Egy ökölbe szorított jobbkéz utazásai

Pálffy Lajos - 2021. június 21. 10:23

Kettőszázötven esztendeje annak is, hogy Szent István királyunk jobb kézfeje visszatért Budára, oda, ahol addig nem is nagyon fordulhatott meg. Mert Bihar vármegyében, egy Szentjobb nevű kolostorban, majd pedig Székesfehérváron őrizték. Hogy aztán mi történt vele, arra már csak találgatások vannak.

Az viszont biztos, hogy a mélyen vallásos Mária Terézia volt az, aki előbb Szent István koponyacsontjának töredékét, majd magát a Szent Jobbot is visszavásárolta a raguzai dominikánusoktól. De kezdjük inkább elölről ezt a történetet, mert, ahogy szokták mondani, Krisztus keresztjének annyi szilánkját őrzik különféle helyeken, hogy abból egy kisebbfajta erdőt is össze lehetne rakni. Nos, a középkor ereklyekultusza valóban eredményezhetett hasonló jelenségeket, de első szent királyunk földi maradványainak a sorsa elég jól dokumentált. És ha a mostanában több helyszínen is elkezdett archeogenetikai vizsgálatok eredményre vezetnek, akkor bizonyítékot nyerhetünk arra nézve is, hogy az a közepesnél valamivel kisebb, ökölbe szorított férfikéz valóban Szent István jobbja. Mert már az első időkben történtek olyan események, amik bonyolítják ezt a kérdést. Egyes vélemények szerint ugyanis nem sokkal 1038, tehát a szent király fehérvári temetése után a székesegyház közepén álló kőszarkofágból a pincébe menekítették a holttestet.

Erre szükség is volt az új és a régi, Péter és Aba Sámuel közötti konfliktusok miatt. Állítólag aztán eme menekítés során választották le a király jobb karját, amit egy Merkúr nevű klerikus, tehát egyházi személy ellopott, és szüleinek a birtokára, Biharba csempészett. Itt talált rá Szent László király, mikor 1083-ban, a szentté avatási eljárás során, a koporsót felnyitva azt sehol sem találták. 1084. május 30-án lelt rá a lovagkirály az ereklyére (azóta ünnep ez a nap), aztán Merkúrral megegyezve, Szentjobb néven kolostort emelt annak birtokán. Ahol talán egészen a török közeledtéig őrizték a szent ereklyét, majd pedig Székesfehérvárra menekítették. De ekkor már csak a kézfej állt rendelkezésre, hiszen a felkart még Nagy Lajos, a kettős királyságot megerősítendő Lengyelországba juttatta, az alkar pedig Habsburg Albert révén Bécsbe került, ahol máig is őrzik.

A kézfej pedig egyes vélekedések szerint 1541-ben, a város elfoglalásakor, a királyi kripta megsemmisítése után török kereskedők kezébe került és Dalmáciában bukkant fel, ahol keresztény kalmárok vásárolták meg, és adták át a raguzai ferenceseknek. Ez lenne a kalandosabb magyarázat, amelynek annyi valóságalapja bizton lehet, hogy a fosztogató, a magyar királyok csontjait a szarkofágokból kihányó török értéket láthatott egy díszes tartóban lévő kézfejben. De ez csak feltételezés, mint ahogyan arra sincs bizonyíték, hogy egyszerűen a fehérvári szerzetesek menekítették volna délre a szent ereklyét a közeledő török elől. Az viszont biztos, hogy vagy kétszáz esztendeig csak helyben, Raguzában tudták, mi van a birtokukban, végül a Szent Jobb híre valahogy elért Bécsbe. Ekkor lépett aztán Mária Terézia, és Bécsen át nagy ünnepségek közepette Budára szállíttatta azt. Ahol a hajdani várpalota Zsigmond kápolnájának prépostja, mint illetékes, úgy döntött, hogy az angolkisasszonyok közeli zárdájában őrizzék azt.

Közben volt az ereklye Esztergomban is, aztán 1900-ban visszakerült a várkápolnába. 1938-ban, az Aranyvonaton körbejárta az országot, 1945-ben a koronaőrök Ausztriába vitték, az amerikaiak átvették és a salzburgi érseknek adták. De 1945. augusztus 20-án már ott volt a körmenetben, majd ismét az angolkisasszonyoknál. Hogy majd Rákosi 1950-ben páncélszekrénybe zárassa, és csak 1989-ben láthassák újra a magyarok legszentebb ereklyéjüket.

Borító: A Szent Jobb (Kuny Domokos Múzeum CC BY)