Egy aprólék végház

Pálffy Lajos - 2022. november 17. 11:26

Tótfalu várának falait is hiába keresnénk, az enyészeté lett az régen. De magával az elnevezéssel is bajok vannak, hiszen amikor várként kapott feladatokat az itt emelt kastély, vagy inkább udvarház, akkor már magyarok lakták a Rábától egy kilométerre, Felsőmaráctól néhány száz méterre elhelyezkedő települést.

Ahová még a Nádasd nemzetségből kinövő Nádasdyak hívtak be szlovén, vagy vend telepeseket, tehát szlávokat. És állítólag a szlávokat akkoriban egyöntetűen tótoknak hívtuk mi magyarok, így lett aztán Tótfalu Tótfalu. Amelynek elhelyezkedése meglehetősen jó volt, mellette futott le az Őrség fennsíkjáról a Rába völgyébe friss vizével a Berki-patak, a hátát Marác falu védte, a magaslatról pedig jól be lehetett látni a völgyet is. S mint tudjuk, a Nádasdyak voltak erre a birtokosok, akik az első birtokközpontról, a Tótfalutól talán 7-8 kilométerre lévő Nádasdról vették a nevüket.

Tótfalu kapcsán Nádasdy Imrét emlegetik az összeírások, aki IV. Béla királyunk apródja volt, majd testvérét, Karácsonyt is, aki egy 1258-as birtokmegosztás szerint a Berki-patakra a dombok alján épített vízimalmot bírta. Aztán a Nádasdyak után a Maráczy família lett Tótfalu birtokosa, hogy aztán a 15. században Csányiaké legyen a falu. Ők pedig kastélyt, vagy inkább udvarházat is emeltek itt, ezt erősítették meg az 1550-es években az egyre szaporodó török portyák miatt. Az bizonyos, hogy ástak egy 3-6 méter mély vizesárkot, amely a 34 x 38 méteres megerődített területet körbevette. Ez az erődítés úgy nézhetett ki, hogy egy, vagy két oldalát az udvarház adta, a többi pedig vesszőfonatból, agyagtapasztással készült, gyilokjáróval ellátott fal lehetett, talán egy felvonóhidas kapuja is volt valahol.

Azt is tudjuk, hogy a kérdéses időszakban 10 hajdú szolgált benne, környékbeliek, akiknek jobban tetszett a katonaélet, mint a földművelés. „Aprólék végház” volt hát a vár, ahogyan akkoriban minősítették, de arra jó volt, hogy mozsárpukkantással a csákányi várnak, vagy Körmendnek veszélyt jelezzen, vagy egy 30-50 fős, török portyázó csapat elől is ide lehetett menekülni, és azzal a néhány puskával el lehetett riasztani a rablásban, nem a harcban érdekelt hódítókat. Aztán 1664 augusztusának végén nem ötven, hanem egyes vélemények szerint 90 000 török vonult erre, igaz közülük csak 30 000 volt reguláris, kiképzett katona. Kiürítették hát a várat is, és Csányi Bernát, a kapitány (akinek széke és terítéke volt a Batthyányak körmendi asztalánál) maga vezette katonáit az augusztus elsején zajló szentgotthárdi csatában.

Ahol hősi halált halt (Csányi kapitányról majd a Közkincstár sorozatunkban olvashat), de a keresztény sereg fényes győzelmet aratott. A visszavonuló török viszont dühében szétrombolta Csányi uram várát, amit aztán utódai újjáépítettek, és meg is tartottak 1853-ig. Amikor is már a szomszédos Iváncon székelő Sigray grófok kezében van Tótfalu, akik majort rendeztek be itt. Az ő cselédeik, vagy húszan laktak benne még 1945-ben is. Egy tűzvész után aztán 1961-ben bontásra ítéltetett az épület, aminek már a vizesárok és egy emlékkereszt kivételével nyoma sincsen.

Borító: A 3-6 méter mély vizesárokból ennyi maradt (varbarat.hu)