Egy nagyszerű komédiás, aki soha nem komédiázik

Kecskés Nikoletta - 2023. február 13. 9:23

Gombaszögi Ella korán rákényszerült, hogy eltökélt és kemény legyen. Első láthatatlan páncélját talán akkor növesztette, amikor mindenki arról próbálta meggyőzni: testalkata miatt mondjon le a színészi pályáról.

Olyannyira tántoríthatatlannak bizonyult, hogy 13 évesen volt képe beiratkozni a Színművészeti Akadémiára. Ott aztán hamar felismerték a tehetségét, és két évvel később már a Vígszínház deszkáin debütált. Küzdelmére, amelyet álmai megvalósításáért folytatott, jellemző humorával így emlékezett: „Születtem Budapesten, december 27-én, délután három óra huszonöt perckor, és már nemsokára nagy hajlamot éreztem a színészi pályára. Persze ez nem ment simán. Érvényesülésem elé akadályok gördültek. Hiába sírtam, hogy színésznő akarok lenni, félreértettek és tejet adtak, vagy cuclit. Lassanként felserdültem és rengeteg sírás, szenvedés után végre betöltöttem harmadik életévemet. A kívánt sikert azonban ez sem hozta meg, mert ahelyett, hogy játszani is engedtek volna, velem játszottak, ami azért elkeserített, de nem csüggedtem, és néhány fogamat összeszorítva csak haladtam a cél felé. Az út azonban nem volt sima, hanem sötét intrikákkal volt kikövezve. Életem egyik legnagyobb fájdalma, legkeserűbb emléke az, hogy az óvodában egy kolléganőm intrikája miatt más mondta el a vizsgaverset, holott a szerepet eredetileg én kaptam. Tizennégy esztendős koromban megértettem, hogy már öreg vagyok, hogy elhibáztam az életemet, és sohasem lesz belőlem semmi. Egy örökkévalóságig tartó várakozás után, tizenöt esztendős koromban megkaptam az első szerepemet a Vígszínházban”.

Ahogy a fenti sorokból is érzékelhető, nemcsak a színpadon és a filmvásznon kerülték a „királylányos” attitűdök. Lánytestvérei társaságában bőven adódott alkalma a különböző női típusok megfigyelésére, s ő maga a vagány és szabadszájú karaktert képviselte a gyönyörű és önfeláldozó Margit, a démonikus és férfifaló Frida, s a színésznőből gazdag orvosfeleséggé avanzsáló Irén mellett. A legjobban mégis talán abban különbözött nővéreitől, hogy semmi sem tántoríthatta el a színpadtól. Még Nágel Pállal való házassága is csupán rövid epizódnak bizonyult életében a színészet iránti szerelemhez képest. Elvált nőként ideje nagy részét a próbák és fellépések, maradék óráit pedig a kávéházakban zajló heves römicsaták foglalták le. Legendás hírű társasági embernek ismerték, aki férfias káromkodásokkal cifrázta mondanivalóját, humoros élceivel senkit sem kímélt, és sokszor csak hajnalban állt fel a kártyaasztal mellől. Végeláthatatlan szenvedéllyel tudott örülni mindennek, ami kedélyesebbé tette a mindennapokat. A kávéházi szórakozás valamennyi formáját kipróbálta, lelkesen hódolt olykor Karinthy Frigyes társaságában a flippergép korai változatának, amelyben golyókat lőttek a különböző pontokat érő mezőkbe. S hogy még egykor akadálynak tekintett alkatát is előnnyé tudta kovácsolni, arra jó példaként szolgálnak Feleki Kamill szavai: „Eszedbe ne jusson egy dekát is leadni! Téged így szeret a közönség, amilyen vagy. Azt imádja benned, hogy olyan… olyan sok vagy.” Valóban imádták, számtalan filmben méltó párja volt a közönség által körberajongott Kabos Gyulának. A Meseautó irodavezetőjeként, a Lovagias ügy gépírónőjeként éppúgy elbűvölte a nézőket, mint az Ida regényében alakított vénlány szerepben.

Bár jellemző szavajárásaként ismerték lendületes „ezt nem lehet kibírni” felkiáltását, a valóságban rémület nélkül küzdött meg bármivel, és szinte mindent kibírt. A II. világháború végét zsidó származása miatt rejtőzködve töltötte, ám ekkor is rendíthetetlenül várta a fényt az alagút végén. Sikerekkel övezett pályafutásának, s a folytonos kártyapartiknak csak a halál vethetett véget. A „komika, akiben semmi komikus – egy nagyszerű komédiás, aki soha nem komédiázik” – Karinthy jellemezte így – 56 évesen, otthonában intett búcsút az életnek. Hogyan is másként, mint szereptanulás közben…

Borító: televizio.sk