Egy igazi csatapap

Pálffy Lajos - 2021. november 24. 11:40

Mednyánszky Cézár nem az a pap volt, aki béketűrésre inti a nyáját, arra, hogy ha arcod egyik felére kapsz egy pofont, akkor tartsd oda a másikat is. Inkább volt ő egy kései Kapisztrán Szent János, kár, hogy a hősi tettek után rosszul alakult a sorsa.

Mednyánszky Sándor Cézár, Mednyánszky László őrnagy öccse 1824 nyarán született Beckón, ott, ahol egyébként Jozef Miloslav Hurban, a későbbi magyarok ellen lázító szlovák politikus is meglátta a napvilágot. Cézár, aki a Sándor nevet is megkapta a keresztségben, öt esztendővel volt fiatalabb, mint a pozsonyi Szamárhegyen Haynau által felakasztatott bátyja. Ő volt a három fivér közül az, akit a családfő papnak szánt, így hát az is lett belőle. A teológia elvégzése után Dévényben kezdte meg a papi szolgálatot, majd ettől kicsit északabbra, Zohor településen érte a szabadságharc kitörése. De előtte még bárói rangjával ott lehetett az utolsó reformországgyűlés felsőházának vitáin, kezdetben konzervatív, majd egyre inkább nemzeti liberális nézeteket képviselve. 1848 decemberében aztán hívei körében gyűjtést szervezett a honvédsereg támogatására, és ezek után nem is nagyon lehetett maradása, 1849 januárjában csatlakozott bátyja barátjának, Görgei Artúrnak a Felvidéken át visszavonuló seregéhez, ahol tábori lelkész lett.

Ebben a seregben volt lelkész Erdősi Imre piarista paptanár is, Branyiszkó hőse (róla majd később olvashatnak), Mednyánszky viszont a kápolnai csatában, 1849. február 27-én jeleskedett hasonlóképpen, amikor is egy hídért indított roham során kereszttel a kezében a honvédek élére állt és győzelemre vezette őket. 1849 nyarán aztán Görgei már hadügyérként a minisztérium hadilelkész osztályának igazgatójává tette meg. De Mednyánszky nem sokat ücsöröghetett a minisztériumban (amúgy sem ilyen volt a temperamentuma), mert a szabadságharc csillaga leáldozóban volt, a vég előtt sikerült is Franciaországba szöknie anyja rokonaihoz. Így indultak az emigráció évei, itthon közben az akasztófára szögezték az ő nevét is, tehát távollétében halálra ítélték és jelképesen fel is akasztották. Ő viszont ezzel nem sokat törődött, otthonosan mozgott a társadalmi életben, végül eljegyezte egy képviselő lányát is.

Ehhez az kellett, hogy 1851-ben kilépjen a papi rendből, ami, valljuk be, sosem állt valami közel hozzá. Viszont pénze nem nagyon volt a nősüléshez, ezért kockázatos kereskedelmi vállalkozásokba fogott.  Rio de Janeiróból Ausztráliába érkezve viszont a hajófenéken víz érte a textileket és órákat, amikkel kereskedni akart. Így emigráns honvédtisztekkel együtt aranyásóként próbált szerencsét az ötödik kontinensen. Aztán találtak is némi aranyat, de egy rablótámadásban szétlőtték a könyökét, így a bal karját elveszítette, fel kellett hagynia az aranykereséssel. Végül nagy nehezen, az USA érintésével 1854-ben visszatért Franciaországba, de a kilátástalanság három esztendő múltán öngyilkosságba kergette. Aztán 1858-ban, Londonban megjelentek az emlékiratai, megismerhette a világ, hogy a folyamatos kétségek mellett mekkora erő és elszánás is lakozott benne. Történetét a nyolcvanas évek elején meg is filmesítette a Magyar Televízió. A Mint oldott kéve című emlékezetes sorozatban Kovács Titusz formálta meg alakját.

Borító: Than Mór megfestette Cézár hőstettét is (ma7.sk)