÉV végállomásánál (papageno.hu)