Dominica palmarum

Fáy Zoltán - 2021. március 26. 8:11

Virágvasárnap, nagyhét kezdetén, a legtöbb keresztény felekezet felidézi Jézus jeruzsálemi bevonulásának történetét. Az eseményről mind a négy evangélium beszámol, nagyon hasonló módon. Máté arra is utal, hogy Jézus Izajás és Zakariás jövendölését teljesíti be, amikor szamárháton vonul be a szent városba.

A jelenetet már az ókorban is előszeretettel ábrázolták. A legismertebb ezek közül a római Szent Péter altemplomában 1597-ben megtalált, IV. századi szarkofág, Junius Bassus szenátor sírhelye. Az előkelő római vezető Nagy Konstantin fia alatt teljesített szolgálatot és a halálos ágyán keresztelkedett meg. A szarkofág késő hellenisztikus hatásokat mutató reliefjei jószerével az egész üdvtörténetet megjelenítik. De nem Junius Bassus szenátor szarkofágja a jeruzsálemi bevonulás egyetlen ókori ábrázolása: a diadalmenet igen gyakran jelenik meg ókeresztény sírokon. Már a XVI-XVII. század kései antikvitás iránt érdeklődő tudományos kutatóinak figyelmét is felkeltették ezek az ábrázolási típusok. Az egyik ilyen rendkívül alapos és gazdagon illusztrált munka, amelyikben baiophorosz (a bevonulást ábrázoló) képtípust részletesen leírja, Paolo Aringhi (1600-1676) itáliai pap-régész Roma subterranae (A földalatti Róma) című monográfiája. Ennek 1659-es párizsi kiadásából a Magyar Ferences Könyvtár is őriz egy jó állapotú példányt, amely a prágai jezsuita kollégiumból került Budára.

A jeruzsálemi bevonulás ábrázolásmódja a IV-V. században már egységes volt. Csaknem minden domborművön megjelenítették az apró termetű Zakeust, a pénzváltók fejét, aki, hogy láthassa Jézust, felkapaszkodott egy vadfügefára. Ez a jelenet aztán a középkori, reneszánsz és újkori képeken is látható, noha Lukács evangéliuma szerint Zakeus nem Jeruzsálem kapui előtt szerette volna saját szemével látni Jézust, hanem Jerikóban, ahol házában később a Megváltó meg is szállt. Az ókeresztény jeruzsálemi bevonulás reliefeken Jézus szakáll nélküli, római öltözetet viselő, de hosszú hajú fiatalember. A pálmaágakat lengető, ruháikat a földre terítő jeruzsálemiek viselkedése a római császárok diadalmenetének képeit idézi. Persze ezeken a faragványokon – méretük miatt – nagy tömeget többnyire nem tudtak megjeleníteni, ezért csak néhány alak szimbolizálja a sokaságot. Későbbi festményeken és mozaikokon lényegesen kidolgozottabbá vált a jelenet: szinte mindenütt láthatók a szent város falai és kapuja, a tömeg pedig valóban sokaság, az emberek mindenütt pálmaágakat lengetnek.

A Magyar Ferences Könyvtár legrégebbi szentírásai illusztráció nélküliek, és az ősnyomdákban készült homiliás kötetekben sem ábrázolták a jelenetet. E gyűjteményben a legkorábbi jeruzsálemi bevonulás kép egy dominikánus misekönyvben látható, amelyet Firenzében nyomtattak Lucantonio Giunta nyomdájában, 1506-ban. A kis méretű és egyszerű fametszet egyes részeit valaki később igyekezett kiszínezni, így lett a stilizált keret piros és helyenként zöld, ahogyan a levágott pálmát is zöldre festették. Sose fog kiderülni, miért hagyták félbe a képecske dekorálását.

A következő metszet hat évvel később készült a velencei Petrus Liechtenstein nyomdájában. Az esztergomi főegyházmegye részére rendelte meg a misekönyv nyomtatását a híres középkori budai kereskedő, Stephanus Heckel, aki 1512 és 1514 között üzletelt különféle kiadványok megjelentetésével és árusításával. A missalénak már a kötése is rendkívüli, ugyanis a könyvet „felöltöztető” ismeretlen mester szokatlan módon lilás színű bársonyt használt a mű fontosságának megjelenítésére, ezt a ritka kelmét húzta a kötet első és hátsó falemezére. A példány metszett iniciáléit és miniatúráit sok helyütt gazdagon díszítették. A virágvasárnapi jelenet, bár alig 2-3 cm a D iniciálé, gazdagon színezett, a reneszánsz képecskén az arany és az égi kék mellett a vörös és a zöld tónus is megjelenik, sőt még a lapszéli indadíszt is gazdagon dekorálták. Jézus mögött két tanítvány halad, és csupán egyetlen jeruzsálemi polgár fért el a fára kapaszkodó Zakeus előtt.

Az időrendben ezt követő következő, magyar ferencesekhez köthető virágvasárnapi metszet sokkal egyszerűbb. A Gyöngyösi Ferences Könyvtár 1518-ban, Bázelben nyomtatott kötetének kicsiny ábrázolásán csak három személy fért el: az Úrjézus mögött egy tanítvány, előtte egy jeruzsálemi polgár. A szegényes ábrázolás Daniel Agricola XV-XVI. században élt ferences szerzetes nagyböjti szentbeszédeit tartalmazza. Nem sokkal gazdagabb megjelenítésű a nagyhírű Lucantonio Giunta Velencében, 1519-ben kiadott Bibliájában látható virágvasárnapi kép. Külön érdekesség, hogy Giunta metszője alighanem azonos volt azzal a mesterrel, aki e sorban az első, 1506-os virágvasárnapi képet készítette.

E korábbi képekhez képest Rotterdami Erasmus Zürichben, 1547-ben kiadott Új Testamentum fordításának képi világa már egy egészen új korszakot mutat. Ez a metszet maga a barokk. Rudolf Gwalther jóvoltából jelenhetett meg e formabontóan új kötet. Ebből az ábrázolásmódból már nem hiányozhatott a nagy, szinte hemzsegő tömeg, bonyolult elrendezésben, alig áttekinthető szcenárióban. A korábbi ábrázolásokhoz képest a gyűjtemény köteteinek metszetein itt szinte kitapintható a nagy fordulat, ami a későantikvitástól a barokkig tartó ikonográfiát megtörte.

Borító: A jeruzsálemi bevonulás egy ikonosztázon (Váci Székesegyházi Kincstár és Egyházmegyei Gyűjtemény CC BY-NC-ND)