Egy méltatlanul elfeledett tudós nő

Fejes Katalin - 2022. augusztus 17. 6:42

Miközben az 1870-es évek második felében az ásó világhírű dilettánsaként emlegetett, Heinrich Schliemann feltárta az ókori Trója romjait, Torma Zsófia az erdélyi Tordos őstelepét kezdte ásatni, ahol meglepő felfedezésekre jutott. Az első magyar régésznő – egyes források szerint a világ első régésznője – a Hunyad vármegyében található településen az újkőkorszakból származó leletek nyomára bukkant.

A fellelt agyagtárgyak alapján Torma Zsófia azt feltételezte, hogy a dákok előtt Erdélyben a trákok éltek. Mivel ismerte Schliemann kutatását, a leletek azonossága alapján felállította a Tordos-Trója-Babilónia háromszöget, mint az ősi neolit kultúra forrását. Elméletét írásaiban próbálta igazolni, amit az ismert asszirológus nyelvész, Archibald Sayce és Schliemann is támogatott. Torma Zsófia 1832-ben született Csicsókeresztúron, előkelő nemesi családban. Édesapja, Torma József köztiszteletnek örvendő nagybirtokos, aki 1838-ban, mint országgyűlési követ képviselte a vármegyét. A családfő elkötelezett patrióta volt, akit szintén érdekelt szülőföldjének története, ezért saját költségén ásatást szervezett a birtokával szomszédos területen. A vállalkozást siker koronázta, a feltárás során az egykori római provincia, Dacia egyik táborának romjaira bukkantak. Évekkel később fia, Károly, aki nemcsak követte apja hobbiját, hanem a régészetet hivatásának választotta, Aquincum romjait ásta ki, és megalapította az Aquincum Múzeumot.

Zsófia és Károly a történelem emlékei között nőttek fel, így nemcsoda, hogy Zsófiát is magával ragadta az őstörténet. Ásványokat és ősállatcsontokat gyűjtött, amelyeket rendszerbe osztott, illetve rajzokat, feljegyzéseket készített róluk. A fiatal lányt magával ragadta a tudomány, a bálokat, táncos mulatságokat mind másodlagosnak tekintette, sokkal jobban érdekelték a korszak archeológiai eredményei. Divatújságok és képes magazinok helyett tudományos folyóiratokat, szakcikkeket olvasott. Miközben kortársnői egymással vetélkedtek, ki megy férjhez a következő bál után, Zsófia egymás után kosarazta ki a kérőit.

1875-ben kezdett Tordoson kutatni, és közel húsz év alatt rendkívül gazdag leletanyagot állított össze az egykori neolit kultúráról. A feltárást Nándorvályán és annak környékén, a barlangrendszerekben folytatta. A tízezer darabot meghaladó leletegyüttes Zsófia számára, a tárgyakon található írásjegyek alapján, az asszír–babilóniai és a sumér írásbeliség közötti kapcsolatra utalt. Zsófia a tárgyakon található rovásjegyek alapján úgy vélte, hogy a magyarok jóval korábban megjelentek a Kárpát-medencében, mint azt addig gondolták. Az elméletét és annak bizonyítékait a szakma nem ismerte el, néhány támogatóján – Hermann Antal néprajzkutatón és Téglás Gábor régészen – kívül az akadémiai tudósok, mint Hunfalvy Pál nyelvész, Pulszky Ferenc és Hampel József régészek folyamatosan támadták. A nemzetközi tudományos élet nagyobb figyelmet fordított kutatásainak, 1880 és 1889 között Berlinben, Frankfurt am Mainban és Bécsben tartott előadásokat. Habár felkeltette számos külföldi tudós, kutató érdeklődését, az elért eredményeit sokan kihasználták, mint Paul Reinecke.

A német antropológus a tordosi leletről írt tanulmányban meg sem említette Torma Zsófia nevét. Európa egyik legnagyobb és legjelentősebb neolitikus kultúrája csak akkor került újra a tudomány fókuszába, amikor 1908-ban a szerbiai Vinča falu közelében Miloje Vasić ásatásokat végzett és a tordosi leletekhez hasonló anyagokat talált. A régésznőről a Magyar Tudományos Akadémia is igyekezett megfeledkezni. Végül, 1899 májusában királyi engedéllyel a kolozsvári egyetem díszdoktori címmel tüntette ki. A címet nehezen fogadta el és nem is viselte sokáig, még az év novemberében elhunyt. Páratlan leletegyüttese az Erdélyi Nemzeti Múzeum Érem-és Régiségtárába került.

Borító: Arcmása rézkarcon (Wikipédia)