Diótörő az évtizedek viharában

Fejes Katalin - 2021. december 22. 10:12

„Stahlbaum egészségügyi főtanácsos gyermekeinek december huszonnegyedikén egész nap tilos volt bemenniük a nappali szobába és még inkább az abból nyíló szalonba.” Az idézet E. T. A. Hoffmann 1816-ban megjelent Diótörő és Egérkirály című meséjének kezdő sora. A különös, néhol baljóslatú mesevilágot megidéző történet – számos átdolgozás után – mára a karácsonyi ünnep elmaradhatatlan részévé vált.

Amikor Hoffmann papírra vetette Stahlbaum főtanácsos gyerekeinek, Marie-nak és Fritznek a karácsonyi történetét, akkor még maga sem sejtette, hogy ezzel a balett-történet egyik leghíresebb darabjának meséjét alapozta meg. A német romantika jeles képviselője, számtalan fantasztikus történet megálmodója a Diótörő és Egérkirály meséjének hőseit jóbarátja gyerekeiről, Friedrichről és Claráról mintázta. A mesében a gyerekek kisebb csetepatéba keverednek, miután Fritz eltöri Marie karácsonyi ajándékát, a Diótörő bábút. A kislány magához veszi a sérült babát és ezzel megkezdődik egy fantasztikus, de veszélyekkel teli utazás az álmok és a kimondatlan vágyak birodalmába.

Hoffmann horrorisztikus elemeket sem nélkülöző meséjét idősebb Alexandre Dumas szelídítette meg. Dumasnak köszönhetően Mária hercegnő és Diótörő herceg kalandos története jelentős változásokon ment keresztül. Az 1844-ben elkészült átdolgozást használta fel Pjotr Iljics Csajkovszkij 1892-ben, amikor zenét komponált a meséhez. Csajkovszkij varázslatos zenéje minden képzeletet felülmúlt, a közönség lelkesedett, de a kritikusok fanyalogtak. A Diótörő érzelmekben gazdag muzsikája a kritikusokból értetlenségét váltott ki. A szentpétervári Cári Színház koreográfusa, Marius Ivanovics Petipa kellett ahhoz, hogy a zenekari árokban felcsendülő muzsika és a színpadon megjelenő látvány valóban színháztörténelmet írjon. A koreográfus, akár a Diótörő varázslója, magával ragadta az ámuló közönséget. S, bár a cári birodalmat elsöpörte a történelem vihara, Diótörő herceg ügyesen átlavírozta hajóját a Mandulatej-tengeren és meghódította a sztálini Szovjetuniót is.

Magyarországon az ősbemutatóra 1927 decemberében került sor. „Nagyon hatásos táncjáték a Diótörő. A női főszerepet Ptasinszky Pepi alakítja benne. Egy kisleányról szól a balett meséje. Ez a kisleány csodálatos dolgokat álmodik meg. Szép lesz a színpad is. Az első kép egy szobát, a második téli tájékot, a harmadik kép pedig egy ókorból való termet ábrázol. Az előadáson az egész operai balettkar közreműködik” – nyilatkozta a Pesti Naplónak Ferenczy Frigyes, az Operaház rendezője. (Pesti Napló, 1927. december 8.) A bemutatót vegyes érzésekkel fogadta a kritika, mert míg Csajkovszkij zenéjéért lelkesedtek, a színpadi feldolgozást fanyalogva fogadták. A mindössze 20 előadást megért darab utolsó előadása 1933-ban volt.

Ezt hosszú csend követte egészen 1950-ig, amikor az Operaház leporolta a Diótörő bábúját és színpadra állította a nagypolgári közegben játszódó, az úri világot megjelenítő balettet. Igaz, hogy a darab hősnőjéből – rövid időre – Mása lett, de a történet cseppet sem változott, legfeljebb a bemutatóra februárban vagy nyár elején került sor. A Karácsony és a Szenteste túlzottan klerikálisnak hatott az 1950-es években, és habár a fenyőünnephez nem illett a Diótörő stílusa, mégsem tűnt el a süllyesztőben. Évről évre rendületlenül vívta harcát az Egérkirállyal, miközben az évtizedek alatt lassan-lassan visszakerült a karácsonyi programba. Még végül 2018-ban az Operaház – az egykori Diótörő színpadképét felelevenítve – igazi karácsonyi hangulatot és csodát varázsolt a színpadjára.

Borító: Színpadkép 2018-ból (szinhaz.hu)