Dolgozó mágnáslányok, lámpaernyők, direktriszek

Fejes Katalin - 2020. április 17. 11:06

A Budai Vigadó újonnan nyílt kiállítására érkező tudósító Csekonics Erzsébet grófnővel tervezett interjút készíteni, de a számos ipar-, és népművészeti terméken, illetve néhány népviseletbe öltözött menyecskén kívül nem látta sehol. Nem csoda, hogy meglepődött, amikor az egyik matyóruhás ráköszönt azzal, hogy ő az, akit keres.

A Pesti Hírlap heti hírmondójaként megjelenő Hét nap 1931 májusában készített egy hosszabb interjút az ország egyik legismertebb arisztokrata családjának tagjával. Csekonics Erzsébet közel a harminchoz kezdett saját vállalkozásba, megalapítva az Atelier Eris iparművészeti és lakberendezési tárgyakat, kiegészítőket kínáló üzletét. A kézi festésű lámpaernyőket készítő grófnő eleinte a Csekonics-palota félemeletén rendezett be egy kisebb boltfélét, majd később a társául szegődött Korg Erzsébet bárónővel béreltek üzlethelyiséget a Haris-közben. Az Eris részben a két barátnő, másrészt a széles baráti és társasági kör tagjai által előállított tárgyakat (csipketerítőket, vázákat, festményeket, szőtteseket, stb.) árulta. A kis boltnak egyre nagyobb sikere lett, így az Eris rendszeres résztvevője lett a karácsonyi vásároknak is. Hogy mennyiben volt rászorulva a Csekonics família Erzsébet munkájára? Miért nem töltötte idejét tavasszal a Riviérán, nyáron a norvég fjordoknál, ősszel a birtokon és a pesti társaságban, télen a svájci hegyek között? Az I. világháborút követően számos arisztokrata család vagyona csökkent. A Csekonicsok eladva a csitói és szőlősudvarnoki kastélyaikat, Enyigre költöztek, a családi kasszába pedig minden bevétel jól jött. Erzsébet szabadidejében szívesen festett és rajzolt, így a lámpaernyőkészítést kitanulva, örömmel kamatoztatta tehetségét iparosként.

A Katolikus és Protestáns Nőszövetség iparügyi szakosztálya 1920-ban hirdette meg ipari tanfolyamait. A Kossuth Lajos-utca 1. szám alatti iskolába járt az akkor 20 éves Csekonics Erzsébet, két grófnőtárssal, Apponyi Júliával és Zichy Mária Eugéniával, akik később a divatszakmában kamatoztatták a megszerzett ismereteket. Zichy Mária Eugénia, akit kortársai az egyik legszebb és legelegánsabb fiatal contessa-ként emlegettek, nem sokkal az iskola befejezése után Párizsba utazott, hogy Elsa Schiaparelli-nél direktrisznek (szalonvezetőnek) tanuljon tovább. A bárónő, aki folyékonyan beszélt franciául, angolul és németül, hamar népszerű lett mind az európai, mind az amerikai vásárlók körében is. Egyik legkedveltebb vásárlója a magyar származású híres amerikai divattervező, Betty Krauss (Mrs. Paul Adler) volt, aki New York-i divatházuk számára vásárolt francia modelleket.

Barátnőjével ellentétben Apponyi grófnő itthon próbált szerencsét. A neves politikus, Apponyi Albert lánya első üzletét 1935-ben nyitotta a várnegyedben lévő családi palotájuk vendégszobájában. Kötött árukat készítő Júlia napok alatt a pesti divatdámák kedvence lett. A lelkes vásárlóközönségnek egyetlen kifogása volt, hogy a divatüzlet túl messze van az centrumban lévő többi szalontól. A grófnő megfontolta a vevői kérését, és átköltözött a divatos Váci utcába. Pálffyné Apponyi Júlia divatszalonja a közönség, a divatszaklapok kedvence lett. A korabeli divatmagazinok rendszeresen tudósítottak szezonális divatbemutatóiről, vagy a szalonban megfordult vendégkörről. Apponyi grófnő évente 2-3 alkalommal elutazott Párizsba, hogy tájékozódjon a legújabb divatstílusról, tárgyaljon a legnevesebb tervezőkkel.

Szintén a szépségiparban helyezkedett el Fiedler Irma bárónő, aki 1928-ban, dr. Szász Emilnével közösen nyitotta meg kozmetikai szalonját az Andrássy úton. Az egyre népszerűbbé váló kozmetikai intézet több volt, mint egy megszokott szépségápolási szolgáltatásokat nyújtó szalon. Szász doktornő modern bőrgyógyászati ismereteinek köszönhetően, számos gyógymódot kínáltak a komolyabb bőrproblémákkal jelentkező vendégeknek.

A divat, szépségápolás, művészeti területeken kívül is akadtak vállalkozó szellemű bárónők, és grófnők, akik maguk vállalkozásával egészítették ki a házi pénztárat. A prominens Bethlen-család tagja, Katalin grófnő budafoki, illetve tétényi birtokainak pincéiben termesztett gombát, amit a fővárosi vásárcsarnokokban értékesített. A grófnő mind a termesztést, mind a kereskedést maga felügyelte, és intézte. Az ízletes champignon gombáiból a csarnokokon kívül a legjobb szállodák éttermei is folyamatosan rendeltek. Katalin húga, Margit szintén hajnalban kelt, de nem a gombákat ellenőrizte, hanem a gyűjtőfogház kórházába sietett, ahol műtősnőként dolgozott.

A dolgozó mágnások között voltak banki hivatalnokok, hivatali titkárnők is, mint Zeyk Adél bárónő, aki a Magyar Nemzeti Bank tisztviselője volt, vagy báró dr. Fiedler Sándorné, aki az Országos Magyar Idegenforgalmi Tanácsnál volt titkárnő. Mivel a téma az utcán hevert és a képes magazinok rendszeresen interjúkat közöltek a dolgozó arisztokratákkal, nem csoda, hogy a filmesek is felfigyeltek a témára. A hangosfilm korszakában több olyan film is készült, amely az „álruhás” grófnőkről és dolgos kalandjaikról szólt. A Tokaji rapszódia című filmben (1937) Éva kisasszony (Donáth Ági) a családi birtok elúszása miatt vállal eladói munkát, míg a nagybirtokos lánya, Balajthay Erzsi (Szörényi Éva) a hétköznapjait teszi hasznossá azzal, hogy a falusi iskolában tanítónőként dolgozik (A pusztai királykisasszony, 1939). „S akiknek a keze eddig csak teniszlabdák, golfütők és legyezők után nyúlt ki, most apró kalapácsokat, ecseteket, kis fúró-faragó szerszámokat szorongat a munka lázában és pezsdítő, üdítő örömében!” – fejezte be kissé patetikus riportját a Hét nap tudósítója, miután sorra vette a dolgozó mágnáslányok sorát. A korabeli női magazinok kapva kaptak az alkalmon, hogy kis színes hírekként mutassák be a dolgozó arisztokratákat, akik pedig nagyvonalúan betekintést engedtek dolgos mindennapjaikba.

Borító: Kozmetikai kiállítás (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-ND)