Eljött a tornatermi farsangok kora

Pálffy Lajos - 2019. január 25. 11:47

Aztán itt van a farsang is, hogy vidáman vágjunk neki az új esztendőnek. Igaz, ebből már nem sokat lát a korunk embere, talán csak akkor vesz tudomást róla, mikor óvodás, vagy éppen iskolás gyermeke szól, hogy minek szeretne öltözni a péntek délutáni jelmezbálon.

Aztán az sem baj már, ha ez a péntek éppen húshagyókedd után van, de ebben az esetben az óvoda, iskola vezetőségének vajmi kevés fogalma van a régi világról. A régi farsangokról, amik Vízkereszttől, január hatodikától tartottak egészen húshagyó keddig. Pontosabban hamvazószerdáig, a Húsvétot megelőző negyven napos böjt kezdetéig. 2019-ben ez március hatodikára esik, tehát pontosan két hónapos farsangunk lesz. Amit sajnos a legtöbben a már említett óvodai, iskolai eseménnyel le is tudnak. Előtte elmennek valamelyik nagyáruházba, és választanak a gyerekkel együtt a Kínában gyártott jelmezek közül. A fiú Pókember lesz, jobb esetben indián, a lány leginkább valami rettenetes hercegnőruhát kap szépen csillogó fröccsöntött diadémmal.

Viszont elég csak néhány évtizedet visszamennünk az időben, hogy országszerte élő farsangi hagyományokat találjunk. A ma is működő, és napjainkban nagy médiafigyelmet kapó mohácsi busójárás és mohai tikverőzés mellett mindenütt, falun és városon is megtartották a farsangi bálokat. Mégpedig egy-egy helyen akár többet is, mert volt, hogy külön báloztak a párválasztás előtt álló fiatalok, külön a házaspárok, batyubált tartottak az idősek, de a gyermekeknek is volt valami bálféle. Ezeken az általában késő éjszakába nyúló vagy reggelig tartó mulatozásokon kívül a falvakban, kisebb városokban szokásban voltak még a különféle álarcos és jelmezes alakoskodások, amiket a település utcáján, vagy éppen a házakhoz bekopogtatva adtak elő, adományokat gyűjtve közben. Ezek a programok általában az adott településen voltak ismertek, ott is hagyományozódtak tovább.

Ilyen a török idők alatt Mohácson és környékén letelepedő horvát népcsoport, a katolikus sokácok busójárása is, amit csak a 20. század elejétől neveznek busójárásnak. A „kövércsütörtöktől” (idén február 28-ra esik) húshagyókedd éjfélig tartó eseménysorozaton kezdetben csak a sokácok vettek részt. Aztán a hetvenes évektől a busójárás sajtónyilvánosságot kapott, mostanra már óriási tömegeket vonz ez az öt nap. Profi álarc- és jelmezkészítők, Népi Iparművész címmel is bíró vállalkozók dolgoznak a vendéglátóipar pedig jóltartja a turistákat. A Fejér megyei Mohán valami csoda folytán szokásban maradt tikverőzés csak húshagyó keddre korlátozódik, és ennek is van talán valami török kori gyökere. (Ezt mutatja a falun végig vonuló jelmezesek között állandó hellyel bíró „szómatörök”, aki valóban hasonlítani szokott egy kövér pasára vagy basára.
Aztán a farsang régen az esküvők, lakodalmak ideje is volt, mert ilyenkor jobban ráértek az emberek. Éppen ezért sokfelé divatban voltak az álmennyegzők is, ahol sokszor maszkírozott lány volt a vőlegény, férfi pedig a boldog ara. Poénokkal tűzdelten előadták az egyházi ceremóniát, de a lényeg mint mindig, itt is az ezután kezdődő mulatozásról szólt.

Borító: Sváb farsang Zsámbékon (Zsámbéki Közművelődési Központ és Könyvtár PDM)