Egy elfelejtett művészetbarát, Oberten Odiló élete II.

Forum Hungaricum - 2023. január 16. 6:49

Ötven évvel ezelőtt, 1973. január 4-én halt meg Esztergomban Oberten Odiló franciskánus, aki papi és szerzetesi hivatása mellett nemcsak érdeklődött a képzőművészetek és a művészet története iránt, hanem a budapesti Festészeti Akadémián, bár rövid ideig, de tanulmányokat is folytatott. Noha az utókor leginkább a jászszentandrási Szent Kereszt felmagasztalása templom Aba-Novák freskóinak bírálata miatt ismerheti nevét, gazdag életútjának ez a konfliktus csak nagyon kis részét jelenti.

Oberten Odiló életének manapság a jászszentandrási templom festése körül kialakult polémia a legismertebb része. A Cziegler Győző tervei alapján 1902-1903-ban épült neogótikus egyház díszítésével 1933-ban Aba-Novák Vilmost (1894-1941) és Chiovini Ferencet (1899-1981) bízták meg. Miután a terveket az egri főegyházmegye művészeti előadója – Szmrecsányi Miklós, az érsek testvére – megvalósításra érdemesnek találta, a jászszentandrási képviselőtestület 12 000 pengőt szavazott meg a kivitelezésre. Más magasrangú pártfogói is voltak a projektnek: báró Wlasics Gyula államtitkár és a Szépművészeti Múzeum igazgatója, Petrovics Elek is támogatták a két modern művész elképzeléseit. Valószínűleg dr. Elek Istvánnak (1883-1958) a Szolnoki Újság 1933. szeptember 21-én megjelent méltató cikke kelthette fel Oberten Odiló érdeklődését a templomfestés iránt. „Amit Jászszentandrás megcsinált, azt mért nem tudja Szolnok is megtenni? Mert a szolnoki templomok vagy üresek, vagy ízléstelenek.” – kesergett a szerző.

Oberten Odiló egy kis csoporttal együtt el is indult, hogy megtekintse a frissen díszített jászsági templomot. Már a helyszínen lesújtó véleménye alakult ki, amelyet a vendégkönyvben meglehetősen barátságtalanul meg is fogalmazott.
Amikor „Vallássértő művészet” címmel cikket írt a szolnoki Katolikus Életben a jászszentandrási templom megoldásairól, nem sok esélye volt, hogy bírálata célba érjen. Ráadásul nem csak a képeket nevezte „ecsettel való káromkodásnak”, a bibliai szereplők ábrázolásáról azt állította, hogy a tüneményes szépségű jellemeket olyan torz és rút arcvonásokkal akarják illusztrálni, aminőket még fegyházakban és elmeklinikákon sem minden nap talál az ember. „Egytől-egyig hülyék, idióták, szellemi rokkantságban szenvedők vagy éppen elállatiasodott emberroncsok arca”– írta a cikkben. De magukat a szerzőket is barátságtalan jelzőkkel illette, azt állítva, hogy a festők hírneve a Jézus életéről vitákat kiváltó művet író Ernest Renan és Lenin hírnevével cseng egybe. Oberten Odiló követelése nem más volt, mint hogy a falakat drótkefével tisztítsák meg, meszeljenek le mindent, a templomot pedig, mint értéktelen putrit, zárják be.

A bírálatból országos botrány kerekedett, Chiovini Ferenc perrel fenyegetőzött becsületsértés, hitelrontás és rágalmazás miatt. Szmrecsányi Miklós levélben vigasztalta Aba-Novákot a hozzá nem értő támadás miatt, a jászszentandrási főjegyző, Futó Tibor és az egyházközség elnöke, Antony János pedig tiltakozó levelet írtak Oberten Odilónak. Állítólag még Serédi Jusztinián hercegprímás is támogatta a festőket. A szentandrási freskókkal kapcsolatban rengetegen megszólaltak, az ügy végül a Szentszékhez került, és Angelo Rotta (1872-1965) pápai nuncius 1933. december 13-án levelet írt Szmrecsányi Lajos egri érseknek, hogy a küldött fényképek alapján a Vatikán illetékes hivatala elutasítja a freskók eltávolítására tett javaslatot. Hamarosan az Osservatore Romano és az lllustrazione Vaticana is elismerő cikket jelentetett meg a jászszentandrási templom képeiről, Mussolini pedig megvásárolta a művészek vázlatait.

Oberten Odiló és az őt támogató szolnoki ferencesek látványosan kudarcot vallottak, de ettől még a művészetbarát szerzetes belső megítélése nem lett rosszabb. Új feladatokat is kapott: 1934-ben a korábbiak mellett ő szerkesztette a szolnoki Katolikus Életet. Ebben az évben egy egészen különleges küldetés is várt rá: a rend legfőbb elöljárója, Leonardo M. Bello (1882-1944) engedélyezte, hogy a Vatikánban nyíló művészeti képkiállításon – ahogyan a háztörténet fogalmaz – „a komolyabb vallásos magyar művészetet képviselje és a túlmodernistákkal, futuristákkal – szentandrásiakkal szemben megvédje”. Egyes források szerint Rómában Bellóval együtt fogadta XI. Piusz pápa (1857-1939), akinek P. Odiló lelki gyermekéről, a titokzatos, stigmatizált szolnoki Galgóczy Erzsébetről (1905-1962) beszélt.

Borító: A szolnoki rendház lakói 1934-ben, Oberten Odiló az ülő sorban balról a második (Magyar Ferences Könyvtár)