És akkor jött a Novara

Pálffy Lajos - 2019. szeptember 2. 10:49

Nézzük meg a két, nagyon is eltérő történetű, de azonos hajóosztályhoz tartozó gyorscirkáló történetét, és rajtuk keresztül a Monarchia haditengerészetének legsikeresebb hajóosztályát, a Helgoland-, avagy Admiral Spaun-osztályt.

Annak ellenére, hogy Olaszország a Hármas Szövetség része volt, nagyon is, eleink figyelték flottájának fejlesztését. Így aztán a tízes évek elején a Monarchia is hozzálátott a gyorscirkálók építéséhez. Ezek a páncélozott hadihajók a mai szemmel is gyorsak voltak, hiszen a gőzturbinák bevetésével tartósan bírták a 27 csomós sebességet, tehát mint egy menő biciklista, akár 50 kilométert is meg tudtak tenni óránként. 1911-ben Triesztben láttak neki az SMS Saida építésének, de a Ganz-Danubius fiumei gyárában hamarabb elkészülő Helgoland lett végül a névadó. Ebbe a csapatba tartozott a jóval korábban, 1908 májusa és 1909 októbere között összeszegecselt, hegesztett Admiral Spaun (névadójáról itt olvashattak) és az igazán sok összecsapást megélt Novara is, Horthy Miklós sorhajókapitány második hajója. (Horthy a nem igazán korszerű Habsburg cirkálón kezdte a kapitánykodást, ambiciózus fiatalember lévén maga kérte az áthelyezését a Novarára.)

Az SMS Admiral Spaunnak ezzel szemben nem volt ilyen híres kapitánya, de harci bevetése sem nagyon. A 130 méter hosszú, 13 méter széles hajó öt méterre merült a tengerbe, 16 kazánja és hat gőzturbinája révén tudta tartani azt a 27 csomós sebességet. Tornyaiban hét, 10 centiméteres Skoda-löveget hordott, de volt rajta egy gyorstüzelő légvédelmi ágyú és két torpedóvető cső is. Oldalát hat centiméter vastag páncél védte, ami azért nem volt egy életbiztosítás. És hát a viszonylag kicsi ágyúi miatt csak öt kilométeres távolságból tudott hatásosan tüzelni. Így csak egy-két össztűzre volt ideje, aztán menni kellett, mert az ellenfélnek, pláne ha cirkálóról, vagy csatahajóról volt szó, nagyobb volt a lőtávolsága. Az Admiral Spaun így aztán inkább csak a kikötőket bombázta az olaszok 1915 májusában a háborúba történő belépése után közvetlenül: a „csizma sarkantyúja” felett lévő Termolit és Campomariót, majd a Novara járőrtársaként, 1915-ben a szállítóhajók mellett további parti célpontokat, erődöket, kikötőket, vasútvonalakat. Így került aztán a háború végén hadizsákmányként az angolokhoz, akik 1920-ban bontás céljából eladták az olaszoknak.

A hasonló „kaliberű” Novara, amely a 48-as itáliai forradalmakat letörő 1849. március 23-i csatáról kapta a nevét, sokkal nagyobb kalandokban vett részt. 1913 februárjában lett ünnepélyesen a vízre bocsájtva Fiumében, a négy kéményt sűrű fekete füsttel ellátó 16 kazán mellett már csak két, igazán hatékonyabb gőzturbinája volt. Sebességben, méretekben, páncélzatban, fegyverzetben is hasonló paraméterei voltak, mint a Spaun admirálisról elnevezett egységnek. A Horthy parancsnoksága alatt álló 340 ember és a hajó első feladata az volt 1915 májusának elején, hogy vontassa el az UB-8-as tengeralattjárót az ekkor már hatékonyan működő otrantói hajózárig. Ez sikerült is, ráadásuk hazafelé le is rázta a 27 csomójával a rátámadó rombolókat. Aztán jöttek a „dolgos hétköznapok” az Admiral Spaun társaságában. És eljött 1917. május 15-e is, az otrantói csata dicső napja, de ez már egy másik történet.

Borító: Az SMS Novara (Wikipédia)